Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 124.

Tetszik vagy sem, globalizálódunk, termékek, eszmék, emberek jönnek és mennek, aminek eredményeként a folyamatos változások korában élünk. Ezt szerethetjük vagy utálhatjuk, sok választásunk nincs, de véleményem szerint két dolgot megtehetünk. Egyrészt kihasználjuk a lehetőséget, és megismerjük, eltanuljuk a többiektől mindazt ami jó, illetve hasznos, másrészt pedig igyekezzünk megismertetni a nagyvilággal mindazon kincseinket, melyekre büszkék vagyunk, illetve mások számára is érdekesek lehetnek. Részemről a világzenével vagyok így, két év után még mindig kíváncsian várom, milyen új vagy régi lemez bukkan fel a lejátszóm közelében, a világ mely szegletéről származó zenészek próbálnak meggyőzni tehetségükről. Ezért a rovat változatlan formában megy tovább, hiszen rengeteg világzenei album jelenik meg, csak győzzem energiával és idővel a válogatást – továbbra is szigorúan szubjektív alapon.

 

 

 

 

Imarhan: Temet (CD)

 

2016-ban írtam az együttes bemutatkozó albumáról, dicsérve azt a szándékot, aminek köszönhetően érzésem szerint igyekeznek túllépni a hagyományos tuareg zenén, és a sivatagi vándorlást kényszerűségből urbánus életmódra cserélő nemzedéküket ért hatásokat beépítették a saját magukról elnevezett lemez szerzeményeibe. Nem csak nekem lettek a kedvenceim, hanem a rengeteg koncertnek köszönhetően kis túlzással világszerte megismerték őket.

 

Ezért igazából csak az volt a kérdés számomra, hogy merre mennek tovább, illetve mivel gazdagítják a zenéjüket. A meglévő rock mellé milyen hatások kerülnek, valamint mi lesz a sivatagi blues meghatározó jelenlétével. Mondjuk abban teljesen biztos voltam, hogy bármit csinálnak, használjanak fel bármilyen műfajt vagy stílust, a végeredmény, az összhatás egységes marad. Így is lett, a Temet (Kapcsolatok) című album zavarba ejtő sokszínűségével kényeztet, miközben a legtöbb dalszövegben megfogalmazzák mindazt az aggodalmat, kétséget, amelyeket népükkel kapcsolatban éreznek. Van abban valami megható, ahogy egységre szólítják fel a tuaregeket, mert csak közösen tudják megoldani a gondjaikat.

 

Persze nem mindenki foglalkozik a mondanivalóval – főleg ha nem beszéli ezt a nyelvet –, és inkább a zenére koncentrál. Az öttagú együttes (Iyad Moussa Ben Abderahmane, Tahar Khaldi, Hicham Bouhasse, Haiballah Akhamouk és Abdelkader Ourzig) már a lemezindító „Azzaman” szerzeménnyel elvarázsol. A klasszikus rock (a la Jimi Hendrix) mellett érzem benne a funkyt, a sivatag hullámzását, büszkeséget és olyan lazaságot, amit rockzenében csak nagyon ritkán – és akkor a férfi-női vegyeskórust még nem is említettem (az ehhez készült klipet lásd lentebb). És nem ez az egyetlen példa arra a természetességre, ahogyan zenélnek, komponálnak, hiszen az „Ehad Wa Dagh” diszkóval kacérkodó ritmusa ugyanúgy erőlködésmentes, mint mondjuk a bluessal kezdődő „Zinizjumegh”, amit félidőben becserélnek lendületesebb rockra. A nyugisabb tételek közül „Tarha-nam” címűt említem, mert ez olyan békességet áraszt, amit csak az esti tábortűz mellett érezhet az ember, barátok társaságában.

 

A Temet lemez az elejétől a végéig izgalmas zenét tartalmaz, különféle hangulatok, tempók, stílusok keverednek békésen egymással, de a sokszínűség dacára ez mégis egységes anyag. Most már igazán kíváncsi vagyok arra, hogy mire képesek a színpadon, mennyire szólal meg másként élőben ez a muzsika.

