Főkép

Más Evitára emlékeztem… Valamikor réges-régen láttam Alan Parker Evita filmjét, és most úgy tűnik, mintha az egy bombasztikus, pátosszal teli élmény lett volna Madonnával, meg „dontkrájformíardzsentíná”-val. A Szegedi Nemzeti Színház produkciója azonban teljesen más érzéseket keltett bennem: cinikus és iróniával teli előadás volt, ami a hatalmon lévők felelősségét és hazugságait pedzegette, mindezt persze bombasztikus táncokkal és dalokkal – zavarba ejtő egyveleg.

 

A darab rögtön ezzel az ellentmondással kezdte mesélni Evita Peron, született Eva Duarte történetét. A temetés képei, a síró és éneklő tömegekkel éles ellentétben álltak a fiatal lány és idősebb szeretőinek kapcsolatával. Az alig 15 éves lány meglepő határozottsággal képviseli önmagát és céljait: mielőbb ismert, híres (vagy éppen hírhedt, ez számára nem jelent különbséget) és legfőképpen gazdag szeretne lenni. Ennek elérése érdekében pedig nem riad vissza, hogy olyat tegyen, amit a társadalom elítél. A „jó barátok” változását cinikus szöveggel kíséri, míg a háttérben megjelenő hadsereg képei ugyanezt a hatást keltik.

 

A politikai „székfoglaló” játékból nyertesként kikerülő Peron és Evita első találkozása is hasonló szellemben zajlik. A kétféle becsvágy megtalálja egymást és az őszintének tűnő sorok mögötti rejtett tartalmat az „áldott nép” nem látja. A szereplők rejtett indítékait jól ellenpontozza a tömegek ópiumául szolgáló szónoklatok operajellege és a tánc kettőse. A koreográfia mozgalmas, jól mutat a színpadon a Szegedi Kortárs Balettal kiegészült tánckar, így válik igazán lehengerlővé az előadás.

 

Szerencsére a legfontosabb kérdés nem sikkad el a látványban, folyamatosan azon gondolkodtam, ki is ez az Evita? Mert bár a dalokból egyértelműnek tűnik, hogy egy törtető, hataloméhes nő, finoman benne van az előélete és az is, hogy abban az időben egy asszony nehezen juthatott máshogy rivaldafénybe, minthogy szentté válik, de egyúttal szajha is marad. A darab jól érzékelteti ezt a kettősséget, ugyanakkor megpendíti azt is, hogy mi van, ha Evita maga is elhitte saját hazugságait? Néha valóban úgy érezzük, mintha a kevés őszinte pillanat egyikét látnánk, az argentin „first lady” maga is elhiszi szólamait, de a végső benyomásként mégsem ezt viszem magammal. Hanem egy nőt, aki a legnagyobb siker előtt bukik el, de halálfélelme sem akadályozza meg abban, hogy saját mítoszát építse.

 

Radnay Csilla pedig finoman érzékelteti a karakter változásait, remekül játszik arcával és hangjával, nagy formátumú alakítása az előadás egyik fénypontja – a másik szereposztásban játszó Török Anna szerintem sem hangjával, sem színészi játékával nem ér fel erre a szintre. Mellette Che szerepében Sándor Péter ragyogó; a karakter rengeteg fizikai munkát vár a színésztől, aki ezt tökéletesen teljesíti, ugyanakkor hangjával, ami néha ugyan erőtlen marad, összességében remekül jeleníti meg a főszereplőhöz kapcsolódó kritikákat. A mellékszereplőknek nincs nagy terük, Egyházi Gézának is inkább csak kiállásával kell megtestesítenie Peron figuráját, ami nagy erőfeszítést nem kíván tőle.

Az alakítások remekül egészítik ki a már említett koreográfiát és a látványos színpadi megoldásokat, a díszletek dinamikus kialakítását. Így lesz az Evita egy, a híréhez méltó hatalmas „esemény”, ami Juronics Tamás rendezésében kidomborította a karakter minden ellentmondásosságát, és így túllépett a színtiszta szórakoztatás körén. Lehengerlő élmény.

 

A fotók a darab főpróbáján készültek, Evita szerepében Török Anna látható. A teljes fotóalbum itt megtekinthető.

 

zene: Andrew Lloyd Webber

szöveg: Tim Rice

fordította: Miklós Tibor

rendező: Juronics Tamás

díszlettervező: Fodor Viola

jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias,

főbb szerepekben: Radnay Csilla, Sándor Péter, Egyházi Géza, Szélpál Szilveszter, Török Anna