Koncert: Alice In Chains emlékest – Rocktogon, 2011. november 17.

Az Alice In Chains a ’90-es évek egyik legfontosabb rock/metal zenekara volt, a Seattle-i grunge mozgalom egyik vezére, bár tény, hogy a négy nagy (a többiek: Nirvana, Pearl Jam, Soundgarden) mind-mind erősen eltérő zenét játszott, szóval a grunge szó csak amolyan mankó. Az AIC volt közöttük a legmetalosabb, ugyanakkor két akusztikus EP-t is kiadtak, vagyis zenéjüknek volt egy szép, nyugalmasabb oldala is.

 

Az énekes Layne Staley is a grunge halottai közé tartozik, csak az ő öngyilkossága nem olyan radikális és gyors volt, mint a Nirvana-s Kurt Cobain-é: őt a drog vitte el, lassan, apránként. 1996-ban oszlottak fel, részint Layne drog problémái miatt, aki aztán egyedül halt meg 2002 áprilisában. Utóbb a csapat újra összejött, kiegészülve a kissé Lenny Kravitz-ra hajazó William DuVall énekes-gitárossal. A vele készült negyedik stúdióalbum, a Black Gives Way to Blue méltó a csapat örökségéhez, és a turné budapesti koncertje is óriási élmény volt. S bár egész más dimenziókban, de ez az emlékest is.

 

Az ekultura.hu-ra is író, illetve a Hollywood Rose nevű csapatával saját és Guns N’ Roses dalokat játszó Takács Vilmos, vagyis Vilkó szervezte koncerten számos vendég fellépett, de a legtöbb dalt ugyanaz az alapgárda játszotta. Egytől-egyig mindenki remekül teljesített, mindenkin látszott, hogy szereti és élvezi játszani az AIC dalait, és a közönség is vette a lapot.

 

Az Ákos zenekarában is doboló Bánfalvi Sándor szolgáltatta szigorú alapokra ellenállhatatlan erővel dörrentek meg az olyan klasszikus számok, mint a „We Die Young”, a „Them Bones”, vagy épp a Layne nélkül készült lemezről a „Check My Brain”. Sok gitárriffről a Black Sabbath jutott eszembe, nyilvánvaló a hatásuk, de ők épp azon kevesek közé tartoznak, akik képesek voltak a rock/metal zenébe még valami újat, egyénit hozni.

 

De nem csak döngölésről szólt az este, néhány finomabb dal is előkerült, például a „Your Decision”-t és a „Down In A Hole”-t a korábban a Pokolgépben gitározó Nagy Dávid énekelte klasszul, Vilkó hathatós vokálozásával, de azért ezen a szépséges vonalon a „Nutshell” vitte a pálmát. A legtöbbet éneklő Kovács Tamás Viktorra egy közelemben álló a terminátor jelzőt használta, ám a kigyúrt, medveölő alkatú ember nagyokat énekelt, mély érzéssel, s legfőképp épp a „Nutshell”-ben.

 A hangulat meg olyan forró volt, hogy többen ördögöket véltek látni, akik eltévesztették az ajtót, és azt hitték, ez a pokol. Csakhogy az a helyzet, hogy ez inkább volt a mennyország, amennyiben ott számít a zene szeretete, mert hiszen egy efféle tribute est semmi másról nem szólhat, és itt pontosan ez történt.
 

(Fotók: Németh Wera)
 

1. Dam that river

2. We die young

3. Rain when I die

4. Sludge factory

5. Love, hate, love

6. Junkhead

7. Your decision (Nagy Dávid – gitár, ének)

8. Down in a hole (Nagy Dávid – gitár, ének)

11. Again

12. It ain’t like that

13. No excuses

14. Nutshell

15. Check my brain (Kovács Zoli – basszus)

16. Them bones (Kovács Zoli – basszus, Csányi Szabi – gitár, Csordás Robi – ének)

17. Man in the box (Cs. Szabi – gitár, Cs. Robi – ének, Zaba - dob)

--------------------------------------------------------

18. Rooster (Szekeres Andris – ének, Cs. Szabi - gitár)

19. Angry chair