Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Interjú: Harcsa Veronika - 2013. október

Egy sikeres koncert (MüPa), valamint egy új lemez (Lifelover) adta az apropót, hogy Hegyi Zoltán feltegye régóta esedékes kérdéseit Harcsa Veronikának.

 

Köszöntöm Harcsa Veronikát az ekultura.hu nevében.

 

Sok szeretettel köszöntöm én is az ekultura.hu olvasóit.

 

Számos dolgot csinálsz egyszerre, fel tudod sorolni őket?

 

Hogyne… Egyfelől két városhoz, illetve két országhoz kötődik most az életem. Egyrészt nyilvánvalóan Budapesthez, illetve Magyarországhoz, másrészt pedig Brüsszelhez és Belgiumhoz, ahol a Brüsszeli Királyi Konzervatórium kétéves mesterképzésén vagyok most másodéves hallgató – jazzének szakra járok, de nem csak konkrétan jazzénekléssel foglalkozom, idén például felvettem zeneszerzés, kompozíció órákat is, ami nagyon izgalmas és nagyon inspiráló számomra.

Ez az, ami az iskolákat, illetve életem helyszíneit illeti, de természetesen ugyanilyen fontos, ha nem fontosabb, hogy milyen zenekarokban vagyok benne. Ezek közül a legaktuálisabb és legaktívabb a Gyémánt Bálinttal közös duónk, melynek most jelent meg Lifelover című lemeze, ugyanakkor nagyon sokat dolgozunk a Bin-Jip nevű kísérleti elektronikus trióval is, amiben szintén benne van Bálint és amiben Andrew J producer a harmadik tag. A Bin-Jippel jövő év elején jelenik meg a következő kiadványunk. Természetesen a Harcsa Veronika Quartet is működik - ugyan ekörül most kisebb csend van, hiszen a másik két formációra koncentrálok, de a már megjelentetett négy lemez bőven szolgál annyi anyaggal, hogy időnként elővegyük, és koncertezzünk velük is. Illetve időről-időre vannak izgalmas egyéb alkalmi együttműködések, felkérések is.

 

A Gyémánt Bálinttal közös produkció, a duó ötlete hogyan alakult ki?

 

Gyémánt Bálinttal a Zeneművészeti Főiskola jazz tanszékén voltunk osztálytársak, 2008-ban diplomáztunk, és a diploma évétől kezdve zenélünk aktívan együtt különböző formációkban. Már a kezdetektől fogva időről időre felléptünk duóban, amikor olyan volt a helyszín, vagy az alkalom, hogy nem fért volna be a kvartett – mondjuk egy pici könyvesboltba vagy hasonló helyszínre hívtak minket. Akkor még ezek a duófellépések örömzenei koncertek, különleges, nem igazán szervezett alkalmak voltak. Ilyenkor vagy a Quartet repertoárjából játszottunk átdolgozásokat, vagy közös kedvenceinktől feldolgozásokat. Ugyanakkor annyira intenzív pillanatokat éltünk meg együtt a színpadon és annyira jól alakult a közös zenélés így duóban, hogy elérkezett a pont, nagyjából két éve, 2011 végén, amikor elhatároztuk, hogy ezt a projektet, ezt a duót komolyan kell vennünk. Tulajdonképpen akkor alakult meg a zenekar, onnantól kezdve gondoltunk magunkra úgy, mint külön projektre, és ekkor kezdtünk el dalokat írni kifejezetten a kettősünk számára. Ezeket a dalokat együtt írjuk: a szövegeket én írom, a zenei ötleteket is általában én hozom, de utána mindig együtt dolgozzuk ki őket. Ezekből a dalokból szép lassan összeállt egy albumnyi anyag, melyet idén tavasszal vettünk lemezre, ez jelent most meg Lifelover címen.

 

A koncert élményéhez képest a lemez nagyon fegyelmezett. Koncepció, hogy a koncert élő közegében továbbgondoljátok a dalaitokat?

