Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Beszámoló: Góbé, Muzsikás és Amadinda – 2016. május 21., Várkert Bazár

Ezúttal némileg formabontó módon, beszélgetés formájában született meg a beszámolónk, amely szerkesztőségünk két alaptó tagja között zajlott, nem sokkal a hetedik Budapesti Folk Fesztivál szombati koncertje után, amelyet szokás szerint a Fonó Budai Zeneház rendezett.

 

Galgóczi Tamás: Egyszer ennek is be kellett következnie. Olyan Góbé koncerten voltunk, ahol nem azokat a számokat játszották, amelyeket a lemezről ismerünk, és a korábbi fellépéseken annyira megszerettünk, hanem megmutatták, hogy ha úgy hozza a szükség, ők biza kellően hitelesen tudnak magyar népzenét is játszani. Még akkor is, ha a körülmények nem a legideálisabbak – hiszen ezen az estén nem ők voltak a főprodukció, de nyugodt szívvel még az előzenekar sem, kis túlzással ők voltak az ajtónállók, akik fogadták a későbbi koncertre korán érkezőket. Ennek köszönhetően erősen meg kellett küzdeniük a közönség figyelméért, ami sajnos nem mindig sikerült, a nézők ugyanis nem igazán voltak együttműködő hangulatban.

 

Galgóczi Móni: Azt se felejtsük el, hogy betegség miatt Kiss-B. Ádám nem volt jelen, és ezért módosult a program, ki tudja, mit láttunk volna, ha ő is jelen van. De üdítő változatosság volt látni, hogy ezek a srácok nemcsak bulizni tudnak, hanem ilyesmire is képesek. Az arcukon ugyanaz az üdvözült mosoly volt, mint máskor, és szemmel láthatóan élvezték, amit csináltak.

 

GT: Igen, fura volt nem teljes létszámban látni őket, mint ahogy az is fura volt, hogy menet közben is változott a kisszínpadi létszám, hiszen hol öten játszottak, hol hárman. Határozottan tetszett, ahogyan váltogatták a hangszereket, például Egervári Mátyás hol a cimbalom mögött ült, hol brácsatamburát vett a kezébe.

 

GM: Ne felejtsd el, hogy volt, amikor csak ketten álltak a színpadon, mint például az utolsó számnál.

 

 

GT: Nem felejtem el, bár az nekem annyira nem tetszett. Ellenben nagyon örültem, hogy eljátszották az egyetlen, általunk korábban ismert nótát, mégpedig a „Megsárgított engem a szerelem” címűt – az még ebben a formában is tetszett, bár a lemezverzió sokkal közelebb áll a szívemhez. Aztán elérkezett az idő, amikor búcsút kellett vennünk a srácoktól, hogy figyelmünket a nagyszínpad felé fordítsuk. Bevallom, előzetesen el nem tudtam képzelni, mi sül ki abból, ha két Kossuth-díjas társulás (Muzsikás és Amadinda) egyszerre, egy színpadon lép fel.

 

GM: Miért lenne probléma két Kossuth-díjas egy színpadon? Zenészek! Hol itt a gond?

 

GT: Igazából az eltérő attitűd. Az egyik évtizedek óta magyar népzenét játszik, kutatással, utánajárással, autentikusan. A másik együttes pedig ugyan sokfélét, de ezen az estén a világ különböző szögleteiből származó témákat mutattak be nekünk, eredeti hangszereken.

 

GM: De a zenének nincsenek határai, áramlik, teljesen mindegy milyen országban jár, a zene szerves része az életünknek, és szerintem ez a kapcsolat a két együttes között.

 

GT: Vagy legalábbis ez a cél, hogy mindenkinek errefelé kellene haladnia. Értem, amit mondasz, de akkor is az van bennem, hogy túl sok közös témát elsőre nem bírtam felfedezni a zenében. Oké, mondták, hogy minden nép zenéje gyakorlatilag ugyanazokról az alapdolgokról szól, mint szerelem, bánat, öröm, és a többi, de ennek ellenére sem találtam sok közös pontot a koncerten. Leszámítva azt, hogy mindkét társaság képzett, profi muzsikusokból áll, akiknek vérében van a zene.

