Főkép

A Conan, a barbár az a film, amelyben a producerek pénze, a történet, a szereplők, a rendező, a forgatókönyv egymásra hatásaként megtörténik a csoda – olyan fantasy lesz belőle, hogy egészen Peter Jackson remek Tolkien feldolgozásáig nem akad párja.

Ez főként a rendező, John Milius érdeme. Neki köszönhetjük, hogy sokkal többet kapunk szimpla kalandfilmnél – nem öncélú vagdalkozásról szól ez a bő két óra, és nem is egzotikus helyszínek egymásra halmozásáról, hanem bátorságról, barátságról, férfiasságról, bosszúról, mágiáról, fegyverekről, érzelmekről.

Conan és társai nem szajkóznak közhelyeket, hanem világosan megfogalmazzák érzéseiket, vagy éppen hallgatásukkal adnak súlyt véleményüknek (ez különösen a címszereplőre érvényes). Bárki, aki csak egyszer látta a filmet, jól emlékszik Valéria lebegtetett kérdésére (Örökké akarsz élni?), Conan rövid meghatározására az élet értelméről a mongol sátorban, vagy Ostric király mondataira az aranyról és az apai szívről.

Hát igen, a forgatókönyvírók alapos munkát végeztek, amit nem csupán a párbeszédek dicsérnek, hanem a cselekmény is, amelyben nincsenek logikai bukfencek, mozgalmassága ellenére is egységes hatást kelt. Igaz, az is tény, hogy volt honnan ötleteket meríteniük, hiszen rendelkezésükre állt Robert E. Howard összes Conan novellája, amiből aztán nem csupán egy barbár életútját rakhatták össze, hanem foszlányokban még ezt a képzeletbeli világot is bemutathatták.

Nem tudom, ki hogy van vele, de ideális választásnak tartom a fénykorában lévő Arnold Schwarzenegger hosszú hajú barbárként való szereplését. Önmagában a duzzadó izomzatú nagydarab test még kevés erre a szerepre, emlékezzünk csak a nemrégiben vetített tévésorozatra, amiből nem csak az a hangulat hiányzott teljesen, ami az első Conan filmet jellemezte, hanem maga a barbár sem volt olyan karizmatikus figura.

Conan ellenlábasa, Thulsa Doom (James Earl Jones) kellőképpen ellenszenves negatív figura, akit nyugodtan utálhatunk, és akinek hangjától nem csupán Darth Wader jut az ember eszébe, hanem bele is borzong (ajánlatos legalább egy alkalommal angol nyelven is meghallgatni a filmet, mert az valóban élményszámba megy).

Említést érdemel még a Valériát alakító Sandahl Bergman, aki nem szépségével lopja be magát a néző szívébe, hanem a lényéből áradó energiával, ami főként a harcjelenetekben érvényesül. Tolvaj léte ellenére látszik rajta, mennyire élvezi a harcot. A többiek (talán Szubotájt leszámítva) csupán látványos statiszták, akik fontos elemei a filmnek, de a főszereplőkkel szemben eleve hátránnyal indulnak a nézők megnyeréséért folytatott harcban.

A Conan muzikális film, szinte állandóan szól a zene, hol lágyan, hol harciasan. Basil Poledouris formabontó módon nagyzenekarra hangszerelt klasszikus zenét szerzett a látványhoz, olyan hangszereket felhasználva, mint a cseppet sem hétköznapi vadászkürt. Mindez egyáltalán nem öncélú, a vágtató lovasok, vagy a csatajelenetek sokat köszönhetnek neki.

Ezt az átgondoltságot talán legjobban Ostric király lányának kiszabadításánál figyelhetjük meg, hiszen Conan elindulásától kezdve, egészen a visszafelé menekülésig szól a zene, hol halkabban, hol hangsúlyosabban, de mindig szervesen kötődve a képi világhoz. Érdekességként megemlítem, hogy a CD-n kiadott filmzene nem tartalmaz minden, a moziban hallható számot.

A kétlemezes DVD kiadáson lévő két film rengeteg adalékot szolgáltat az angolul értőknek a film születésének és forgatásának körülményeiről, és ugyancsak az ő érdeklődésére tarthat számot a címszereplő és a rendező kommentárja. A törölt jeleneteket nem is értem miért forgatták le, annyira nem tesznek semmit hozzá a történethez, hogy az már szinte fáj. Viszont a képtárat mindenki ülje végig, mivel itt olyan beállításfotókat is láthat, amelyek a végleges filmbe már nem kerültek bele.

Milius filmje nagyszámú követőt inspirált, de különféle okok miatt Peter Jackson trilógiájáig nem akadt hozzá mérhető alkotás. Ez sajnálatosan igaz a más által rendezett folytatásra, a Conan, a pusztítóra, vagy a sokak által harmadik résznek tekintett Red Sonjára, ami szintén feledhető epizód csupán a fantasy filmek jobb sorsra érdemes rajongói számára. Még jó, hogy itt van nekünk a Conan, a barbár.

A DVD lemez extrái:
Interaktív menü
Közvetlen jelenetválasztás
Audiókommentár John Milius és Arnold Schwarzenegger közreműködésével
Conan – the rise of a fantasy legend
Conan unchained: the making of Conan
Különleges effektusok
Képgaléria (rajzok és fotók)
Kimaradt jelenetek
2 db mozielőzetes
Produkciós információk