Főkép

A magyar közönségnek az angol „disco-metalcore” Enter Shikari előzenekaraként bemutatkozott Hacktivist ezúttal headlinerként látogatott el hozzánk, előzenekarként pedig az elmúlt év egyik legfelkapottabb, totálisan kortárs, hazai formációja, az Orient Fall lépett fel.

 

A hétéves, budapesti gárda körül úgy egy éve kezdett komolyabban felpezsdülni az élet, amikor is közel került a csapat a debütalbum megjelentetéséhez. Különösen a kortárs irányzatokat kiemelten kezelő médiumok – a webzine-ekkel az élen – „nyomták” nagy elánnal a bandát, „az év egyik kiemelkedő progresszív lemezének” ígérték a közeledő Fractals-t. Én egyből arra gondoltam, hogy ez az anyag a Periphery, az After the Burial vagy a határokat feszegető Architects szintjét súrolja majd. Ez kétségkívül nagy elvárás egy számomra ismeretlen bandával szemben, és sajnos csalatkoztam is a deszkákat felhevíteni igyekvő ifjú titánokban.

 

A szépen illusztrált lemez nagyon jól szól, a gitárok vaskosak, a dob friss, a különböző effektek tiszták, de mindez sajnos nem „jött át” élőben. Az volt a benyomásom, hogy sok esetben a hosszú évek távlatában elcsépeltnek számító elemekből összerakott, post hardcore/deathcore/djent hangzású egyvelegüket a felvételről szóló hangminták tették valamelyest élvezhetővé. Leginkább az ének volt problémás számomra, amely monotonnak és erőltetettnek hatott. A sampleres megoldás előnyös és hátrányos egyben: mivel köti a zenekart, az egyáltalán nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben tud eltérni a megírt dallamoktól, valamint ezáltal a tempóban sincs lehetőség „kalandozni”, amely a zenészek játékának maximális pontosságát igényli – ez utóbbinak hallhatóan megfeleltek, mely elsősorban Rókusz András ütőst dicséri, aki főleg a lábdobon teljesített nagyot, s kellően feszes alapot szolgáltatott társainak. Kétségkívül beleadtak apait-anyait a srácok, de mindez a legmodernebb extrém fémzenékkel újonnan ismerkedőkön kívül vélhetően keveseket tud meggyőzni, egyelőre.

 

A 2011-ben, Angliában alakult Hacktivistbe egyik legelső kislemezük kapcsán botlottam bele. Az utóbbi évek legkülönlegesebb találkozásai közé sorolom a beszédes névvel felvértezett banda Elevate kislemezének megismerését. A két villámnyelvű MC vezette kvintett olyan stíluselemeket gyúrt össze, amelyek eredeti közegükben nem sok vizet zavarnak, de az általuk kreált hibrid viszont izgalmas tud lenni olyanok számára is, mint én, akitől meglehetősen távol állnak a hip-hop-közeli és a legmodernebb -core muzsikák – J. Hurley, Ben Marvin és a többiek teljes értékű zenei élményhez juttattak úgy lemezeiken, ahogy ezen az estén is.

 

 

Egy-két éve nem gondoltam volna, hogy egy banda olyan zenével vesz le a lábamról, amely általam hanyagolt stílusokból és életérzésből táplálkozik, ráadásul gondosan kidolgozott, tiszta, éles, mennydörgő hangzás és ütős mondanivaló fogja össze. A sikerhez szükséges többletet jelenti a rap, a tiszta ének és a kreatív hangszeres témák – lehengerlő ritmusok, ügyes és ragadós dallamok – kidolgozott összefonódása vagy éppen kontrasztja, és bizonyos mértékig a Rage Against The Machine-hez hasonlítható, harcias kiállás, emellett a zene iránti abszolút alázat és a közönség mágikus módon való kezelése.

 

Az engem a pályája elején lévő Timbalandre vagy Chamillionaire-re emlékeztető intrót követően szűk egy órában felcsendült csaknem az összes Hacktivist-dal, és a nagyérdemű legnagyobb örömére az élettel és túlcsorduló energiával feltöltött Jay-Z/Kanye West-szerzemény, a „Niggas in Paris” is elhangzott, a ráadásban rendhagyó módon másodszor is, s így nyilvánvalóan az este legünnepélyesebb percei közé tartozott. A legújabb szerzemények közül, az Outside the Box című első nagylemezre is felkerült, „Buszy” és „Taken” fokozottan kiváltotta a hallgatóság tetszését, előbbi az együttes egyik legharapósabb, utóbbi a legmelodikusabb és legsikerültebb dala. A csúcspontok közé tartozott még a megadallamos refrénnel ellátott „False Idols” és az „Elevate”.

 

 

Ahogy arra számítani lehetett, a küzdőteret zömében 15-20 éves lányok és fiúk töltötték meg, s bár létszám szerint nem értük el a teltházat, a katartikus hangulat teljesen megtöltötte a hajó gyomrát. Örömteli volt látni, hogy a sok tini és a kicsivel idősebbek egyaránt mennyire rajonganak ezért az öt vagányért: sokak talán minden sort együtt énekeltek a csapattal, majd kiugrottak a bőrükből. Kellemes gesztus volt, hogy Josh Gurner basszer Hacktivist logóval kezdődő „Hungary” feliratos pólóban játszott.

 

Roppant kellemes csalódás volt ez a koncert mind a főzenekart, mind a közönség hozzáállását tekintve – különleges, előre mutató stílust igyekszik meghonosítani a világban a Hacktivist (akiknek komoly vetélytársai akadhatnak, köztük az ausztrál Devastator), friss energiával megtöltve a csupaszív zenét preferáló szcéna extrémebb szegmensét.