Főkép

Bár a képregényekkel én is elég régóta jó barátságban vagyok, őszintén be kell vallanom, hogy ez volt az első képregényekkel kapcsolatos rendezvény, amire itthon kilátogattam. Valahogy nem éreztem azt, hogy ezek a fesztiválok többek lennének a vásárlásra és a pénzköltésre ösztönzésnél, de szerencsére kellemeset csalódtam, és komolyan úgy elrepült ez a nap, mintha nem is lett volna.

 

Ez pedig azt jelenti, hogy a szervezőknek nemcsak érdekes programokat sikerült összehozniuk, de elég sokszínű és tartalmas is volt a választék ahhoz, hogy egész nap el lehessen nézelődni (és azért persze vásárolni is). Mivel a klasszikus szuperhősös (amerikai típusú) képregényekből én főleg a gyűjteményes köteteket szeretem és veszem (inkább kivárom, hogy megjelenjen egy-egy teljes story arc, mert egyszerűen nem bírom ki az egyes füzetek közti időt), így ezek a kiadványok annyira nem ragadták meg a fantáziámat (ráadásul a magyar kontinuitást képtelen vagyok követni az egyes címek esetében), úgyhogy főként az európai és magyar, szerzői és művészi jellegűbb megjelenések jelentettek nagy örömöt ezen a napon. Kivételt egyedül a hazai, de az ígéretek és a látottak alapján valóban hagyományőrző szuperhősös cím, a Titánember jelentett, ami rendkívül igényes kiállításával (a rajzok Vadas Máté munkáját dícsérik) egyből felhívta magára figyelmet. A kilenc részesre tervezett, újságárusoknál is kapható sorozatról biztos, hogy itt is meg fogunk emlékezni, de addig is tessék örülni az újabb magyar szuperhősnek.

 

A magyar megjelenések közül mindenképp kiemelném még Fritz Zoli antológiáját, a Fritz`s Stripst, ami a Filmvilágban és a Nevem Senkiben megjelent és megkedvelt hárompaneles képregényeit gyűjti egybe, nagyon ötletes formátumban. Ehhez a műhöz egyébként a világ első képregényadagolójának segítségével lehetett hozzájutni, úgyhogy a kötet kiállítása mellett a vásárlási élmény is elég különleges volt. Aztán ott volt még a BME hallgatóinak unikum-jellegű gyűjteményes kötete, az Épregény, az új Epicline és a Zsiger.hu kollektíva újdonságai (ezekről később részletesen), így bárki találhatott kedvére valót az itthoni merítésből.

 

 

De a külföldi vendégek is izgalmas és sokszínű műveket hoztak: akadt köztük bűnügyi képregény, önéletrajzi ihletésű mű, háborús történet, szatíra és az itthon is egyre népszerűbb olasz giallo/pulp Dylan Dog legújabb kötete. A vendégek persze örömmel dedikáltak és rajzoltak, és a velük való (privát és nyilvános) beszélgetések is nagyon érdekesek voltak. Az előadások közül az én szívemhez mégis a Bucó Szetti Tacsi alkotóival készült interjú állt a legközelebb, mert, ahogy sokaknak még, nekem is ez volt a legelső képregény, amit valaha is a kezembe fogtam. Köszönet ezért a kis múltidézésért.

 

Tehát, ahogy ígértem, egy kicsit visszatérnék még a Zsiger.hu közösséghez és a kiadányaikhoz, mert számomra a fesztiválon a velük és a kiadó/szerkesztő/mindenessel Kovács Milánnal való találkozás jelentette a legnagyobb élményt. Borzasztóan hiányzik ugyanis itthonról (szinte minden művészeti területről) az a fajta bátorság és „beleállás”, ami az általuk képviselt vonalban megvan. Az alig egyéves kiadónak küldetéstudata és erős koncepciója van, amihez hozzájárul az a jó értelemben vett szemtelenség és (a nem alap nélkül való) önbizalom, ami elengedhetetlen feltétele (lenne) a hosszú távú sikernek. Tőlük a mostani fesztiválra a Zsiger Előtt angol verziója, valamint a Vacsora GMO-val című meta-képregény és a Csókolom zenekar énekesnője által ihletett Ujj Zsuzsi érkezett (előbbi angol nyelven is), ezekről is várható kritika a közeljövőben.

 

Az eseményen átadták még az Alfabéta-díjakat is, valamint a Korcsmáros Pál-díjat, de összességében én mégis úgy érzem, hogy a legnagyobb díjat a kilátogatók kapták azzal, hogy egy kicsi, de valóban színvonalas és érdekes fesztiválon vehettek részt, ami messze túlmutat a „költsd a pénzed” vásárokon, és igazán méltó a kilencedik művészethez.