Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Interjú Görög Zitával - 2006

Az Underworld 2: Evolution című film hazai bemutatója kapcsán Galamb Zoltán faggatta a modellből immár nemzetközi hírű színésznővé lett Görög Zitát.

Elsőként egy nagyon triviális kérdést tennék fel. Neked mennyire tetszett a film?


Nem nézek horrort, és nem értek egyet a horror üzenetével. Az a fajta negativitás, ami egy ilyen filmben vonzó, engem egyáltalán nem tud megfogni, sőt, mindig döbbenten nézem az ilyen filmeket, hogy egyszerűen egy agyból hogy tud ennyi borzalmas dolog kipattanni, és ez az öncélú öldöklés mire jó? Szóval, mindkét filmet úgy néztem végig, hogy beletekertem. Sőt. Többet tekertem, mint néztem. Mert hogy képtelen vagyok gyomorfelfordulás nélkül nézni ezeket a jeleneteket.

Akkor nyilvánvalóan nagyon nehéz volt azonosulnod a szereppel.

 

Nem is akartam azonosulni ezzel a szereppel. Hál’ istennek az a három mondat nem annyira durva, hogy nekem most olyan nagyon mélyre kellett volna ásni magamban, és előszedni ezt a vérengző fenevadat. S hogy őszinte legyek, nem is nagyon szerettem volna. Pszichésen egyszerűen életveszélyes színésznek lenni, s pont ezért, ezeket a negatív szerepeket én borzasztóan kerülöm is. Inkább legyek egy buta cicababa, aki be van skatulyázva egy szerepbe, de nem szeretnék megkattanni tizenöt év múlva ezektől a szerepektől. Bármennyire is nagy kihívásnak tartják ezt a színészek színészileg, én félek tőlük, őszintén bevallom.

És úgy látod, hogy például akik szerepelnek ebben a filmben, ez tényleg megkattantja őket?

 

Szerintem igen, és mutathatnék fényképeket, amiken saját magukat fényképezik már a színészek, és [kitátott szájjal vicsorog] mindenféle fejeket vágnak közben. Szerintem ez nem annyira játék, mint amennyire mi gondoljuk.

Nekem azért játéknak tűnt az egész. Vagy ott tényleg másnak tűnt?

 

Nem, most ezt pszichésen mondom, hogy nem olyan játék szerintem. Vagy nem így gondolod?

De, úgy gondolom. Hogy az ember csak játssza, tehát nem azonosul teljesen vele, hanem csak skizofrén...

 

...állapotba kerül. Igen. Igen. És az sem jó. Úgyhogy én inkább, mint egy királynő, elmondtam azokat a mondatokat, az utasításokat a katonáimnak, de nem próbáltam abba belegondolni, hogy most éppen egy nyolcszáz vagy ezer éves vámpír királylányt alakítok, aki ki tudja, hogy hány száz ember vérét szívta ki, és hány emberben forgatott meg kardot. Belegondolni sem mertem ebbe.

Viszont, ha ennyire viszolyogsz az egésztől, akkor miért vállaltad el?

 

Többet nem is vállalnám el.

Többet nem vállalnád el?

 

Más. Tudod, az első, az Underworld 1 idején, akkor még voltam, mennyi... huszonhárom éves? Huszonkettő? Másképp gondolkodik az ember még ezekről a dolgokról. Akkor még fiatal, többet akar. Megmutatni, hogy ő mit tud, hogy ő kicsoda. Az emberben még tombolnak ilyenkor ezek a vágyak, ezek a hormonok, amik teljesen egészségesek, ha egy fiatal emberben benne vannak. De most már, ahogy kezdek felnőni, így kezdek arra is rájönni, hogy ennek túl sok értelme nincsen., mert ugyanúgy, ahogy már kezdenek nem érdekelni a kritikák, és kezdenek nem érdekelni az internetes oldalakon megjelenő dolgok - tudod, hogy mit mondanak az emberek, és hogyan vélekednek rólad -, ugyanúgy nem érdekelnek már ezek a babérok sem, amikre tizen-, huszonegynéhány évesen tör az ember. Mert rájön, hogy nem ezek a fontos dolgok, és kész.

Ez nagyon érdekes, mert teljesen úgy fejeződött be a film, mintha lehetne folytatása.

 

Valószínűleg akarattal nyitva hagyták ezt a történetet. Igen.

És akkor semmiképpen sem vállalnád el, hogyha felkérnének?

 

Nem.

Most egy kicsit másról szeretnék kérdezősködni. Azért nagyon nagy nevek voltak, akikkel ott együtt dolgoztál. Nem kezelték le a magyar színésznőt?

 

