Főkép

Furcsa érzés volt belecsöppenni egy számomra idegen világba. Idegennek mondom, hiszen egyrészt amikor körbesétáltam a lényegében megteltnek mondható koncertteremben, egyetlen ismerős tekintettel sem találkoztam. Másrészt, mivel amíg a hangulatfokozó együttesként fellépő Pápai Jocó és zenekara számomra teljességgel középszerűnek hatott, addig a közönség jelentős része kitörő lelkesedéssel fogadta a Megasztárt kétszer is megjárt előadót. Mi több, vele énekelték, együtt tombolták végig a nyilvánvalóan jól ismert dalokat.

Egészen más lapra tartozott viszont az est fő attrakciója, a Back II Black. Az ő bulijuk alatt egyetlen pillanatra sem merült volna fel bennem, hogy csupán tévedésből keveredtem oda, és a tavalyi album legfeljebb időlegesen tévesztett meg, s valójában nem is értékelem a zenéjüket. Dehogy. Tehetséges, vérprofi muzsikusok vitathatatlanul nemzetközi nívójú produkcióját élvezhettem több mint két órán át. A fiúk bármelyike megállná helyét a legnagyobb amerikai bandákban is, és továbbra is fenntartom a Tevagyazakitalegjobban album kapcsán már hangoztatott állításomat, miszerint a kellemesen dzsesszes beütés teszi kivételesen magas színvonalúvá az együttes újabb számait.


Erre mi sem lehetne ékesebb bizonyíték, mint hogy a kisszínpadon, a közönség közvetlen közelségében lejátszott rövid reggae-betétkoncert után felcsendülő régebbi nóták és feldolgozások legfeljebb a hibátlan megvalósítás és a szemkápráztató színpadkép miatt nem untattak. Az első „szakasz” gerincét adó nóták ellenben, melyeknek emlékeim szerint mindegyike a friss lemezről került ki, az igazi ihletettségtől és az átgondolt, élvezetes hangszereléstől vált izgalmassá, számomra is gond nélkül fogyaszthatóvá.

Ha már szó esett a színpadról, meg kell említenem, hogy mind a vendég fellépők (akik közül vélhetően Oroszlán Szonja tekinthető a legnagyobb dobásnak), mind a muzsikát fergeteges és látványos mozdulatokkal színesítő táncosok hamisítatlan ünnepi hangulatot teremtettek a műsor alatt, de a pompásan megkomponált világítási effektusok és a változatos ruhák is káprázatossá varázsolták a show-elemekben gazdag lemezbemutató koncertet.

Leginkább mégis az erősen leredukál, ennek ellenére hihetetlenül hatásos fényeffektusokkal kísért ütőhangszeres „párbaj” tetszett nekem, mely a rock-koncerteken megszokott, sokszor öncélú dobszólókkal ellentétben - önmagában, esztrád-elemek és különösebb színpadi mozgás nélkül - a legfinnyásabb közönséget is tökéletesen kielégítő ritmikai ínyencségnek hatott.

Összességében egészen emlékezetes és zeneileg, valamint vizuálisan egyaránt maradandó élményben lehetett részem a már említett parányi idegenkedés ellenére is. Aki viszont eleve rajongóként látogatott ki a koncertre, bizonyosan életre szóló emlékekkel távozhatott kedvenceik fenomenális műsora után, különösen, ha az este folyamán készített felvételek révén esetleg a leendő DVD-anyag képsorain is szerepel majd.

 

Fotó: Galamb Zoltán

 

Fotógaléria