Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Agárdy Gábor életrajz

1922. augusztus 2-án született Szegeden. Pályáját 1937-ben kezdte a Szegedi Városi Színháznál. 1938-ban végzett az Országos Színészegyesület iskolájában. 1941-ig Szegeden, 1949-ig kisebb vidéki társulatoknál játszott. 1949-52-ig a Miskolci Nemzeti Színház tagja. 1952-től a Fővárosi Operettszínház, 1955-től az Ifjúsági Színház és a Petőfi Színház művésze. 1964-óta a Nemzeti Színház társulatának tagja, 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze és még ebben az évben a Nemzet Színésze címet is megkapta. Az évek során rengeteget dolgozott a Magyar Rádióban is.

A színművészeten kívül a festészetben is maradandót alkotott. 1967-óta munkáit több önálló kiállításon is bemutatták. Ikonfestményei megtalálhatók például a Pannonhalmi Apátságban, a Danyilov Kolostorban (Oroszország) és a Vatikánban.

Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 84. évében, 2006. január 19-én hunyt el.

Kitüntetései:
Jászai Mari-díj (1958), (1962)
Érdemes művész (1968)
Kiváló művész (1980)
Kossuth-díj (1985)
A Nemzeti Színház örökös tagja (1989)
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1995)
Sík Ferenc-díj (1996)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1998)
Jákó Vera-díj (1999)
A Nemzet színésze (2000)
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (2002)
Budapest díszpolgára (2002)

Legfontosabb alakításai:
SZELLEMFI (Szigligeti: Liliomfi)
PECSENYIGOV (Gorkij: Ellenségek)
FŐKOLOMPOS (Visnyevszkij: Optimista tragédia)
KRAHL EZREDES (Molnár: Olympia)
BICSKA MAXI (Brecht-Weill: Koldusopera)
PAULINO (Pirandello: Az ember, az állat és az erény)
SIPOS ÚR (Molnár: Üvegcipő)
LILIOM (Molnár: Liliom)
SZALAY (Bartha Lajos: Szerelem)
GREEN (Kafka: Amerika)
SLIFT (Brecht-Weill: A vágóhidak Szent Johannája)
MICKEY (Miller: A bűnbeesés után)
ABIRÁM (Madách: Mózes)
FLAVIUS (Shakespeare: Athéni Timon)
POLGÁRMESTER (Móricz: Rokonok)
I. VÁDLOTT (Weiss: A vizsgálat)
VALKAY (Móricz: Légy jó mindhalálig)
MENELAOSZ (Hacks: Szép Heléna)
KATZ (Hasek-Burian: Svejk)
VARGA JANI (Németh: Erzsébetnap)
KREON (Grillparzer: Medea)
PÁL (Kaló Flórián: Gyilkosság a szeretetotthonban)
BUBNOV (Gorkij: Éjjeli menedékhely)
JUSZOV (Osztrovkszkij: Jövedelmező állás)
MIKSA (Kornis: Halleluja)
GEORGE (Poiret: Őrült nők ketrece)
MIKSA FŐPINCÉR (Kálmán: A csárdáskirálynő)
ADOLF HITLER (Moldova: Titkos záradék)
HONFI-MITYÓK ANASZTÁZ (Páskándi: A szélmalom lakói)
PANTALONE DE`BISOGNOSI (Goldoni: Két úr szolgája)
LAJOS BÁCSI (Móricz: Nem élhetek muzsikaszó nélkül)
9. ESKÜDT (Rose: Tizenkét dühös ember)
DZSULIÓ, A MUZEÁLIS NÁSZUTASPÁR MÁSIK TAGJA (Vészi: Le az öregekkel)
PINCÉR (Kapás: Hacsek és Sajó)
PLÉBÁNOS (Illyés: Lélekbúvár)
WENCKHEIM JÓZSEF (Száraz: A nagyszerű halál)
PAPA (Szép Ernő: Vőlegény)
DYLES (Márai: Kassai polgárok)
PINCÉR (Schaw: Sosem lehet tudni)
CIPRIANI PROFESSZOR, DR. EGGENBERGER ALFRÉD (Örkény: Tóték)
GROSS (Gyurkovics: Halálsakk)
FRANCIA KIRÁLY (Kacsóh-Heltai: János vitéz)
ZETELAKI DÁNIEL (Sütő: Advent a Hargitán)
GOTHAY (Pap: Szent színpad)
H. C. CURRY (Nash: Az esőcsináló ember)
MUJKO (Huszka: Gül baba)
DUBETZ TÁBORNOK (Molnár: Panoptikum)
ALFRED DOOLITTLE (Lerner-Loewe: My Fair Lady)
FRICI (Szakonyi: Vidám finálé)
JOZEF TURA (Lengyel: Lenni vagy nem lenni)
TÓDORKA SZILÁRD (Csiky: A nagymama)
VIRÁG (Hunyady: Lovagias ügy)
CSÖRT (Szentmihályi-Szörényi-Bródy: A kiátkozott)
SIR BASIL (Lehár: Luxemburg grófja)
SCHULLER MÓZES (Sütő: Balkáni gerle)
ABU MABU, VARÁZSLÓ ÉS KOLDUS (Heltai: Szépek szépe)
JÁCINT ATYA, CAESAR (Molnár: A hattyú)
HENRIK (Márai: A gyertyák csonkig égnek)
POMPONIUS (Huszka-Martos: Bob herceg)

Filmek, amelyekben szerepelt:
ÉN ÉS A NAGYAPÁM
ÉGI MADÁR
CSEMPÉSZEK
AKIKET A PACSIRTA ELKÍSÉR
ÁLMATLAN ÉVEK
DÉLIBÁB MINDEN MENNYISÉGBEN
PUSKÁK ÉS GALAMBOK
HOGY ÁLLUNK FIATALEMBER?
GERMINAL
SZEGÉNYLEGÉNYEK
EGY MAGYAR NÁBOB - KÁRPÁTHY ZOLTÁN
JAGUÁR
ELTÁVOZOTT NAP
EGRI CSILLAGOK
ISMERI A SZANDI-MANDIT?
CSINOM PALKÓ
KAKUK MARCI
A DUNAI HAJÓS
A VŐLEGÉNY
RETÚR

Televíziós szerepei:
A NAGY ÉKSZERÉSZ
EZER ÉV
A HELYSÉG KALAPÁCSA
KOCSONYA MIHÁLY HÁZASSÁGA
SÚLYFÜRDŐ
FÖLDINDULÁS
KISKIRÁLYOK
A TRÓNÖRÖKÖS
SIR JOHN FALSTAFFM
A KITÜNTETÉS
A TENGER
A SZECSUÁNI JÓLÉLEK
KÉRŐK
ÉGETŐ ESZTER
LUMPÁCIUSZ VAGABUNDUSZ
RENDHAGYÓ FELTÁMADÁS
A CSIKÓS

Rendezései:
Bókay János: NÉGY ASSZONYT SZERETEK - Várszínház
Tamási: ÉNEKES MADÁR - Fóti Faluszínház
Huszka: GÜL BABA - Gyulai Várszínház

Forrás: Magyar Színház www.magyarszinhaz.hu


Galgóczi Móni - 2003. november 3.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Agárdy Gábor)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!