Főkép

Az újságírók által haknikörútnak csúfolt turné mindenki meglepetésére és a stoner stílusirányzat elkötelezett rajongóinak nagy örömére idén másodszorra is elérte hazánkat, így mindenki pótolhatott, vagy ismételhetett, aki látni akarta, mi maradt mára a kultikusnak számító Kyussból.

Minden idők legnagyobb stoner zenekara gyakorlatilag pályája csúcsán állt bele a földbe, még mielőtt itthon is igazán ismertté és legendássá válhatott volna. Nagyjából másfél évtizedes csend után aztán John Garcia énekes Josh Homme gitáros kivételével maga köré gyűjtötte az egykori bandatagokat és nekiindult a világnak, hogy megidézze a Kyuss szellemét. Tavaly hozzánk is elért a produkció és egy felejthetetlen estével ajándékozta meg a rajongókat. Az idei ráadás előtt szomorú hírektől volt hangos a sajtó velük kapcsolatban: az egykori gitáros Scott Reederrel együtt beperelte Garciáékat a névhasználat miatt, majd a botrányok miatt az alapítótag Nick Oliveri is elhagyta a bandát.

Szerencsére a két megmaradt tag nem adta fel a dolgot, így Billy Cordell basszusgitárossal kiegészülve elindították az idei turnét is, sőt, a pletykák szerint már új lemezben is gondolkodnak.

A tavalyi jól sikerült buli ellenére idén némileg kevesebben jöttek el megnézni a műsort és ez valahol érthető is, hiszen az eredeti bandából mára mindössze ketten maradtak, ami elvileg levonhat a dolog értékéből, de legalábbis annak hitelessége megkérdőjelezhető még akkor is, ha a csapat neve finoman utal rá, hogy nem ugyanarról a négy arcról beszélünk, akik annak idején a sivatagba jártak próbálni és koncertezni.

A név ugyanakkor azt is jelzi, hogy a legendás együttes nem tűnt el nyomtalanul és bár nem ugyanabban a formában, de szellemiségében, hangzásában és hangulatában képes csaknem ugyanazt a hatást kelteni, amivel más tribute zenekarok hiába is próbálkoznának.

Ennek megfelelően mindenki bánhatja, aki kihagyta ezt a második felvonást, hiszen a megújult négyes legalább olyan fergeteges bulit csapott, mint legutóbb, ahol a hangulat és a dalok rögtön az elején elűzték a kételyeket. Bevallom, én is egy leheletnyivel mérsékeltebb lelkesedéssel indultam neki az estének, mint tavaly, ami egészen az első dal („Gardenia”) felcsendüléséig tartott, ám akkor bizony egy csapásra, mintegy varázsütésre elfelejtettem minden aggályt és átadtam magam az érzésnek. Azokkal a rosszmájúakkal ellentétben, akik mindebben csak a tagok kapzsiságát, pénzéhségét látják, én kimondhatatlanul hálás vagyok ezeknek a zenészeknek, hogy ilyen hosszú csend és reménytelennek látszó várakozás után ilyen minőségben hallhatom élőben kedvenceimet. Annak ellenére, hogy valahol Josh Homme gitárost is megértem és a zenéjét is szeretem, ezek a srácok most szimpatikusabbnak tűnnek a hozzáállásukkal, mint az exgitáros, aki a szintén tavalyi beígért koncertjét is lemondta és azóta sem jelent meg, vagy adott elfogadható magyarázatot. Nyilván jobb lenne őt látni a gitárosi poszton, de az az igazság, hogy ez a banda nélküle is működik.

Egyáltalán nem ront az összképen a két új tag, akik egyébként maximális beleéléssel, lelkesedéssel és főleg pontossággal játszák el saját részeiket, de még a frontember látszólagos pókerarca sem (bár ezúttal egy fokkal kevésbé tűnt flegmának), amíg hallhatom szinte lemezminőségben énekelni, láthatom Brant Björk konstans vigyorát, miközben vadul püföli a dobokat és úgy egyáltalán, a jól ismert dübörgés, csörömpölés, a mély és vastag gitársound, a jól ismert lüktető basszusfutamok, a koszos gitárriffek és -szólók köszönnek vissza. Mindezek pedig a stoner rock legklasszikusabb alapvetéseiben, mint például a „One Inch Man”, a „Thumb”, a „Green Machine”, a „Freedom Run”, az „El Rodeo”, a „100 (Degrees)”, az „Odyssey”, az „Asteroid”, a már említett „Gardenia” (a teljesség igénye nélkül). Külön öröm, hogy a hangulatosan berendezett Barba Negra is kellő atmoszférát biztosított az eseményhez a PECSA jóval sterliebb környezetéhez képest. Igazából csak azt sajnálom, hogy a Shapat Terror műsoráról lemaradtam, pedig az utolsó taktusok alapján, amit volt szerencsém hallani, kellő megalapozása volt ez az estének.

Nagyon remélem, hogy láthatom, hallhatom még élőben és ilyen korrekt előadásban ezt a bandát, de ha nem így lenne, akkor is elégedett lehetek, hogy részem volt ebben az élményben. Emellett várom a beígért lemezt is, amely már a koncerten látott teljesítmény alapján is borítékolhatóan profi lesz.