 

Igazából én nem érzem annyira fegyelmezettnek a lemezt sem. Igaz, hogy sokat készültünk a felvételre, de nem hiszem, hogy nagyon fegyelmeztük volna magunkat. Nyilván nagyon koncentrált volt a munka, ezzel együtt is sok spontán ötlet került fel a lemezre, amik ott születtek a stúdióban. Való igaz, hogy a koncerteken mindig igyekszünk picit továbbgondolni a dalokat. Egyrészt nagyon fontos számunkra a dalforma, azért mégiscsak egy klasszikus anyagról van szó abban az értelemben, hogy dalok vannak, amiknek van dallama, van karaktere, van versszak, refrén, dalszöveg, vannak konkrét hangszerelési ötletek; ugyanakkor mindig igyekszünk meglepni magunkat és egymást is a színpadon, mert csak így tudjuk megtartani frissnek és izgalmasnak a műsort – elsősorban a saját magunk számára.

 

Mondhatjuk úgy, hogy kétszer nem „mondjátok” ugyanazt egymásnak?

 

Igen, igyekszünk nem mondani kétszer ugyanazt – egyrészt a közönségnek is izgalmasabb így, de ahogy mondtam, a legfontosabb ok, hogy mi magunk frissen akarjuk tartani saját magunknak a műsort, hogy mi ne unatkozzunk, és ne üljünk bele klisékbe.

 

Az énekes szólóban, hangszerszerű betétekben egy-egy hangszer konkrét megjelenítésére törekszel?

 

Igyekszem hangszerszerűen használni a hangomat, ugyanakkor nem szoktam konkrét hangszerre gondolni. Nagyon sokféle technikát használunk Bálinttal: mivel csak ketten vagyunk fenn a színpadon, illetve csak ketten voltunk a stúdióban, és tényleg csak ének és gitár szól a lemezen - némi tapssal és dobogással kiegészítve -, ezért volt terünk játszani, felvenni olyan hangszerek szerepét is, amire egy nagyzenekarral fellépve nincs lehetőség. Nyilván ha ott van egy dobos, akkor ő a dobos, és nem lehetek én – így viszont, duóban, néha Bálint a dobos, néha én, néha mi vagyunk a basszusgitárosok, és van olyan is természetesen, amikor Bálint a szólista és én vagyok a kísérő.

 

Jó pár interjúban említetted, hogy a jazzes zenevilághoz jobban passzol az angol nyelv hajlékonysága, mondanál erre valamilyen konkrét példát?

 

Szerintem elég elképzelni azt, hogy énekel egy R’n’B vagy egy soul énekesnő: tele vannak a dallamívek melizmákkal, és ugyan vannak próbálkozások erre magyar nyelven is, számomra nagyon stílusidegenül hat. Számomra a magyar nyelvhez jobban passzol a sanzonos világ, vagy az, ahogy Kiss Tibi vagy Lovasi András nyúlnak a szövegekhez - egyszerű, egyenes, nem túlvariált dallamokkal vagy ritmikai megoldásokkal. A hajlékonyság, azok a hajlítások és ritmikai játékok, amiket a jazz megkövetel, számomra sokkal inkább passzolnak az angol nyelvhez.

 

Ez különös fénybe helyezi a Lámpafény lemezen elkövetett, adott esetben elég érdekes hajlításokat. Hogyan született meg a Lámpafény ötlete?

 

Nagyon régóta szerettem volna magyarul énekelni, és annak idején azért kezdtem el intenzívebben és tudatosabban olvasni verseket, hogy egy kicsit fejlesszem magam, képbe kerüljek, tudatosabbá váljak abból a szempontból, hogy mit lehet a magyar nyelvvel kezdeni dalszöveg, illetve líra szintjén. Ugyanakkor annyira nagy élmény volt a versolvasás, annyira beszippantottak a kezembe került kötetek, hogy elhatároztam, hogy ezzel az élménnyel kell kezdeni valamit - így született meg a Lámpafény gondolata.

 

Úgy hallottam, hogy ennek lesz folytatása, hogy Kassák Lajossal fogsz foglalkozni. Engem ez meglepett, mert hát Kassák nem tartozik a „könnyen énekelhető” költők közé.

