Főkép

John Carpenter minimalista sci-fije (Csillagember) kapcsán kifejtettem abbéli véleményemet, mire volt képes a fiatal rendező jelképes költségvetéssel a háta mögött. Nos, hasonlóképpen kell tisztelegnem a szemlátomást szűkös anyagiakból kivitelezett produkció előtt. A zsebpénznek sem elegendő 1.000.000 dollárból videókazira illő hosszúságú film született. Az anyagiak hiánya miatt látványos trükkfelvételt csak elvétve látunk, ezt azonban sikerült a „kevesebb sokszor több” elvének alkalmazásával ellensúlyozni (csak megemlítem, hogy a Halloweent összesen 320.000 dollárból hozták össze).

A pénztelenség alapban B vagy C kategóriájú (alig nézhető, illetve nézhetetlen) filmet ígér, ami horrorfilmeknél általában a történet laposságát a kifröccsenő vér és egyéb belsőségek mennyiségével ellentételező megoldást sejtet, illetve az épkézláb sztori bukik meg a gagyi díszletek és kellékek hangulatromboló hatásán.

A köd nem a véres mészárszék látványával kívánja sokkolni a nézőt, hanem a kimondottan egyszerű (mára már mindenképpen annak számító) forgatókönyv, és a kevésbé ismert (ez alól talán csak a Halloweenből ismerős Jamie Lee Curtis kivétel) színészek alkalmazásával, inkább a sejtetésekre, utalásokra, a néző fantáziájában befejeződő jelenetsorokra támaszkodva éri el a borzongást – s nem utolsó sorban a kiváló operatőri munkának köszönhetően (Dean Cundey).

Mindez még most igaz, bár hasonlóan az Evil Dead második részéhez, az idő némileg megkoptatta a maga korában ragyogóan működő jeleneteket. Ez utóbbi természetesen nem írható a film számlájára, sokkal inkább a nézőközönség szokott hozzá az efféle ijesztgetéshez (bár kíváncsi lennék, mit szól a filmhez egy huszonéves, aki még nem látta korábban).

Az biztos, hogy Carpenter szemlátomást otthon érzi magát a horror világában (amin ugye nem csodálkozhatunk a kultikus Halloween opus után, ami két évvel korábban sokkolta a mozibajárókat). A védjegyévé vált, saját maga kreálta filmzene (amely szerintem tökéletesen illik a legtöbb művéhez) ezúttal is nagyban hozzájárul a képi események aláfestéséhez, mondhatni mire észrevesszük a zenét, már el is halkul, mivel a kiváltó jelenet már véget is ért.

A színészi játékról nem tudok mit mondani, sem tere, sem helye nincs igazán (bár a két női főszereplő teszi a dolgát, ijedezik meg minden), az eredeti elképzelés szerint ugyanis egyszerű vidéki emberek mozognak a filmvásznon, akik az idő legnagyobb részében fel sem fogják, mi történik körülöttük.

A történet amolyan bosszúállós zimbes-zombis-kísértetes (mivel a halottak úgy néznek ki mint a zombik, de helyváltoztatásra előszeretettel használják a kifejezetten számukra lehűtött, és az uralkodó széljárásra fittyet hányó ködöt). Nem mondanám túlzottan eredetinek, de mint korábban említettem, ez a film inkább a hangulatával, mintsem a cselekményével köti le a nézőt (ha mégsem, akkor a türelmetlenség úgyis a kikapcs gomb felé tereli a felkészületlen házimozizót).

A forgatókönyvírókat bevallottan az ötvenes-hatvanas évek hasonló darabjai ihlették – no meg egy angliai kirándulás, melynek során felkeresték Stonehenge köveit, amelyek éppen „nyakig ültek” a ködben. S erről ugyan mi más juthatott volna az eszükbe, mint egy jó kis történet, amelyben a hangsúly inkább a természetfelettin van, nem pedig a gonosz evilági jelenlétén.

Érdekességként megjegyzem, hogy egy rövid szerepben maga rendező is feltűnik, mint a pap segédje (aki azonmód a bérét szeretné megkapni). A másik, és Carpentertől szokatlan megoldás, hogy a nagyon hatásos bevezető jelenetet (amiben egy öreg tengeri medve tábortűz mellett kísértethistóriát mesél a szájtáti kölyköknek) nem sokkal a bemutató előtt forgatták le.

Még egy utolsó észrevétel. A filmelőzetesek között szerepel a Menekülés New Yorkból – remélem erre a Carpenter klasszikusra már nem kell sokáig várnunk (s akkor már csak A Dolog hiányzik a gyűjtők polcairól).

A magyar DVD-kiadás extrái:
Mesék a ködből – dokumentumfilm (magyar felirattal, nagyon informatív)
Rettegés a filmen – dokumentumfilm (magyar felirattal, nagyon informatív)
Filmelőzetesek
Életrajzok

A magyar DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: magyar (Surround), angol (DD 5.1)
Felirat: magyar
Kép: 2,35:1