Nem. Egyáltalán nem. Sőt. Nagyon érdekes volt kint, merthogy úgy válogatták kint a színészeket, hogy akcentusuk legyen. És életemben először végre úgy játszottam amerikai filmben, hogy előnyt jelentett, hogy az embernek van egy kis akcentusa. És nagyon, nagyon jó volt, hogy odajöttek, és megkérdezték, hogy mit hogyan kéne másképp kiejteni? Mire figyeljenek oda? Miben más a magyar. Mondtam, hogy egyetlen egy dologban: éppen a hangsúlyozás iszonyatosan más. Nem is a szavak kiejtése. Az egy dolog, hogy drasztikusabban ejtjük a szavakat, mint ahogy az amerikaiak, vagy az angolok. De hogy a hangsúlyozásban vannak itt a hibák, hogy mi máshogy kérdezünk, vagy a kérdésben is máshová tesszük a hangsúlyt. És egyáltalán nem néztek le, sőt, nagyon sok alázat volt az emberekben. Rengetegféle ember megfordult ott, rengeteg nációval lehetett találkozni. Nem csupán kanadaiak, vagy nem csupán amerikaiak voltak, hanem a kétméteres kínai kaszkadőrtől elkezdve voltak afro-amerikaiak - hogy szépen fejezzem ki magam -, volt egy magyar srác is, aki kint a statisztákat szervezte például... Milyen érdekes nem, hogy itthon az amcsik szervezték a magyar statkókat, kint pedig egy magyar srác szervezte az amerikai statisztákat? Ez vicces... És, hát rengetegféle népség volt. Nagyon sokféle ember volt. És talán én nem értek egyet ezzel az amerikai mindig-gondolkodjunk-pozitívan felfogással, vagyis a mesterkélt pozitív gondolkodással nem értek egyet, de tény és való, hogy egy ilyen filmforgatásnál ez jót tesz, merthogy fegyelem van, és valahogy tiszteletben tartanak mindenkit. Valahogy tudják azt, hogy a legkisebb láncszem is annyira fontos, mert a végén ez egy nyakék lesz, és hogy az bárhol szakad el, már nem fog működni. Akkor azt már nem fogja senki sem megvásárolni. A legkisebb szereplőnek is nagyon nagy jelentőséget tulajdonítanak, és odafigyelnek mindenkire ugyanúgy.

És esetleg volt olyan a színészek között, akire te, személy szerint felnézel?

 

Ez nagyon érdekes dolog, mert én is tisztelem mindenkinek a munkáját, de általában nem azért nézek fel valakire, mert ismert, vagy mert jól játszik el egy szerepet, hanem az emberi értékei miatt. És számomra ezen a forgatáson Bill Nighy volt, aki olyan dolgokat képviselt, amikkel teljesen egyetértettem. Ő idősödő angol úriember, aki rendkívüli tiszteletben tartja az életet, aki rendkívül örül bármikor a szerepnek. Az angol, a londoni színházban épp annyira szívesen játszik, mint egy hollywoodi produkcióban. És teljesen mindegy neki, hogy mennyi pénzt kap érte. Örül. Örömmel csinálja ezt az egészet, és olyan jó volt látni, hogy valakinek nincsenek sztárallűrjei, nincs magától eldurranva. És hogy jól érzi magát abban a közegben, ahol él, és hogy normális családja van. Ezt olyan jó volt érezni.

Az amerikaiaknál ilyen nincs?

 

De biztosan van, de... Milyen érdekes kérdés, mert Stephen Dorff-fal forgattam együtt - ő amerikai -, és nála ez abszolút nem volt tapasztalható, és Bob Hoskins volt az - aki szintén angol -, akinél ugyanezt tapasztaltam. Szóval az öreg rókák azok, akik nincsenek eldurranva saját maguktól. Akik kicsit visszakanyarodnak a természetes dolgok felé. Igen. A fiataloknak még vannak sztárallűrjeik, szerintem. Az idősebbek valahogy kinőnek ebből. Vagy nem.

Olvastam egy interjúdban, hogy eléggé veszélyes volt a forgatás. Megér ez annyit, hogy esetleg a saját testi épségedet kockáztasd?

 

Nem, cseppet sem éri meg. Dehogy is. Egy forgatás sem ér annyit, hogy az ember utána hetekig kómában vagy kórházban feküdjön. Rengeteg, rengeteg baleset volt ezen a forgatáson. Én csak három hetet voltam ott, de hát elképesztő, mennyi baleset volt. Leesett egy réteg hó. Lefagyott éjszaka. Ráesett még egy hóréteg, és hát folyamatosan lóháton forgattunk, és mindig történt valami. Vagy egy lovacska törte ki a lábát, szegény, vagy elcsúsztak, és leestünk. Kaszkadőrök sérültek meg. Egy színészt közben le is kellett cserélni. Újra kellett forgatni a jeleneteit, mert hogy teljes három hónapra kiesett, a lába miatt. Szóval iszonyatosan veszélyes volt. Engem is ledobott a lovam egyszer-kétszer. Én is megsérültem. A hátamon.

És ezt hogy élted meg?

 

Hát, nem voltak akkora fájdalmaim, úgyhogy nevettem rajta, hogy úgy kell nekem. De ha belegondolok, akkor ez elég pozitív dolog. Úgy értem, ezek a dolgok mindig jelzések, hogy az ember nem jó úton jár.

Neked ez húsba vág, mármint hogy ne sérüljél meg?

 

Persze, oda kell figyelni magára az embernek nagyon, hogy ne sérüljön meg, mert akkor kiesik a munkából egy időre.

És akkor mit szeretnél? Mennyire fontos neked még a filmipar? Hogy érvényesüljél?

 

Azon múlik ez az egész, hogy milyen forgatókönyveket kapok, és hogy kik azok, akik adják ezeket a forgatókönyveket. Hogy milyen emberekkel tudok együtt dolgozni. Ahol én is ember tudok maradni, azokkal az emberekkel szívesen. Ahol torzulok, ott nem szeretnék többet dolgozni.

És kikkel szeretnél?

 

Nincsenek ilyenek. Nincs olyan, hogy kikkel szeretnék dolgozni. Nincsenek se elvárásaim, se vágyaim. Nem azért, mert kiégetem, hanem mert elfogadó lettem.

És akkor milyen szerep tetszene? Nem azt mondom, hogy milyen szerep az álmod.

 

Nincs ilyen.

És mi az, amit mindenképpen visszautasítasz az efféle horrorokon kívül?

 

Vannak még azért ilyenek. Sok minden kizáró ok. A ledérség most már abszolút kizáró ok.

Ez akár végszónak is jó lesz. Köszönöm.


Galamb Zoltán - 2006. április 12.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére
Kapcsolódó írások

Nincs találat kapcsolódó tartalomra!

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!