Főkép

Beyoncé Knowles, SASHA FIERCE, vagy csak egyszerűen Beyoncé, napjaink meghatározó R&B szóló előadója, dalszerzője, producere, a világ legjobban kereső zenésze 75 millió eladott albummal. Világra szóló sikerét a Destiny’s Child nevű lány formációval kezdte a 1990-s évek végén, ami a harmadik legtöbb bevételt produkálta a Spice Girls és a TLC után. 2003-ban megjelentette első önálló stúdió albumát Dangerously In Love címmel, melyről két dal is első volt a Billboard hot 100 listáján, valamint az év legsikeresebb albumaként öt Grammy-díjat nyert.
 
Második stúdió albuma 2006-ban jelent meg B-Day címmel, míg a harmadik, az I Am…Sasha Fierce 2008-ban, ami 2010-ben hat Grammy-díjat hozott az énekesnő művészi palettájára, amivel megdöntötte az egy éjszaka alatt legtöbb Grammy-díjat nyert női művész rekordot. Legutolsó stúdió albumát 2011-ben jelentette meg 4 címmel. A lemez szóló énekesként egymást követően a negyedik number one lemeze a Billboard 200 listán. Ámulatba ejtő eredmények, megérdemelt elismerés. Vitán felül áll, hogy Beyoncénak hála az R&B, illetve a soul zenei íveken haladva dinamikus, táncos, fülbemászó és olykor lágyan andalgó dalokkal lettünk gazdagabbak.
 
Eddig figyelemmel kísértem Beyoncé zenei pályafutását, ellenben a tavalyi év során megjelent 4 albuma furcsa módon elkerült engem. Bevallom, nem is érdeklődtem iránta, nem éreztem legyőzhetetlen vágyat, hogy meghallgassam. Valahogy így jött ki. Aztán amikor a Roseland Ballroomban tartott koncert DVD-jét megkaptam, nem tudtam hova tenni. Szó szerint. Pedig tényleg örültem neki. A polcon figyelt hosszú napokig, aztán már eljutott a lejátszó közelébe. Aztán egy szombati napon kibújt műanyag életének múltjából és lehetőséget kapott. Mi tagadás, kivárta a pillanatát, amikor megértem a befogadására. Jó, hogy eljött ez a pillanat.
 
Beyoncé 2011 augusztusában négy alkalommal adott koncertet a méltán híres New York-i Roseland Ballroomban. A szórakozóhely több mint nyolc évtizede ad lehetőséget a tánc és a zene kiemelkedő színvonalú ünneplésére. Ezen a színpadon látható volt már Arthur Murray, Ray Bolger, Fred Astaire, valamint The Rolling Stones és Madonna páratlan produkciója is. Ha ebből a szemszögből vizsgáljuk, Beyoncé ennél nívósabb helyet nem is találhatott volna legújabb lemezének bemutatásához. A speciális előadásra esténként csupán 3500 szerencsés rajongó juthatott be, ami amerikai viszonylatban igencsak zártkörű rendezvénynek számít. A négy alkalom jegyei, a kiadásukat követő 22 másodpercben már el is keltek. Azt hiszem, ezt nem igazán tudom felfogni épp ésszel, de ahogy a példa is mutatja, pontosabban a DVD, teltházas koncerten élvezhette a közönség, Beyoncé különleges show-ját. Mert ez az volt a javából.
 
