Főkép

Ha, viccesen szeretnék fogalmazni, akkor azt is mondhatnám, hogy ismét egy „bevállalós” este volt az Opus Jazz Clubban. A jelzőt jelen esetben úgy értem, hogy itthon még mindig nem tapasztalok túl nagy hajlandóságot az emberekben arra, hogy beüljenek egy ismeretlen zenekar koncertjére. Vagyis szükségeltetik hozzá egy kis vállalkozó kedv. November első szerdáját az Észt Intézet és a Budapest Music Center közös szervezésében egy fiatal észt muzsikusokból álló zenekar, a Kirke Karja Quartet lépett színpadra. Egyébként nem teljesen igaz az iménti – „ismeretlenségre” utaló – kijelentésem, hiszen néhány évvel ezelőtt a zenekar vezetője, a zongorista Kirke Karja jár már a fővárosunkban, habár akkor egy másik formáció tagjaként.

 

A zongorista Kalle Pilli (gitár), Martin-Eero Köressaar (nagybőgő) és Karl-Juhan Laanesaar (dobok) felállású zenekara 2015-ben jött létre; hozzánk az idei év elején megjelent Turbulence címet viselő album bemutatására érkezetek. Már a koncert legelején gyorsan kiderült, hogy csalhatatlan északi zenével van dolgunk: legtöbbször a frissesség, az újítások és az egyediség jutnak eszünkbe a zenéjükről. Habár Észtország nem tartozik a skandináv államok közé, de az „áthallás” mégis jól érzékelhető – ezért nem meglepő, hogy a quartet zenéje magán hordozta a skandináv dallamok jellemzőit, úgymint szabadon szárnyaló kreativitás és játékos vidámság.

 

Az esti repertoár döntően a zenekarvezető kellemesen lebegtető szerzeményeiből állt. De a füstszerűen terjedő dallamok mellett a zenekar megmutatta egy másik arcát is: bátran és kreatívan nyúltak hozzá a „nagyok” kompozícióihoz. Így született meg például a Bill Frisell által jegyzett „Hangdog” átirata is, de említhetném Karlheinz Stockhausen műveinek töredékekben történő megjelenését is. A koncert alapján kialakított összkép szerint a zenekar által képviselt zenei stílust valahol a jazz és a kortárs zene határmezsgyéjén helyezkedik el – hol az egyik, hol pedig a másik irányba csaptak át a zene hullámai. A „lebegősebb” részekre egyértelműen vevő volt a hallgatóság, de a nehezebben emészthető dallamok (zörejek, effektek stb.) iránynál sem volt olyan nagy az ellenállás.

Úgy vélem, hogy a régi bölcselet, a „bátraké a szerencse” ezen az estén is igazolást nyert, és aki eljött, az sok élménnyel gazdagodott a Kirke Karja Quartet koncertjén. Még akkor is, ha kissé sajátosan ért véget, ugyanis a visszatapsolás utáni ráadás eséllyel indulhatna a képzeletbeli, „legrövidebb” bónusz versenyen. A szokatlanul szűk marokkal mért ráadás alig egy percig tartott…