Főkép

ekultura.hu: Néhány hónappal ezelőtt egy nagyon érdekes előadáson találkoztunk először. A Kontaktus koncert elnevezésű produkcióban – amelyről az ekultura.hu is beszámolt – a Szabó Sándor, Kevin Kastning és Major Balázs alkotta trió zenéjére improvizáltatok a táncos társaddal, Judittal. Az előadás bevezetőjében kiderül, hogy amit a közönség lát, az úgynevezett kontakt improvizáció. Mesélnél arról, hogy jutottál el a pályafutásod során a kontakt improvizációig?
Györke Tímea: A Magyar Testnevelési Egyetemen szereztem szertornaedzői, testnevelői és gyógytestnevelői diplomát. Az egyetemi évek során volt alkalmam megismerni a modern tánctechnikákat, így a kontakt improvizációt is. Néhány évet dolgoztam gyógytestnevelőként, de rájöttem, hogy ez nem elégít ki, és kicsit szélmalomharc más egészségéért nekem „küzdeni”. (Sajnálatos módon a munkám során annyi falba ütköztem, hogy nem tudtam igazán kiteljesedni ezen a területen – másra vágytam.)

ekultura.hu: Ha nem tévedek, ekkor lépett be a képbe a kontakt improvizáció?
Györke Tímea: A kontakt mindig is ott volt a háttérben, és titokban mindig azt terveztem, hogy ezzel fogok mélyebben is foglalkozni, mert ez az a „tégely”, amibe minden eddigi érdeklődésem belefér (pl. önkifejezés, néptánc, capoeira, kapcsolódás, zene, képzőművészet, érzékelés, szinesztéziák…szabadság). De valóban jól látod, hogy dominánssá vált az életemben. A sportmozgások kötöttségével szemben a kontakt improvizáció szabadsága, korlátok nélkülisége nagyon megfogott; életfilozófiámmá vált. 2004 óta tanítom különböző helyszíneken Budapesten ezt a technikát kicsiknek, tiniknek és nagyoknak. Külön öröm számomra, hogy az újpesti Dózsa György Táncművészeti Szakközépiskolában kellő teret és segítséget kapok az iskolavezetés részéről a munkámhoz.

ekultura.hu: Úgy tudom, hogy az oktatás mellett számos táncformációnak is tagja vagy.
Györke Tímea: 2006 óta a Workshop Company tagjaként mozgással, hanggal, táncszínházi darabokkal kísérletezünk. Csapatunk aktívan dolgozik együtt Michaela Pein és Hargitay Ákos táncművészekkel és a Zuboly együttessel. 2010-ben a TetraÉter Csoport megalakulásával újabb lehetőségem nyílt a mozgás-zene-improvizáció lehetőségeinek, kapcsolatának kutatására valamint impro jamek, performanszok megálmodására, szervezésére.

ekultura.hu: Kérlek avass be bennünket a titokba, hogy mit is jelent az olvasatodban az impro jam…
Györke Tímea: Az impro jam egy olyan alkalom, ahol teret adhatsz a benned zajló mozdulatoknak, hangoknak, zenéknek, képeknek, szavaknak és megoszthatod másokkal. Minden jamen egy-egy fókusszal, adott témával és meghívott zenészekkel, előadókkal alkotunk spontán, együtt, kíváncsian. Célunk közös teret adni a különböző művészeti ágakban tevékenykedő alkotóknak (zenészeknek, táncosoknak, színészeknek, fotósoknak, zsonglőröknek, képzőművészeknek...).

