Főkép

A filmtörténetben jó néhány olyan alkotás akad, amely mérföldkőnek tekinthető a médium fejlődésében. Az efféle művek egyrészt összegzik az addig megfogalmazottakat, másrészt új utakat nyitnak a kísérletezgetés terén, és mindemellett pontosan kifejezik a korhangulatot is. A tudományos fantasztikum terén ezen remekek közé tartozik Kubrick 2001: Űrodüsszeiája, Lucas Star Wars-trilógiája, a Wachowski-fivérek Mátrixa, valamint két Ridley Scott alkotás: az Alien és a Szárnyas fejvadász. Ez utóbbi mondható az egyetlen olyan sci-fi filmnek, amely regényadaptáció mivolta ellenére kielégíti a maradandóság három fenti kritériumát. Ehhez szükség volt a megfelelő „alapanyagra” (jóllehet Ridley Scott azt nyilatkozta, hogy sohasem olvasta a regényt) és afféle művészi-rendezői nyitottságra, ami mindig is jellemezte a magát végül Hollywoodban kiteljesítő angol rendezőt.

A film alapjául szolgáló regény, Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című mesterműve maga is mélyen filozofikus, az életet, az értelem ontológiáját boncolgató történet. A teremtmény és teremtő viszonyának, újraértelmezve: az embernek a gépek felett gyakorolható hatalmának erkölcsi és sorskérdéseit feszegető hosszú elbeszélés előképére Mary Shelley Frankensteinjében lelhetünk rá, a megoldhatatlannak tűnő problémát pedig tizenkilenc esztendő elteltével a Stanley Kubrick alapötletét filmre álmodó Stephen Spielberg vetette fel az A.I. - Mesterséges értelem című filmjében.

Scott a cselekmény köré a film noir és a klasszikus (magán)detektív-történetek - többek között a Roman Polanski jegyezte Chinatown - eszköztárából merítve szőtte meg a képi textúrát. A fellázadt androidok kiiktatására felbérelhető blade runner (a „szárnyas fejvadász” meglehetősen félresikerült fordítás, szárnyakról ugyanis szó sem esik) a tehetetlen társadalmat fenyegető veszéllyel egyedül szembe szállni kénytelen kitaszított vagy törvényen kívüli pisztolyhős jellegzetes figurájával azonosítható. Az ellenség, a társadalom és saját szerepének fokozatos átértékelése ugyanakkor a gótikus regények és a nagyromantika szerelemfelfogásából eredeztethető. Ehhez járul hozzá az Egyesült Államokban komoly hagyományokkal rendelkező rabszolga-felszabadítási történetek pszeudo-mitologikus, asszociatív fényudvara, valamint a rengeteg tudományos fantasztikus utalás.

A vizuális megoldások terén a hangsúly nem a speciális effektusokra esik, noha a modellekkel megalkotott futurisztikus város mintául szolgált nem egy későbbi alkotáshoz. A megjelenített technika egyszerre modern és elavult, a nem sokkal később született 1984 és a Brazil anti-utópiákra jellemző ódon korszerűségével rokon. Egyszóval szinte minden az időtlenség atmoszféráját árasztja magából, ezzel is aláhúzva a koroktól függetleníthető, függetlenítendő örök problémák és örök érvényű gondolatok dominanciáját.

Egyetlen érdekességet még meg kell említenem. A címként kiválasztott „Blade Runner” kifejezés eredetileg egy Alan Nourse regény, valamint az abból készült William S. Burroughs forgatókönyv címe volt, ám Ridley Scott megvásárolta a címhasználat jogát, mivel a Dick-regényét túlságosan hosszúnak és körülményesnek tartotta. A címben sugallt akciódús cselekmény helyett mégis lassú folyású - a pergősebb filmeken nevelkedettek számára egyenesen unalmas - alkotást kapunk, mely inkább töprengésre és magunkba forduló merengésre inspirál, mintsem adrenalin-szintünket növelné az egymásra gyorsan következő erőszakos vagy humoros jelenetekkel. Ne olyasféle szórakozást várjunk tehát, amilyet az Én, a robot, a Mátrix-sorozat vagy a Kaptár és más számítógépes játékokból filmvászonra adaptált történet nyújthat, hanem a magas művésziség határait súroló, bölcseleti töltetű kvázi-remekművet.

A magyar DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: angol (DD 2.0), német (DD 2.0)
Felirat: magyar, angol, + 17
Kép: 2,35:1 (16:9)

Kapcsolódó írások:

Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?
Blade Runner CD