FőképA kezemben tartott DVD tok tartalmának lejátszóba helyezése előtt nem tudtam nem arra gondolni, hogy mikor láttam életemben először a zenekart, és döbbenettel vallottam be saját magamnak, hogy bizony annak már bizony idestova 16 éve, hogy a zalaegerszegi piac területén található Vásárcsarnokban pelyhes állú ábrázattal szórtam az ördögvillákat az alkalmi színpad irányába.

Ha egy számot kellene mondanom, hogy az azóta eltelt több, mint másfél évtized alatt hány TCS bulin fordultam meg, az kétségtelenül meghaladná a 100-at.
Ezt csak azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert volt szerencsém ott lenni a tavalyi, minden képzeletet felülmúló szigetes bulin is, amely felvételét a jelen írás tárgyát képező lemezek tartalmazzák, és ha valaki egyszer megkérdezné, hogy melyik az a Top 5 Tankcsapda banzáj, amelyen részt vehettem, ez 110%-os bizonyossággal ott lenne.
 
Amikor megérkezett a hír, hogy a ’csapda fogja nyitni a 2009-es Szigetet, egyből arra gondoltam, hogy alkalmasabb helyszínt és időpontot nem is választhattak volna a kerek jubileum megünneplésére.
A legnagyobb önálló TCS koncert Pesten 4 éve volt a Kisstadionban, amin szintén jelen voltam, de egy kerek évfordulós koncert esetében jobban dobban a szív, és olyan fanok is előbukkanak a semmiből, akik esetlegesen már régen nem erősítik az aktívan koncertre járók bandáját.
 
Azt, hogy mivé nőtte ki magát a Tankcsapda 2010-re, legfeljebb azok számára lenne szükséges elmondani, akik egy barlangban tengették napjaikat az elmúlt években. Aranylemezek, különféle díjak, szakadatlan turnézás, klipek, kiadványok tömkelege, ikonizálódás, teltházas koncertek...
Elképesztő magasságban van jelenleg a csapat a hazai zenei életben, és talán azt is lehet mondani, hogy lényegében ők képezik egymagukban az élbolyt.

Arról is külön fejezetet lehetne nyitni, ahogy a megfejtők próbálják boncolgatni a zenekar sikereinek miértjeit, de egy biztos, hogy amíg a Tankcsapda hozza a megszokott színvonalat, a közönség nem fog elpártolni.
Tény, hogy legutolsó lemezük, a Minden jót nem a legeslegjobb korong a csapattól, de zenekari munkásságot illetlenség egy album alapján megítélni.
 
A helyszínen érződött, hogy ez a koncert más lesz, mint akármelyik elődje, hiszen a sosem látott embertömeg mellett benne volt a levegőben az elmúlt 20 esztendő misztikus eszenciája.
Nagyon féltem, hogy a DVD esetlegesen nem adja vissza azt a hangulatot, ami a koncertet jellemezte, de hála a jó égnek a profizmus és a jelenkor technológiai adottságai sikeresen felültettek az időgép nyergébe, és pillanatok alatt ismételten ott voltam a koncerten.

Lukács Laciék nem titkolták a koncert utáni interjúkban, hogy rendesen remegett kezük-lábuk a buli előtt, amit nem is csodálok, hiszen egy ilyen fellépésnek hatalmas a jelentősége, pláne akkor, ha egy profi stáb rögzíti a „hangversenyt”.
A lemezen is jól látszik, hogy a zenekar nagyjából az ötödik-hatodik dal környékén nyugodott meg teljesen, és akkor tudatosult bennük igazán, hogy valójában ez is csak egy koncert a sok közül, amit az iszonyatos rutinnak hála, könnyen lehet abszolválni.

Lukács sokatmondó mosolyai nem takarhatták el a meghatottságát, és le merem fogadni, hogy alig van olyan magyar rockzenész, aki ne lett volna a helyében.
 
A koncertfelvétel minőségi szempontból kifogástalan, a vágások kiválóak, az meg végtelenül örvendetes, hogy egy olyan igényes magyar kiadványt látni, ami maximálisan felveszi a versenyt a külföldi társakkal.
Csak reménykedni tudtam benne, hogy lesz egy werkfilm is a DVD-n, ami betekintést enged a kulisszák mögé, és lám, a reménybe vetett kívánalmam meghallgatásra talált, és egy rövid kisfilm segítségével megkapjuk a virtuális VIP passzt a backstage-hez.
 
