Főkép

A finn Nightwish dobosával Galamb Zoltán beszélgetett telefonon az együttes új, End Of An Era című DVD-jének megjelenése apropóján.

A most megjelenő DVD-teknek az End Of An Era („Egy korszak vége”) címet adtátok. Neked mit jelent ez a korszak?

 

Természetesen mindazt, amit a Nightwish mindeddig tett és elért. Egy olyan korszakot, ami most véget ér, miután Tarja már nem tagja az együttesnek. Így mintegy magától adódott, hogy „Egy korszak végének” nevezzük el a DVD-t. Egy korszak véget ér, és egy második kezdődik el.

És tudnál mesélni valamit erről az új korszakról?

 

Egyelőre még nem sokat tudok mondani róla, mivel még nem találtunk új énekest. Rengeteg kiváló jelölt közül választhatunk, de egyelőre még nem döntöttünk. Júniusban kezdjük el próbálni és hangszerelni a tervezett új albumot, amivel majd szeptemberben fogunk stúdióba vonulni. Egyszóval valóban most kezdődik az új korszakunk, viszont túl sokat nem tudok elmondani róla.

Kik között keresitek az új énekest? Olyasvalakit szeretnétek, akinek már most is neve van, vagy inkább egy új arccal szeretnétek előrukkolni?

 

Nem az számít, hogy ismert énekes vagy újonc-e. Az a legfontosabb, hogy egyéni, szép hangja legyen, és képes legyen kiénekelni a magas hangokat. Emellett pedig nagyszerű egyéniségnek kell lennie emberként, aki be tud illeszkedni közénk, és hajlandó egy lenni az öt zenész közül. Hiszen a banda öt tagból áll.

Alapvetően ugye emiatt romlott meg a kapcsolatok Tarjával is? Hogy nem volt hajlandó alkalmazkodni hozzátok.

 

Igen. Mintha két táborra szakadtunk volna. Bárki könnyen elképzelheti, milyen az, amikor két teljesen elkülönülő tábornak kell együtt dolgoznia. Egyszerűen nem működött a dolog.

Nem volt nehéz meghozni a döntést, hogy megváljatok Tarjától, épp amikor a Once-szal eddigi legjobb albumotokat sikerült megalkotnotok?

 

Nyilvánvalóan nehéz döntés volt. De miután közel két évig együtt turnéztunk, és alig beszéltünk az egyik taggal, nem tehettünk mást. Csak sodródtunk, a csapat két táborra esett szét, és így ez maradt az egyedüli ésszerű választás. Még akkor is, ha nehezünkre esett meghozni, ez volt az egyetlen jó döntés.

Kizárólag női hangban gondolkodtok, ugye?

 

Igen.

Marco nem léphetne elő frontembernek énekesként?

 

Marco személyében már van egy remek énekesünk, és így továbbra is ő fogja előadni a férfihangra írt részeket. De a Nightwish zenéje mindenképp megkívánja a női éneket. Minden dalban női hangnak kell vinnie a prímet. Ezért új énekesnőt kell találnunk Tarja helyére. Már sokszor felmerült bennem is a gondolat, hogy Marcónak kellene frontemberré előlépnie, de a Nightwish zenéjéhez énekesnő kell, és ez megváltoztathatatlan tény.

Biztosan butának tűnik a kérdés, de mi van, ha nem találtok megfelelő énekesnőt?

 

Dehogy, nagyon jó kérdés. De már vagy négyszáz-négyszázötven demót kaptunk szerte a világból, és mindenfélék voltak közöttük. Kifejezetten jók és kevésbé jól sikerültek is. És már találtunk köztük néhány énekesnőt, aki képes lehet Tarja helyébe lépni. De mivel felesleges sietnünk, a végső döntéssel kivárjuk a nyár végét vagy az ősz elejét. Pillanatnyilag reményteljesnek tűnik a helyzet, és mindannyian kifejezetten optimisták vagyunk, hogy sikerül ráakadnunk egy jó énekesre. És elgondolni sem tudjuk, hogy ne találnánk valakit. Biztosan össze fog jönni.

És szerinted a rajongók el fogják fogadni az új énekest?

 

Azt hiszem erre nem tudok válaszolni. Egyelőre. Majd meglátjuk, amikor kijön az új album. Valójában ezzel felesleges törődnünk. Az a dolgunk, hogy minél jobb albumot készítsünk, és megtaláljuk a lehető legjobb énekest, aztán meglátjuk, mi lesz. Viszont a fórumokon olvasható beírások egészen bíztatóak. Persze megosztottak a reakciók. Egyesek Tarja oldalán állnak, mások viszont az együttesén. Általában véve mégis elfogadták, hogy nem volt más választásunk.

Ezek után milyen irányban akartok tovább indulni? A Once után miféle zenét terveztek játszani?

 

Két hete kaptam meg az első demót Tuomastól az új dalokkal. Persze csak nyers demó, amin kizárólag billentyűs hangszerek szólnak. De már van némi fogalmam arról, hogy milyen lesz az új album. Nagyjából ugyanaz a fajta muzsika, mint a Once. Nyilván lesznek benne új elemek és új megoldások, de a zenei stílus ugyanaz marad.