Ha a koncert előtti felvezetőt valamilyen okból kihagynánk, mert még éppen a popcornt öntjük a tálba, mielőtt a tv elé ülnénk, akkor is biztosak lehetünk benne, hogy a koncert végére a fiatal művésznő üzenete eljut hozzánk. A 4 album dalai azokról az érzelmi hatásokról szólnak, amelyeket Beyoncé megélt, megtapasztalt és hatással voltak rá. Méltán tükrözi ezt a koncertfilm első része, melynek hála pazar remixet kapunk az énekesnő munkásságából. Elbeszélőként és egyben résztvevőként meséli el az útját 9 éves korától, amikor zenei pályafutását kezdte. Az időutazást azok az egyedi előadású számok teszik színessé, amelyeket a rajongók is igen jól ismernek („No,No,No”, „Bills, Bills, Bills”, „Say My Name”, „Jumpin’s, Jumpin’”, „Independent Women”, „Survivor”, „Irreplaceable”), hiszen ezek repítették a Destiny’s Child és Beyoncé karrierjét a csúcsra. Páratlanná teszi a filmet, hogy az időutazás során az adott történethez pontosan passzoló filmbejátszásokat láthatunk. Egyik kedvencem, amikor az „Irreplaceable” zenéje közben bejátszott videón egy vak kisfiú találkozik Beyoncéval és lelkes meghatódottsága közepette páratlan hangon énekli a dalt. Egy vágást követően a koncert teremben vagyunk, ahol 3500 néző énekli a dalt… Beyoncé meg csak áll a színpadon. Majd újabb vágással a dal végét a fiú énekli. A drága pofa nagy örömében azt sem tudta, hova legyen. Meseszép találkozás, meseszép pillanat.
 
Könnyeinket felszárítva a DVD második részében a 4 albumot hallhatjuk. Ezeket a dalokat is gazdagítja pár remekül beillesztett kép, elkapott pillanat, ami ezzel egyedi megjelenést kölcsönöz a koncertfilmnek. Mert szerintem ez, az. Hiszen túlnyúl a több kameraállásból készített felvételen, ad valamit az énekesnőből, ami után valljuk meg, minden valamirevaló rajongó tíz körömmel kapar.
 
A koncert látványában és megjelenésében igazi show. A fénytechnika egyszerű, de hatásos játéka, a hölgyekből álló zenekar és klasszikus zenészek hangzatos sora, valamint a páratlan fizikai képességekről tanúbizonyságot adó tánckar pazar, nagyon pazar előadása harmonikus egységet alkot. De komolyan, hogy lehet ilyen hihetetlen fejdobálásokat és csípőrázásokat produkálni? Ohhh… ez már innen korhatáros is lehetne, mert bizony Beyoncé a feje búbjától a körömcipője sarkáig sugározza a nőies szexualitást. Annak ellenére, hogy az énekesnő a koncerten már négy hónapos terhes volt, a koreográfiák impulzívak, vibrálóak, és fennen ünneplik a nőiesség méltán híres báját. Amit csinál, abban nincsen semmi közönséges, csupán nő, aki megéli nőiességét. Fiatal, csinos, szexi – biztos, hogy a combközépnél lejjebb érő ruhadarabokat egytől-egyig kidobta a ruhásszekrényéből. Hát lehet ez is az önkifejezés egyik formája…
 
A DVD-t végignézve, ha mindenképpen minősítő bélyeget szeretnék nyomni a produkcióra, akkor azt mondanám: IGAZI AMERIKAI SHOW BUSINESS. Megdöbbentő, hogy nem volt too much, mégis lehengerelt. Amik a legnagyobb ámulatot okozták nekem, azok a 4 album dalai voltak. Szerintem ez lesz a szülinapi ajándékom magamnak. Mert megérdemlem.       
 
A lemezen elhangzó számok listája:
The Journey B „4”…
1. Intro
2. I Wanna Be Where You Are
3. No, No, No Part 1
4. No, No, No Part 2
5. Bug A Boo
6. Bills,  Bills, Bills
7. Say My Name
8. Jumpin’ Jumpin’
9. Independent Women Part1
10. Bootylicious
11. Survivour
12. Bonnie Ans Clyde
13. Crazy In Love
14. Dreamgirls
15. Irreplaceable
16. Single Ladies (Put A Ring On It)
 
4
17. I Care
18. I Miss You
19. Run The World (Girls)
20. 1+1
21. Party
22. Love On Top
23. Best Thing I Never Had
24. Countdown
25. Rather Die Young
26. End Of Time
27. I Was Here
 
Diszkográfia:
Dangerously in Love (2003)
B’Day (2006)
I Am… Sasha Fierce (2008)
I Am… World Tour (2010) koncert DVD
4 (2011)
Live at Roseland (2011) koncert DVD