Az igényes külcsínnel megáldott digipackes DVD tok belső felén már az szembeszökő, hogy a stáblista mennyi embert tesz ki, de leginkább azon akadt meg a látószervem írisze, hogy a koncerten elhangzott dalok száma 31(!), ami nekem a helyszínen fel sem tűnt, mert úgy elszállt az a két és fél óra, mint a huzat.

Természetesen sosem lesz olyan TCS koncert, ahol minden rajongó igénye kielégül a dalok tekintetében (jómagam az első négy lemez megszállottja vagyok), de érződött, hogy Lukácsék igyekeztek úgy összeválogatni a nótákat, hogy senki ne távozhasson fancsali arccal a „dupla x-es” koncertről.

A kihagyhatatlan slágerek mellé sikerült olyan szerzeményeket is becsempészni, amik nem feltétlenül közönségkedvenc darabok, de mégis sütnek. Egy TCS koncert sosem a túlzott látványtechnikáról volt híres (hála a jó égnek), de ezen a bulin volt bőven piro, kivetítők, fény-, füst- és hangorgia, ami a felvett képek segítségével abszolút átjön.
 
Lukács szövegírói zsenijét már többször az egekig magasztalta a szakírói közeg, de nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy a zenekar dalainak népszerűsége nagyban annak köszönhető, hogy az a költői rímfaragás, amit művel, emberek ezreinek a fejébe ágyazódik bele nap mint nap, és nem egyszer nevetem el magam azon a sokat emlegetett frázison, hogy „Lacinak mindenre van egy sora”.
 
Megmondhatatlan, hogy meddig lesz még Tankcsapda, és meddig tart ez a páratlan karrier, de az egészen biztos, hogy örök életre beleírta magát ez a debreceni trió Magyarország muzikális történelmébe.
Ha abból indulok ki, hogy Lukács egyik legnagyobb példaképe, Lemmy Kilminster, a Motörhead énekes-basszere már jóval túl van a 60-on, és még mindig ugyanolyan aktivitással zenél, mint korábban, akkor nem félek olyat kívánni, hogy még legalább 20-at a bandának!
 
A zenekar tagjai:
Lukács László – ének, basszsugitár
Molnár Levente – gitár, vokál
Fejes Tamás – dob
 
A lemezen elhangzó számok listája:
DVD1
1. Rock a nevem
2. Az ember tervez
3. Nem kell semmi
4. Gyűrd össze a lepedőt velem
5. Csőre töltve
6. Jönnek a férgek
7. M indig péntek
8. Szextárgy
9. Köszönet doktor
10. Kalifornia über alles
11. Ez az a ház
12. Baj van
13. Föld és ég
14. Törölköző teniszütőkkel
15. Rio
 
DVD2
1. Egyszerű dal
2. Örökké tart
3. Félre a tréfát
4. Fiúk ölébe a lányok
5. A rock and roll rugója
6. Adjon az ég
7. Voltam már bajban
8. Nem hagylak el
9. Nem ismerek rád
10. Azt mondom állj
11. Be vagyok rúgva
12. Itt vannak a tankok
13. Fordulj - mitől legyen - fel
14. A legjobb méreg
15. Mennyország tourist
16. Johnny a mocsokban
 
Diszkográfia:
Punk & Roll (1990)
A legjobb méreg (1992)
Jönnek a férgek (1994)
Az ember tervez (1995)
Connektor :567: (1997)
Ha zajt akartok! (1999)
Agyarország (2001)
Baj van!! (2002, 1989)
Élni vagy égni (2003)
Mindenki vár valamit (2006)
Elektromágnes (2007)
Minden jót (2009)
 
A zenekar eddig megjelent videói:
Tankcsapda ’89-’96 (VHS)
Itt vannak a Tankok!! (VHS-DVD)
A legjobb mérgek (VHS-DVD)
Viszlát Debrecenben (DVD)
Élő Főnix (DVD+CD)
Sziget 2009 (2010)