Szóval, ha a Once-ot vesszük alapul, akkor ismét valami progresszívabbal álltok elő?

 

Az attól függ, mit értesz progresszív alatt.

A nagyzenekart, a rockban nem annyira gyakori ritmusokat és dallamokat.

 

Értem. Azt hiszem, a dalaink egyre inkább a filmzenékhez közelítenek a Once-on, és továbbra is ez lesz a meghatározó irány. Ugyanaz a zenekar fog játszani a következő albumon is. Ugyanaz a fickó, Pip Williams készíti el a nagyzenekari hangszerelést, és lesz egy kórus is. Igen, a Once-hoz képest még több nem jellegzetesen rockos elem lesz a következő albumon.

A Once-szal kapcsolatban régóta foglalkoztat a kérdés, hogy miért adtatok ki belőle olyan sok verziót?

 

Ez kizárólag a lemezkiadó hatáskörébe tartozik. Nekünk semmi közünk az újrakiadásokhoz. A lemezkiadó határoz úgy, hogy más verziót ad ki Nagy-Britanniában, és mást Franciaországban, aztán kihoznak egy platina kiadást, és efféléket. Minket nem zavar, az embereknek pedig nem kell megvennie mind.
Csak tőlük függ, hogyan döntenek. Persze nyilván kihozhattak volna egypárral kevesebb változatot. A Once-ból, úgy emlékszem, eddig tizenegy különféle kiadás jelent meg. Ez talán egy kicsit sok már. De engem nem zavar. Nekem mindegy. Én egynél többször nem veszek meg egyetlen albumot sem, egyetlen zenekartól sem. Hiába adnak ki tíz különböző verziót, egy elég nekem.

De egyértelműen nem ti döntötök így.

 

Nem, nem. Sohasem kérjük arra a kiadót, hogy adjanak ki egy új verziót, hogy többet adhassunk el az albumból.

Azt ki dönti el, melyik dalokból lesznek maxi-lemezek?

 

Ez igazából közös döntés. Ebben az esetben mi mondjuk ki az utolsó szót arról, melyik dalok alkalmasak önálló kiadásra, de természetesen mindig meghallgatjuk a kiadó véleményét is. A végén azonban mi határozunk.

És előbb kipróbáljátok a dalokat élőben, majd ez után döntötök, vagy elég meghallgatni a nótákat?

 

A Nightwish esetében tulajdonképpen nagyon könnyű eldönteni, melyik számokból lesznek slágerek. A Once-on két potenciális maxi-jelölt volt: a „Nemo” és a „Wish I Had An Angel”. Vagyis könnyű volt a választás, mindössze azt kellett eldöntenünk, melyiket jelentetjük meg először, és melyiket másodikként, valamivel később.

És tetszenek a videók?

 

Igen, elég jól sikerültek.

Szerinted visszaadják az egyéniségeteket, azt a hangulatot, ami a zenétekből árad?

 

Igen, nagy vonalakban. A két videó közül nekem a „Nemo” tetszik jobban, de az „I Wish I Had An Angel”-nek is megvan a maga hangulata, ami nagyon jól passzol a dalhoz. Valami egészen különleges. Igen, azt hiszem, illenek a számokhoz.

Van kedvenc számod a Once-ról, esetleg a korábbi albumokról?

 

Ez időről időre változik. Ha azt nézem, élőben melyiket szeretem a legjobban játszani, akkor a „Ghost Love Score”-ra esik a választásom. De időről időre ez is változik.

Az ilyen számokat viszont nem tudjátok eljátszani előre felvett betétek nélkül.

 

Ezt nem tartom problémának. Előre rögzített háttérzenét használni nem mond ellent annak, hogy élőben játszunk. Minden egyebet - a dobokat, a billentyűs hangszereket, a basszust, a gitárt - kivétel nélkül valódi hangszereken szólaltatunk meg, és így a felvett betétek csak azt teszik hozzá a zenéhez, amire még szükség van, hogy rendesen megszólaljanak az album-verziókból ismert dalok. Mert ha élőben kihagynánk minden nagyzenekari szólamot, szerintem, nem működne a dolog.

Nem játszanátok szívesebben egy nagyzenekarral?

 

Nyilván igen. Tulajdonképpen terveztünk is egy DVD-t a „Once”-turné végén, amin egy igazi nagyzenekarral játszottunk volna. De bizonyos időpont-egyeztetési és egyéb problémák miatt ez nem jött össze. Ezért úgy döntöttünk, hogy egy „hagyományos” élő DVD-t adunk ki.

Na és az új album megjelenése után tervezitek, hogy nagyzenekarral játszotok?

 

Igen, szívesen megtennénk valamikor. De előbb azt szeretnénk megtudni, hogyan válik be az új énekes. Szeretnénk bejáratni őt. Együtt turnézni vele, megtudni, hogyan bírja a koncertkörutakat, hogyan énekel élőben. Talán a turné végén elképzelhető, de lehet, hogy csak valamikor a távoli jövőben kerül rá sor.

Tehát minden az új énekesnőtől függ?

 

Igen. Előbb találnunk kell egy megfelelő énekest. Aztán be kell járatnunk őt. Szóval rengeteg a feladat. És szerintem menni fog, de nyilván mindez némi időbe kerül majd.

Sok szerencsét hozzá!