 

Valóban, nem a legtriviálisabb választás Kassák, hiszen versei többsége úgynevezett szabadvers, ami nem bontható olyan szépen, szabályosan sorokra, versszakokra, mint mondjuk Weöres Sándor versei. Ugyanakkor Kassák karaktere, sokszínűsége és hihetetlen termékenysége nagyon nagy hatással volt - és van - rám, ezért határoztam el, hogy belevágok egy Kassák-projektbe. Ez egy nagyon kísérleti jellegű album lett – úgy érzem, Kassák szelleméhez méltó, illetve az ő személyiségéhez mindenképpen passzol az a kicsit formabontó mód, ahogy igyekeztünk hozzáállni a lemezkészítéshez. Három fantasztikus zenészt kértem fel erre a projektre: Pándi Balázs dobost, Márkos Albert csellista-zeneszerzőt és Benkő Róbert nagybőgőst. Négyen vonultunk stúdióba azzal a koncepcióval, hogy előzetesen nem próbáltunk együtt, mindenki csak olvasott Kassákot, gyűjtött verseket és a versekhez zenei ötleteket, de individuálisan; és bent a stúdióban egyesítettük először az ötleteinket. Az volt a cél, hogy az első próbának, a zenei ötletek kipróbálásának utánozhatatlan energiái már felvételre kerüljenek. Ezek ugye rendszerint elvesznek a próbateremben, és az ember nyilván próbálja utána reprodukálni a stúdióban, de mi most megfordítottuk a sorrendet és igyekeztünk azokat az első, spontán ötleteket és zenei hozzáállást megfogni. Ez a lemez egyébként jövő tavasszal fog megjelenni.

 

Egyszer azt nyilatkoztad a Fonóról, hogy családias légkörű, ahol az ember otthon érzi magát. Így a Lifelover lemezbemutató koncert fényében kérdezem: mindegy már, hogy milyen tér, mindent családiassá lehet tenni? Hiszen a Művészetek Palotájában ez sikerült…

 

Nagyon örülök neki, ha a közönség úgy érzi, hogy sikerült. Számunkra nagy kérdés volt, hogy milyen lesz egy olyan térben, mint amilyen a MüPa nagyterme, mindössze ketten kiállni a színpadra és előadni ezeket az intim hangulatú dalokat, de azt hiszem, hogy a kulcs a dalokban és az előadásmódban van. Ha a dalok maguk elég intimek és családiasak, akkor akármilyen teret családiassá tudnak tenni.

 

Úgy nyilatkoztál több helyen, hogy ebben sokat segít az a vizuális közreműködés, amit a különböző VJ-k tevékenysége jelent. Terveztek még ilyet?

 

Hogyne. Noha a duóval ez egy kivételes alkalom volt, hogy vizuális stábbal dolgoztunk - Szabó Levente grafikusművész készített vetítéseket a MüPa esthez, illetve saját fénytechnikusunk is volt -, ugyanakkor például a Bin-Jip zenekarral rendszeresen van alkalmunk vizuális brigáddal dolgozni. A következő nagy durranás jövő februárban lesz, amikor másodízben fogunk fellépni a Planetáriumban és ismét a Kiégő Izzók fogják bevetíteni a kupolát. Idén márciusban már volt egy ilyen koncert, ennek az estnek a vizuális anyagát gondolják tovább a Kiégő Izzók, hiszen most nem csak 270 fokban fogják bevetíteni a kupolát, ahogy idén tették, hanem teljes félgömbös vetítés lesz.

 

Az idei fesztiválszezonban nagyon sok helyen léptetek fel. Milyen élmény egy fesztiválközönség elé kiállni ezekkel a produkciókkal?

 

