Aki megölte Liberty Valance-t (DVD)

Kiadó: InterCom, Paramount Pictures
Kiadás éve: 1961, 2004
Szereplők: James Stewart, John Wayne, Lee Marvin, Vera Miles
Zene: Alfred Newman, Cyril J. Mockridge
Kategória: western
Eredeti cím: The Man Who Shot Liberty Valance
Hossz: 118 perc
Rendező: John Ford

Meglepő módon John Wayne kemény farmerfigurája (Tom Doniphon) a búsképű lovag, Don Quijote alakját juttatja a néző eszébe – csak napszítta spanyol puszták helyett vadnyugati környezetben száll nyeregbe az igazságért.
Megvan benne a lovagiasság, mesterien bánik a pisztolyával, szükség esetén keményebb bárkinél a vidéken, ráadásul mindenről tud, ami a környéken történik, sőt, a lakosság többségével ellentétben a hatalmi viszonyokat is átlátja.

Ráadásul tökéletesen tisztában van saját feleslegességével: a közösségnek már nincs szüksége magányos hősökre, a rendcsinálók helyett már rendre vágyik, amely nem szorul állandó pátyolgatásra, megáll a saját lábán. Mindez különösebben nem okoz neki lelki törést, mivel amúgy is a visszavonulást tervezi, a fiatal pincérnő Hallie (Vera Miles) férjeként (belső változásának külső jeleként virágzó kaktusszal kedveskedik a lánynak).

Az átmenet azonban nem megy simán, mivel a keletről jött ügyvéd, Ransom Stoddard (James Stewart), aki az önbíráskodás helyett a törvények betartását és üdvözítő mivoltát hirdeti, nem képes hitvallását érvényesíteni és megvédeni önmagát. Ez olyan erkölcsi dilemma elé állítja, amit nem képes feloldani az a burkolt rajongás, amit Hallie érez iránta.

Ezt a helyzet csak búsképű Tom tudja feloldani, amikor a filmben háromszor is megmenti az ügyvéd életét – ezáltal paradox módon elpusztítja azt az életformát, amiben létezni képes. Ugyanis a megvalósuló rend (az addig független terület csatlakozik az unióhoz) már nem az ő világa, a vasút, az iskolák, az utak, a városok azt a jövőt képviselik, amelyben a hozzá hasonló mitikus személyekre már nincs szükség.

Erkölcsi nagyságát csak fokozza, hogy amikor nyilvánvalóvá válik számára a fiatalok közötti vonzalom, egyszerűen félreáll a boldogság útjából – s mivel az értelmes életre immár esélye sem marad, az önpusztítást választja. 1961-ben már nincs lehetőség a társadalomból kivonultan megtalálni a boldogságot, ami a Hatosfogat idején még természetes volt.

De nem jár sokkal jobban a másik hős, Ransom sem, hiszen nem csupán saját cselekvésképtelenségével szembesül, hanem az általa hirdetett elvek (az erőszak elvetése, a törvény képviselőiben való fenntartás nélküli bizalom) gyakorlati megoldhatatlanságával is. Amikor felszólítja a seriffet a főgonosz (és két pribékje) börtönbezárására, az elsőre elfehéredik a félelemtől (miután végiggondolja, mit is jelentene ez a tett számára), aztán már kész is a megnyugtató válasszal: „A börtönben csak egy cella van, rossz a zárja, és különben is én alszom benne.”

Hát igen, a valóság makacsul szembeszáll a legendával, s ezen a ponton jellemző az évtizedekkel később visszatérő ügyvéd (időközben szenátorrá választották) beszámolóját hallgató újságírók reakciója a tények megismerése után.
Nem óhajtják megírni az igazságot, mivel a közösségnek nem erre van szüksége önnön múltidézéséhez, de mindez furcsa módon nem a hazugság (mármint ki is lőtte le valójában Liberty Valance-t) megerősítését eredményezi, hanem meghagyja azt a tudatot, mely szerint a rend kialakulásának szerves része volt ez a párbaj és a szemtanúk szerint Ransom maradt életben. Ezzel pedig kár vitatkozni.

Ám a sikeres politikusi életút végén, amikor az egyik utolsó jelenetben a házaspár keletre vonatozik, az asszony felteszi a kérdést: „Büszke vagy?” miközben az ablak mellett elsuhanó civilizált tájat nézik. Furamód nem kapunk választ – de ez éppen így van jól.

John Ford rendezése biztos kézzel dönti le a bálványokat, és foszt meg bennünket illúzióinktól. Nem a western műfaját teszi kérdésessé, csupán a korszak befejeződésével, az átmenet keserédes mivoltával szembesít bennünket. Mindezt fekete-fehérben, humorral és iróniával.
Westernfilmekhez képest feltűnően kevés a szabadban felvett jelenet, legtöbb esetben szobabelsőben vagyunk, vagy a város utcáin, ami sokkal inkább zárt térként jelentkezik, mint a végtelen sivatagba vezető ösvény kezdeteként.
Bennfentes nézőként nem csak azokat a jeleneteket látjuk, amelyek alapján a közösség később megalkotja Ransom legendáját (iskolai oktatás, jelölőgyűlés és persze a párbaj), hanem azokat a hátsóudvari beszélgetéseket, vívódásokat is, amelyek sokkal fontosabbak az események, illetve a szereplők szempontjából.

John Wayne és James Stewart játékán nem csak az évtizedek alatt megszerzett tapasztalat látszik, hanem az is, mennyire sajátjuknak érzik a megformált szerepeket, amelyekhez hasonlót már korábban is láthattunk tőlük.

Ez a film talán az egyik utolsó klasszikus western (Ford életművében mindenképpen), és hasonlóképpen A hét mesterlövészhez, a műfaj változását jelzi. Ezt követően egyre korosabb westernhősök mászkálnak a vásznon (vitatható forgatókönyvek szerint), illetve kosztümös akciófilmeket forgatnak western címkével – de ezek többségéből már hiányzik az a varázs, ami a korábbi alkotásokban még fellelhető, s amiért a westernfilmeket érdemes megnézni.

DVD extrák:
Filmelőzetes

Galgóczi Tamás