Főkép

A csordultig telt Bartók Béla Hangversenyteremet a sok figyelő TV-kamera némi feszültséggel teli várakozással tölti meg az ígéretes koncert előtt. Keller András, a Concerto Budapest karmestere pedig, hogy a bennünk levő kíváncsiságot tovább fokozza, rögtön egy bejelentéssel kezdi, miszerint a próbák során arra kellett rájönniük, hogy az eredetileg kihirdetett műsorban sorrendi változásokat szükséges eszközölni. Így nem John McLaughlin gitárversenyével indítanak, hanem az összes többi darabbal, ami eredetileg csak a koncert második felében hangzott volna fel.

 

Először Snétberger zenekarra írt szerzeménye csendül fel, a „III. rapszódia”. Egy jól megírt, improvizatív elemekkel tarkított gitárbevezető után a zenekar kap önálló teret, rendkívül izgalmas és dinamikus kontrasztot vonva a bevezető és a megint csak önállóan visszatérő gitárhang mögé és elé, hogy aztán egy finom, még szabadabb gitárjáték után egyszerre folytassák. Egészen lehengerlő.

 

Ezért fáj is a szívünk, amikor egy ilyen nagyszerű indítást követően magunkra maradunk az orchestrával, hogy Milhaud- és Dukas-darabokat hallgassunk. Talán csak ennek köszönhető, hogy az „Ökör a háztetőn, op. 58” alatt egy picit beleununk a koncertbe. „A bűvészinas” már sokkal izgalmasabb, filmzenére erősen emlékeztető mű, pedig Goethe azonos című versén alapuló szimfonikus költemény.

 

De mi már mégis alig várjuk a második felvonást, John MchLaughlin 1990-ben kiadott „Concerto for Guitar and Orchestra ’The Mediterranean’” darabjának előadását. A tempó picit mintha itt-ott lassabb lenne az eredetihez képest, ami önmagában nem baj, mindazonáltal az egyes gitárfutamok így is mintha egy picit összeérnének néhol, nincsenek kopogósra pengetve és – legalábbis a hatodik sor széléről – alkalmanként teljesen elvesznek a nagyzenekar hangtengerében. Viszont a szabadon értelmezett gitárszóló részek gyönyörűek. Snétbergernek összességében sikerül a maga képére formálnia John McLaughlin művét, ami óriási teljesítmény, hiszen a felsorolt kritikai megjegyzések csak első, meghatározott akusztikai pozíció benyomásain alapulnak. Nem reprodukciót vártunk, hanem értelmezést, amely munkát a Concerto Budapest is remekül vitt véghez – a kürt, a fuvola és más hangszerek futamai nem annyira kerülnek előtérbe az eredeti felvételen, viszont az élő előadás egy harmonikusabb és dinamikusabb McLaughlin-darabot tár elénk.

 

Feltehetően a koncert programjának átrendezése is ennek a rengeteg munkát megkövetelő interpretációnak volt köszönhető, amelyet az előadók minél inkább szerettek volna érvényre juttatni a koncert során. Ha a legközelebbi estjükön a teljes koncerten együtt lenne Snétberger Ferenc és a Concerto Budapest színpadon, akkor minden ilyen átrendezgetés teljesen feleslegessé válna, mert nagyszerűen működnek együtt, aminek mi csak örülni tudunk és már várjuk is a folytatást.

 

Előadók:
Snétberger Ferenc – gitár
Concerto Budapest
Keller András – karmester