Főkép

No de hol vannak a videók? Vagy az egyéb extrák? Mit csinál Avril a koncertek előtt, után, vagy épp amikor átöltözik? (Na jó, mikor az öltözőjébe rohan két blokk között.) Érdemes alig egy és negyed óráért kiadni - vagy megvenni - egy egész koncert DVD-t?

Akik kint voltak Best Damn Tour meglehetősen csapadékosra és izzadtra sikeredett budapesti buliján, azok jól tudják, hogy bizony, érdemes. A pop punk királynő igencsak kitett magáért ezen a turnén mind a látványt, mind a zenét átjáró energiákat tekintetve, és ami kimaradt a vihar miatt, azt a zárt téri torontói fellépés közönsége teljességében élvezhette; ráadásul a hazai pálya a könnyűzenében gyakran - Avril esetében pedig egyértelműen - előnyt jelent.

De ez sem számít igazán.

Mert ezt a lányt csak imádni lehet. Imádnivaló, ahogy énekel, ahogy leül rózsaszín zongorája mellé, hogy billentyűs játékával is elkápráztasson, ahogy beül dobolni is, hogy Roger Taylort idézően, a bőrök mögül énekeljen el két rövid számot (másodikként - mintegy visszavágásként a kritikusoknak, akik azzal vádolták Avrilt, hogy erről a számról másolta a „Girlfriend” témáját - Toni Basil újhullámos klipsikerét, a „Mickey”-t), ahogy két gyönyörű Fender Telecasteren és egy csillogó-flitteres-rózsaszín akusztikus gitáron kíséri önmagát.

Imádnivaló, ahogy minden idegszálával arra összpontosít, hogy a maximumot nyújtsa, és valóban emlékezetessé tegye az estét a kiskamaszoktól a nagymamákig mindenféle korosztályból összeverbuválódott közönségnek, és az a roppant energia is, amivel ő és zenészei már-már a robbanásig fokozzák minden szám hangulatát.

A számok, mondani sem kell, a legnagyobb slágerek, amiket mindenki együtt énekelhet Avrillel, és közben a háttérben néha a klipekből vett részletek, néha pedig egyszerű, de annál hatásosabb fényeffektusok gondoskodnak róla, hogy a távolabb állók se unatkozzanak a koncert alatt.

A fényképezés ugyancsak visszafogott, sehol sem tolakodó, mégis elkapja a legjobb pillanatokat, és nem csak Avrilt mutatja legjobb formájában, hanem tökéletesen visszaadja azt az atmoszférát is, ami egy ilyen estét jellemez - mind a közönség, mind a muzsikusok szemszögéből. Egyszerre lehetünk tehát nézői és kvázi részvevői az eseménynek, amihez még sok hasonlót elnéznék, ahányszor csak lehet.

Egyszóval így kerek ez a koncert. Felesleges minden egyéb, mert Avril és csapata bónuszok, rejtett kisfilmek és videók nélkül is képes eladni magát. Azt persze nem tudom, miként láthatja mindezt - a rózsaszín-fekete-fehér tobzódást és a ráadásban rappel kevert punkot - az, aki nem rajong Avrilért, viszont azt is nehezen tudom elképzelni, hogy ne rajongjak azért, amit ez a kanadai lány a színpadon (és a stúdióban) csinál.

Nekem egyértelműen hiányozna, ha nem láthatnám őt és ezt a tényleg fantasztikus koncertet DVD-ről is, és csodálkoznék, ha más nem érezne így.

Az együttes tagjai:
Avril Lavigne - ének, zongora, gitár, dob

Jim McGorman - gitár, vokál
Stephen Ferlazzo - billentyűk
Al Berry - basszusgitár
Rodney Howard - dob
Steve Fekete - gitár

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Girlfirend
2. I Can Do Better
3. Complicated
4. My Happy Ending
5. I’m With You
6. I Always Get What I Want
7. Best Damn Dance Break
8. When You’re Gone
9. Innocence
10. Don’t Tell Me
11. Hot
12. Losing Grip
13. Bad Reputation Video Montage
14. Everything Back But You
15. Avril On Drums
16. The Best Damn Thing
17. I Don’t Have To Try
18. He Wasn’t
Finale
19. Girlfriend (Remix)
20. Sk8er Boi

Diszkográfia:

Let Go (CD) (2002)
My World (DVD) (2003)
Under My Skin (CD) (2004)
The Best Damn Thing (CD) (2007)
The Best Damn Tour - Live In Toronto (DVD) (2008)
Goodbye Lullaby (2011)

Avril Lavigne (2013)