Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Beszámoló: A bolygó hollandi – Szegedi Szabadtéri Játékok

Wagner nagy mumusom, vagy ha úgy tetszik, perverzióm. Annyiszor hivatkoznak rá a popkultúrában, meg általában a „magaskultúrában”, hogy az operával szembeni minden averzióm ellenére meg akartam ismerkedni a műveivel. Pedig nem könnyű, hanem inkább embert próbáló darabok a művei, és nem mellesleg nagyon hosszúak. Mindezek ellenére az eddig látott operái, különösen A valkűr és a Parsifal, emlékezetesnek bizonyultak. Ezért mindenképpen próbát akartam tenni a Szegedi Szabadtéri nyitóelőadásával, A bolygó hollandival, és jó érzés volt, hogy nem bántam meg a döntésem.

 

Az egyetemes magány drámája – így lehet talán legkönnyebben jellemezni a nyugalmat nem lelő hajó és kapitánya történetét (amit a legtöbb ismerősöm, akinek említettem, a Karib-tenger kalózai nyomán ismer). Éppen a téma miatt is volt nagyszerű választás, hogy a világűrbe helyezte a rendezés az előadást, hiszen mi lehet annál magányosabb, mint a sötét űrt járni? A díszletek és a jelmezek ötletesen idézték meg a koncepciót, különösen látványosnak bizonyult a NASA-központot idéző nyitójelenet, a narancssárga szkafander, valamint a háttérben felbukkanó Hold és egyúttal a Föld gömbje. Szokatlannak tűnhet, mégis működött.

 

Ehhez a koncepcióhoz illően mozgalmas volt maga a rendezés is, rendesen megdolgoztatták a szereplőket. A vezető hármas, a hollandi, a szerelmes lány és a féltékeny vadász hármasa megjárta a magast és a mélyet egyaránt, rengeteget mozogtak a színpadon, ami rá is fért az előadásra, hiszen a legtöbb operához hasonlóan ez sem egy akciódús darab. Az űrhajókat idéző díszlet (engem konkrétan a Millenium Falconra vagy a csillagrombolókra emlékeztetett) azonban ötletesen mozgatta meg a szereplőket, és lekötötte a nézők figyelmét, a vetítésekkel kiegészítve. Engem azonban mégsem ez fogott meg igazán, hanem a darab konfliktusa.

 

Nagyon izgalmasak voltak a szereplők és az előadás végig fenntartott bennem egyfajta kétséget, amivel hozzáálltam a szereplőkhöz. A bolygó hollandi egyértelműen egy megváltástörténet, de nem szerelmi megváltástörténet. Nem hiszem, hogy a hollandi és Senta valóban egymásba szeretett: a férfi meg akart menekülni és ehhez a lány romantikus álmai tökéletes hátteret jelentettek. A hajós lányának és a bolyongó kapitánynak ez a kapcsolat szabadulást jelentett a saját életéből, vagy egy kaland lehetőségét, amelyet végül ki is használtak – néha mennyire kevés kell a boldogsághoz! Operához híven azonban ez nem jelenthet boldog véget, de az előadás mégis felvillantotta az igazi megváltás lehetőségét és a szereplők sosem beteljesül boldogsága könnyeket csalt a szemembe. Ehhez azonban komoly alapot szolgáltatott Wagner zenéje, mert nélküle nem lett volna teljes az illúzió.

Ebben a tekintetben szerencsém volt azzal, hogy idén végigkísérhettem a darab próbáit, mert láthattam, hogyan dolgozik a stáb, hogyan áll össze egy igazi monstre előadás. És ez semmiképpen nem működhetett volna Kesselyák Gergely maximalizmusa nélküli. Látni azt, ahogy karmesterként mindent kisajtolt a Szegedi Szimfonikus Zenekarból és az Énekkarból, ahogy minden egyes részletre odafigyelt, lehetővé tette, hogy Wagner dallamait csorbítatlanul hallhassuk a bemutatón. A hollandi témája, a zene minden finomsága végighullámzott a Dóm téren és megteremtette azt az időtlenséget, amely a darab közegéhez a legjobban illik.

 

Emellett persze nem feledkezhetek meg az énekesekről, akik ehhez az illúzióhoz hozzátették a magukét. Kálmándy Mihály valóban megjelenítette a hollandi minden frusztrációját, haragját, reményét, majd fájdalmát, melyben remek partnere volt Rálik Szilvia gyönyörű szopránja. A Szegedi Nemzeti Színház két művésze, Altrojay Tamás és László Boldizsár is tökéletesen hozták karaktereiket, bár a vadászt játszó László kicsit túljátszotta, már-már gyermekien hisztisre vette a figurát. Paul Potts apró szerepében is emlékezeteset alakított, tenorja pedig valósággal szárnyalt.

A Szegedi Szabadtéri Színház idei nyitóelőadása beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a szokatlan rendezői látomás működött, és egy kis modernitást adott a darabhoz. Wagner zenéje, a szegedi Dóm és a kellemes nyáresti éjszaka pedig megadta azt a pluszt, ami miatt megéri a csillagos ég alatt nézni színházi előadásokat. Remélem, hogy a Szabadtéri további előadásai is hasonlóan színvonalasnak bizonyulnak majd ebben az évben.

 

Kedvcsináló fotóalbum itt megtekinthető.

 

Zeneszerző: Richard Wagner

Rendező: Szabó Máté

Karmester: Kesselyák Gergely

Díszlettervező: Khell Csörsz

Énekesek: Kálmándy Mihály, Altorjay Tamás, Paul Potts, Rálik Szilvia, László Boldizsár, Wiedemann Bernadett


Dr. Benkő Marianna - 2016. július 6.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Szabó Máté)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!