ekultura.hu: Amit csinálsz, ami az életfilozófiáddá vált, már az sem számít mindennapinak. Az utóbbi időszakban néhány igazán érdekes produkcióban is rész vettél.
Györke Tímea: Ez abból fakad, hogy meglehetősen kíváncsi típus vagyok. Van bennem egy őszinte gyermeki kíváncsiság, ami hajt, és látszólag nem odaillő dolgok összekomponálására, mint egy puzzle kirakására késztet. (Nem vagyok „pályaorintált”. Szeretek minden olyan új dolgot kipróbálni, amiről úgy gondolom, hogy a pályámon előrébb visz.) Számos értékes tapasztalatot gyűjtöttem a korábban említett Szabó-Kastning-Major trióval történő együttműködés során is. Nagyon izgalmas volt ez a közös munka, ugyanis mi, Judittal arra improvizáltunk, amit a muzsikusoktól hallottunk. De a zene nem is igazán hallott információként hat, hanem képeket, emlékeket, impulzusokat kelt és egy önmagamba merüléssel hoz felszínre mozdulatot, érzelmet, lendületet…(Ők pedig azt játszották, amit tőlünk láttak.) Vagyis amolyan „amőba módjára változó” volt az egész produkció – folyamatos hatásokkal és visszahatásokkal. Egy másik ilyen izgalmas kihívás az volt, amikor egy hazai csokoládékollekcióhoz adtuk hozzá képeken a mozdulatainkat egy fotóművész segítségével. Az ízek inspirálta emlékek, mozdulatok, a különböző érzékszervi csatornákon bejövő élmények összekapcsolása, szinesztéziás kavarodása e munka után még inkább foglalkoztat. (Egy manufaktúrával dolgoztam együtt. A feladat az volt, hogy impro elemekkel fejezzük ki, illetve mutassuk be az adott termék „üzenetét”.)

ekultura.hu: Mi a tapasztalatod, a közönség mennyire nyitott a kontakt improvizációs produkciókra?
Györke Tímea: Úgy látom, hogy a közönséget (függetlenül annak összetételétől) mindig megosztja egy-egy produkció. Vannak, akik azonnal „ráéreznek az ízére”, míg másoknak több időre van szükségük a befogadáshoz. Szerencsére nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk, amiből azt a következtetést vonjuk le, hogy jó úton járunk.

ekultura.hu: Hogyan definiálnád az életfilozófiádat?
Györke Tímea: Munkámban az ösztönös, természetes mozgást, a szabad táncot, testtudati módszereket és a kontakt improvizáció „stílusát” próbálom ötvözni, s új utakat keresni.
Nagyon érdekel a mozgás és a psziché kapcsolata. Rendkívüli módon foglalkoztatott annak a „titoknak” a megfejtése, hogy mi rejtőzik a mozdulataink mögött. Ez a vágy ösztönzött arra, hogy elvégezzem a Pécsi Tudományegyetem pszichodinamikus mozgás- és táncterapeuta képzését. A mozgásterápia, eddigi tapasztalataimat összegezve, nyújt lehetőséget arra, hogy tovább kutassam a mozgás személyiségformáló szerepét, hogy hogyan segít kapcsolataink elmélyítésében, valódi önmagunk megtalálásában…

ekultura.hu: Ez a sok helyszínen történő oktatás, valamint a különféle bemutatók – azon túl, hogy nemes küldetésnek számítanak – nagyon időigényes tevékenységek. Hogyan tudod ezt összeegyeztetni a családoddal?
Györke Tímea: Szerencsés embernek mondhatom magamat, hiszen a családom maximálisan támogat a munkámban. Eleinte persze ez nem volt könnyű, de amikor magam számára is világossá vált, hogy ezt tudom szívből „munkaként” csinálni, ők is elfogadták. Ebben nagyon sokat segít a tiszta, őszinte kommunikáció (mely néha nagyon nehéz…), s ezt próbálom a gyerekeimnek is átadni… és talán a kontakt improvizáció is erről szól… a saját belső táncodat megtalálva kapcsolódni másokhoz…

ekultura.hu: Ha valaki kedvet érez ahhoz, hogy közelebbről is megismerkedjen a kontakttánccal vagy az impro jammel, akkor hogyan léphet veled/veletek kapcsolatba?
Györke Tímea: Augusztus végére szervezünk a Duna mellé (Kisorosziba) egy tábort, ahova életkortól függetlenül szeretettel várunk mindenkit, aki szívesen kipróbálná a kontakt imprót, jógát, szabad táncot egy csodaszép természeti környezetben. Családokat is szívesen látunk, mert a gyerekek külön programon vehetnek részt (kreatív tánc, gyerekjóga, kincsvadászat), míg szüleik táncolnak. Honlapunkon böngészve még több információhoz juthatnak az érdeklődők. A nyár a pihenésről szól, de szeptembertől újra indulnak kontakt órák a Trafóban, illetve az Egészségügyi Főiskolán a Vas utcában. A jameknek új helyszínt keresünk, de ez is heti rendszerességgel működik.