 

 

GM: És mit szóltál ahhoz a számoz, amikor közösen muzsikált a két zenekar. Akkor érezted, hogy annyira különbözőek lennének?

 

GT: Nem, nem éreztem, inkább azt a pillanatot mondanám a koncert csúcspontjának, még akkor is, ha nem az egész számot játszották közösen, csak egy részéhez csatlakozott az Amadinda. Úgy éreztem egyébként, hogy kellett egy kis idő a zenészeknek, mire bemelegedtek, vagy átvették a hangulatot – ami a végén egy fantasztikus produkcióban csúcsosodott ki.

 

GM: Nem lehet, hogy azért érezted azt, hogy bele kellett melegedniük, mert a Muzsikás zenéje inkább táncházas jellegű, az Amadinda produkciója pedig inkább elmélyülést igényel? Itt viszont, a Várkert Bazárban egyik sem volt adott, volt viszont gyönyörű környezet, friss levegő és tágas tér, ahol a zene talán még akkor is magával ragadja a hallgatót, ha az egyébként nem szereti ezt a típusú zenét, mert van benne valami hipnotikus. Erre menet közben jöttem rá, amikor azt vettem észre, hogy már nem fészkelődöm, hanem hagyom, hogy átáramoljon rajtam a zene.

 

GT: A környezet valóban jó volt. Az jutott eszembe, miközben hallgattuk a koncertet, hogy gyakorlatilag évszázadok szólnak hozzánk, mind vizuálisan – elvégre a Budai vár tövében voltunk, amit nem tegnapelőtt építettek, de nem is az első ötéves terv idején –, mind a zenében. Annak is megvan a hagyománya, amit nem években, évtizedekben, hanem inkább évszázadokban mérhetünk – és ez nemcsak a Muzsikás magyar népzenéjére érvényes, hanem az Amadinda zenjére is. A világ különböző tájairól (Afrika, Indonézia, Polinézia) származó ritmusok ugyanúgy népzenék, amik szintén a nagyon régi múltban gyökereznek. Mindent összevetve úgy gondolom, a zene és a környezet tényleg nagyon egyben volt.

 

GM: Neked is feltűnt, hogy a Muzsikásnál nagyobb volt az ováció egy-egy zenei blokk végén? Ami mondjuk érthető is egy kicsit, hiszen az ő zenéjük a mi zenénk, a mi kultúrkörnyezetünk, ebbe születtünk, ebbe nőttünk bele. Ezzel szemben az Amadinda gyűjtése a világ zenéjét hozza el nekünk, ami legalább ennyire fontos, de talán érthető, ha idegenkedünk tőle egy kicsit. De éppen ezért volt fontos és számomra például lenyűgöző, hogy két ennyire eltérő zenét játszó együttes játszik egy színpadon, szerintem igenis van helyük egymás mellett. Főleg azért, mert így egymásnak tudnak segíteni, bár nem hiszem, hogy bármelyiknek szüksége lenne a másik segítségére. Sokkal inkább együttműködésnek mondanám, ami azt erősíti, amit már korábban is említettem, hogy a zene világnyelv.

 

 

GT: Azért érződött a színpadi rutin mindkét társulatnál. Ez alatt például a konferálás mennyiségét értem, vagy ahogyan felváltva játszottak, pont annyi ideig, ami nem törte derékba a hangulatot, de említhetem az egyéni szólók mennyiségét, érezhetően nem erre helyezték a hangsúlyt, hanem inkább a közös, kollektív teljesítményre.

 

GM: A zenészek is ezt mondták az elején, hogy az egész közös zenélés onnan indult, hogy leültek a próbateremben egymás szórakoztatására zenélni, aztán rájöttek, hogy ebben több van egy közösen eltöltött kellemes délutánnál. Ezt bizonyította ez az élő koncert. Köszönet érte.

 

Fotóalbum


Galgóczi Móni - Galgóczi Tamás - 2016. május 24.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Amadinda együttes)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!