Nagyon más a nyár, mint év közben turnézni, hiszen év közben inkább klubkoncertek vannak, ahova azok jönnek el, akik minket akarnak meghallgatni, akik értünk fizetik ki a belépőt, és tudják, hogy mire számíthatnak. Egy fesztivál egész más, hisz ott rengeteg olyan ember van, akinek fogalma sincs rólunk, aki egyszerűen csak odatéved a színpadhoz – ez egyrészt nagyon jó lehetőség számunkra, hogy közönséget toborozzunk, másrészt pedig nagy feladat, hiszen sokszor olyan embereket kell meggyőzni, akik nem tudnak rólunk semmit. A duóval nagy élmény volt idén nyáron, hogy egy csomó olyan helyszínre eljutottunk - zömmel kisebb fesztiválokra -, ahova mondjuk a Quartet nem biztos, hogy befért volna. Viszont így, hogy csak ketten mentünk, még pont volt egy sarok ahol fel tudtunk állni. Nagyon élvezem a szakmámban azt, hogy megismerhetem Magyarországot, legalábbis hogy nagyon sok olyan helyre, kis városokba, kis falvakba eljutok, ahova több mint valószínű, hogy amúgy nehezebben jutnék el. Ez egy nagyon jó hozadéka a zenészlétnek.

 

S most is éppen egy koncertsorozatban vagytok a Lifeloverrel. Milyen állomásokat érintetek?

 

Ma este Szegedre megyünk, aztán Dunaújváros, Nagyvárad, Gyula, Győr következik, majd Budapest, de novemberben megyünk még Pécsre a Kodály Központba, illetve Veszprémben is nyílik most egy új, fantasztikus koncertterem, ahova decemberben látogatunk el – úgyhogy nagy örömmel mondhatom, hogy bejárjuk az országot a Lifelover anyagával. Tavaszra is tervezünk koncertturnét – mivel akkor a Bin-Jipnek lesz aktuális, új anyaga, remélhetőleg akkor a Bin-Jippel is körbejárhatjuk majd az országot.

 

Nyilatkoztad korábban, hogy nagyon megtetszett Berlin, illetve a Berlinben tapasztalható pezsgő, friss zenei élet. Mesélnél erről nekünk?

 

A Lifelover lemezzel bekerültünk egy berlini kiadóhoz, ami nagyon nagy szó számunkra, hisz korábban ilyen nem volt. Japánban volt hasonló együttműködésünk, de Japán nagyon messze van – ugyan az eddigi lemezekhez hasonlóan a Lifelover is megjelenik ott, de nehéz napi szintű jelenlétet kialakítani, már csak azért is, mert meglehetősen sok idő és pénz odautazni. Nyugat-Európában viszont nagyon szeretnénk intenzívebben jelen lenni, hisz számos nagyon izgalmas klub és fesztivál van arra, és jó lenne bekerülni az ottani körforgásba. Sokat remélünk ettől az együttműködéstől a berlini Traumton kiadóval.

 

Fellépsz olyan improvizációkra és spontán együttzenélésre épülő produkciókban, mint például a JazzaJ. Milyen ez, hogyan lehet egyáltalán felkészülni egy ilyenre? Egyszerűen kiálltok és reagáltok egymásra?

 

Pontosan. Igazából felkészülni úgy lehet, hogy az ember ötleteket gyűjt, vagy esetleg betáraz szövegeket, hogy ha olyan pillanat van egy ilyen improvizatív estén, hogy mégiscsak elővennék egy szöveget, akkor legyen a fejemben jó néhány ötlet, amiket tudok használni. Természetesen senki nem ott talál ki mindent egy ilyen szabad improvizációs esten, mindenkinek vannak betárazott ötletei, amiket használ, aztán ha jól alakul az este, akkor létre tudnak jönni egészen spontán, felemelő pillanatok. Én nagy örömmel veszek részt ilyen szabad improvizációs eseményeken, főleg azért, mert olyan ötletek jutnak eszembe ott, amik egyébként nem. Ez a fajta zenei szabadság, amit egy ilyen free jazz est jelent, egyszerűen mást hoz ki az emberből. Előhoz olyan ötleteket, amik máshol nem jönnének elő, viszont amiket később be tudok építeni esetleg egy duó-koncertbe.

 

Ha egyetlen klasszikus zeneszerzőt kéne említened, ki jut eszedbe először?

 

Egyetlent nagyon-nagyon nehéz mondani. Mostanában sokat hallgattam kortárs, illetve huszadik századi klasszikus zenét: Charles Ives és Morton Feldman nagy hatással voltak rám.

 

Nagyon szépen köszönöm az interjút.

 

Én is köszönöm.

 

Fotó: Glódi Balázs


Hegyi Zoltán Imre - 2013. október 25.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!