Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Beszámoló: The Chick Corea Acoustic Band with John Patitucci and Dave Weckl – Művészetek Palotája, 2018. július 3.

Amikor egy hetvenhét éves világsztár fellép, elkerülhetetlennek tűnik a nosztalgikus visszatekintés, kiváltképpen egy a nyolcvanas évek legvégén – ahogyan az előadás közben megtudjuk –, Dave Weckl (dobok) emlékei szerint ad hoc összeállt, majd Grammy-díjjal értékelt, egyetlen stúdió lemezzel bíró trió esetében (bár ’92-ben azért még megjelent egy koncertfelvétel a tokiói Blue Note-ból). Persze aki rendszeresen jár Chick Corea (zongora) koncertjeire – hogy ezt megtehetjük Budapesten, igazi öröm –, és ismeri a művész hatalmas munkásságát, az pontosan tudja, hogy ettől nem kell tartani: nem egyszerűen a jelenben alkot és inspirál a trió, hanem a zenészek előre meghatározott elvek szerint, a maguk képére ritmizálják és hangszerelik azt a repertoárt, amivel érkeznek.

 

Arra nagyon kíváncsiak voltunk, hogy Weckl hogyan fog működni ebben az akusztikus felállásban, hiszen őt Coreával az Electric Bandben ismerjük leginkább, számos jobbnál jobb korongon, de az mégiscsak egy másik hangkép. Egy pillanatig sem kell csalatkoznunk, Duke Ellington „In a Sentimental Mood” kompozíciójára ő is megérkezik a koncertre, a latinos ’up-tempo’ kísérettel mindhárman teljesen ellazulnak, hogy ettől a ponttól kezdve már könnyeden kapcsolódjanak egymásra a legsúlyosabb dinamikák erdeiben is a szünettel megszakított koncert hátralevő részében. Azért még a pihenő előtt ráznak egy hatalmasat az eredetileg 2001-ben Avishai Cohennel és Jeff Ballarddal rögzített „Life Line” Corea-kompozícióra, hogy Weckl is kinyújtózhasson egy picit.

 

A második felvonásban aztán kapunk egy igazi meglepetést, Domenico Scarlatti d-moll szonátáját egy Corea-szerzeménnyel összefűzve. Ekkor érezzük úgy, hogy igazán szépen szól a nekem inkább mindig steril hangképet nyújtó Yamaha zongora, amelyet Corea feltehetően utaztat magával, mint ahogyan Herbie Hancock a Fazioli zongoráját. Corea szereti ezt a Yamaha hangzást, ami szólóban és ennél a szikáran játszott, majd latinosra ritmizált klasszikus darabban gyönyörűen érvényesül is, de a jazz trió hangképében ez a fényes hangzás nekem inkább túlzottan kiegyenlítetten szól. Persze mégis mindig élmény, ha egy zongorista nem hajlandó kompromisszumot kötni a világ hangversenytermeit elárasztó Steinway & Sons zongorával, kivéve persze ha Keith Jarrettnek hívják az illetőt, akinek a hangja egybeforrott ezzel a márkával, bár a Charlie Hadennel felvett duó lemezein egy öreg amerikai zongorát használ, ami már-már felér Schiff András historikus fortepiano felvételeivel.

 

De a hangzás mellett ez a Scarlatti-interpretáció azért is rendkívüli élmény, mert meghallgathatjuk, hogy John Patitucci (nagybőgő) és Weckl hogyan közelít meg egy klasszikus darabot, és persze megint azt az örök igazságot tapasztaljuk, hogy nagyszerű muzsikusoknak nincsenek korok és műfajok közti határok, csak a tiszta zene van.

 

A ráadásban játszott „Spain”-ben is a fenti gondolat érvényesül: a milliószor ugyanabban a Miles Davis-Corea szerkezetben előadott darab sosem szól ugyanúgy. Egy rendkívül nyers és feszes akkordbontogatásra rájátszott dallam minden szentimentalitást nélkülöz, amit még Patitucci a koncert során többször megcsodált vonósjátéka sem bont meg. A harmónia helyettesítések és a dallam disszonáns hangokba csomagolásával csak utalásszerűen, az első körben a megszokottól egészen eltérő ritmikával játsszák Corea szerzeményének c-részét, teljesen kötetlenül értelmezik át a darabot.

 

Ez a fajta együttes zenei szabadság pedig tényleg csak a legnagyobbaké, talán azt sem lenne túlzás leírni befejezésként, hogy a jazz istenei jártak köztünk. Mégis ez a műfaj mélyen emberi és Corea, a pedagógus, szokásához híven vissza is csatol a közönségéhez, hogy mindenkit bevonjon a trió által életre keltett zenei térbe. Ha nem is úgy távozunk, mint akin átment egy úthenger, a megcsodált zenei intelligencia óriási hatással van ránk.

 

Előadók:

Chick Corea – zongora

John Patitucci – nagybőgő

Dave Weckl – dobok


Németh Attila - 2018. július 5.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Dave Weckl)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!