Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Harry Potter és a titkok kamrája (DVD)

Az első Harry Potter film után valójában nem sok meglepetést hozhatott a másodszorra is Chris Columbus rendező, Steve Kloves forgatókönyvíró, John Williams zeneszerző, és nem utolsó sorban Stuart Craig látványtervező nevével fémjelzett folytatás. Ugyanaz az elvarázsolt, varázslatosan lenyűgöző képi világ és hangulat uralja az egész filmet, mint a Harry Potter és a bölcsek kövét, legfeljebb a némiképp horrorisztikusabbá sikeredett néhány jelenet - mint például a meztelen csigákat öklendező Ron rövidke epizódja, vagy a vérrel a falakra mázolt két üzenet -, „dobja meg” kicsit a hangulatot.

Többségében ugyanazok a színészek is, jóllehet valamelyest halványabb a játékuk - a gyerekek párszor kissé mesterkélten viselkednek, mindössze a gonoszkodó Draco Malfoyt alakító Tom Feltonnak sikerül mindvégig megmaradni annak az undok, fennhéjázó kis kölyöknek, akinek jelleme a hírek szerint alapjaiban eltér a színészpalántáétól. Rajta kívül Emma Watson tudott néhány gesztussal és mosollyal valóban gyermeki, kiskamaszos színeket vinni a produkcióba.

A főszereplők visszafogottabb játékát azonban tökéletesen ellensúlyozza a sötét varázslatok kivédése tantárgy tanáraként Mógus (Quirrell) professzor helyébe lépő Gilderoy Lockhart - azaz a bármilyen szerepben tökéleteset nyújtó Kenneth Branagh, valamint a számítógépes grafikusok újabb csodája: Dobby.

A történet minősége is javult kicsit, köszönhetően J. K. Rowling átgondoltabb írói munkájának, és talán a kissé komorabb, kevésbé gyermekmesei hangulatnak is. Az első részhez hasonlóan ismét egy sötét titok megfejtése a cél - vagyis újfent egy krimivel állunk szemben. Ám ezúttal ez a titok - egy rejtelmes szörnyeteg - esetleg valamelyik sárvérű, értsd: nem kizárólagosan varázslókból álló család leszármazottjaként Roxfortba került diák életét követelheti.

Az már senkit sem lephet meg különösebben, hogy újfent Harry, Ron és Hermione erednek a rejtély nyomába, ugyanakkor a szálak valamiképp Hagridhez és Dumbledore professzorhoz kapcsolhatók, akiket a gonosz erők nem kevés sikerrel megpróbálnak eltávolítani az iskolából, mielőtt a bátor varázslótanoncok a titok nyitjára akadnának.

Nem kétséges, hogy a filmet inkább a Bölcsek kövénél izgalmasabb, ötletesebb cselekmény, mintsem a páratlan színészi alakítások lendülete viszi előbbre, egészen a kicsivel több mint két és fél óra után megjelenő vége főcímig. Kivételt csupán Kenneth Branagh jelent, aki valóban mindent kihoz magából ebben a szerepben is. Azt viszont nehéz tagadni, hogy könnyed esti, az egész családnak való szórakozásként jobb filmet keresve sem találnánk a jelen résszel sorozattá bővülő, és azóta egyre gyarapodó Harry Potter daraboknál.

A magyar DVD-kiadás extrái:
A film szereplői és készítői
Első év Roxfortban
Előzetes
Roxforti pillanatok
Játékok
Kimaradt jelenetek
Kötelező olvasmányok
Bizonyítványok
Fotógaléria

A magyar DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: magyar (5.1 EX), angol (5.1 EX)
Felirat: magyar, angol, szlovén, horvát, szerb
Kép: 2,35:1 (16:9)


Galamb Zoltán - 2005. november 17.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
A szerző (Chris Columbus) további művei:

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!