Főkép

Annyit már tudunk róla, hogy a címe The Endless River lesz, története pedig 1993-ig nyúlik vissza, amikor is David Gilmour, Rick Wright és Nick Mason a Britannia Row és az Astoria stúdiókban vették fel a Division Bellt, és ennek hozományaként néhány, a helyszínen közösen feljátszott, improvizált dal is rögzítésre került. Ez volt az első alkalom a hetvenes években megvalósult Wish You Were Here felvétele óta, hogy a stúdióban együtt szerzett új számokat a zenekar.

 

2013-ban David Gilmour és Nick Mason újra elővette ezeket a felvételeket és úgy döntöttek, ez is a Pink Floyd-repertoár része kell, hogy legyen. Ezáltal elérhetővé válik annak az utolsó sessionnek a gyümölcse, ahol még mindhárman együtt hallhatóak. A tavalyi év ezeknek a daloknak a felvételével és véglegesítésével telt, kihasználva az azóta sokat fejlődött modern stúdió technológiát, hogy megalkossák és befejezzék a The Endless Rivert.

 

Ez az album Rick Wrightnak állít emléket, aki billentyűs játékával a Pink Floyd-hangzás esszenciáját képviselte. A dalok többsége instrumentális, kivéve a „Louder Than Words”-öt, amihez az írónő, Polly Samson adott újabb réteget, megírva hozzá a dalszöveget. A produceri irányítást David Gilmour, Phil Manzanera, Youth és Andy Jackson ragadta magához.

 

A hírek szerint november 10-től lehet rohanni érte a boltokba!