 

Kinek ajánlom: sivatagi blues és rock kortárs tuareg módra, lazán, élettelin – ezért gyakorlatilag mindenkinek tetszeni fog.

2018-ban megjelent album (City Slang).

Az együttes weboldala: http://www.imarhan.com

 

 

 

 

Yonatan Gat: Universalists (CD)

 

Napjainkban az egyik legfontosabb világzenei kiadó a Glitterbeat. Róluk annyit illik tudni, hogy nem egyetlen stílussal foglalkoznak, hanem általánosságban a világzenével, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kedvenc előadóik/együtteseik felvételeit osztják meg velünk. Ebbe a körbe tényleg minden belefér, de a jelek szerint még ezt a lazaságot is korlátozónak tartják, így létrehoztak egy alkiadót (tak:til), aminek logója alatt a még furább zenéket gyűjtik. Általában instrumentális, erősen kísérleti, előzetes ráhangolódás vagy alapfokú nyitottság nélkül emberpróbáló korongokról van szó – mintha a kiadásért felelősnek csak fura ismerősei/kedvencei lennének.

 

A májusban megjelenő negyedik tak:til album pusztán annyiban lóg ki a sorból, hogy ebből nem hiányzik az ének, egyébként ugyanolyan elborultan kísérletező muzsikával jelentkezik Yonatan Gat gitáros, mint amilyen mondjuk Jon Hassell műve, a Dream Theory In Malaya volt. Úgy gondolom a lenti videó kellő bizonyság erre az állításra. A „Cue the Machines” három perce alatt a tiszta a capella kórustól káoszközeli állapotba kerülünk, amiért részben a mintavételezett hangok, a torzítás, a kísérletezés, a monoton ismétlések, az effektek alá temetett eredeti énektorzó a felelős. De – és ez fontos – valójában itt nem beszélhetünk káoszról, a zenészek végig kézben tartják a hangokat, tudják mit és miért csinálnak, hova akarnak eljutni. Mindezeken túl azt egy pillanatig sem vitatom, hogy érződik a rengeteg ráfordított idő, csak a felkészületlen hallgató úgy jár vele, mint a Motörhead 1981-es koncertlemezével az egyik barátnőm apukája, aki Lemmy hangjától emlékeim szerint leesett az ágyról.

 

Mindezek után persze jogos a kérdés, mégis mit keres a világzene rovatban egy kísérleti avant garde, vagy nevezzük aminek akarjuk album? A válasz egyszerű, mert a zenéhez nem egy esetben olyan elemeket is felhasználtak, amitől ez világzenének mondható. Elég csak megnézni-hallgatni a második klippes dalt (Medicine), mert igen, ebben valóban echte észak-amerikai indiánok dobolnak. Ők az Eastern Medicine Singers társulat, és Rhode Islandból jöttek, és jól hallhatóan komolyan veszik az együttműködést, a kísérletezést (a hallgató több apróság mellett némi pszichedeliát is kap). Egyébként úgy érzem, a kétféle zene rokon egymással, olyan értelemben, hogy mindegyik közeli kapcsolatot feltételez a közönséggel, ez a muzsika elképzelhetetlen stadionban vagy arénában. Szerintem a zenészek igénylik a karnyújtásnyira lévő befogadók visszajelzéseit, ennek függvényében alakítják a koncertet.

 

Tíz szerzemény került fel az Universalists című albumra, de annak hossza csupán 33 perc – ez a mai lehetőségekhez képest kevésnek tűnik, viszont a zene annyira sűrű, szokatlan, a hagyományos dalszerkezeteket semmibe vevő valami, hogy sem közben, sem utólag nem volt hiányérzetem. Folyamatos kísérletezés, útkeresés, megismerés jellemzi Yonatan Gat második albumát, de éppen ettől a sokszínűségtől (punk rock, free jazz, világzene, avant garde és amit még akartok), változatosságtól lesz érdekes és izgalmas.

 

Kinek ajánlom: erősen kísérletező lemez, a különleges élményekre vágyóknak ajánlom.

2018-ban megjelent album (Glitterbeat)

A gitáros weboldala: http://yonatangat.com/

 

 

 

 

Amsterdam Klezmer Band & Söndörgő: Szikra (CD)

 

Nem látok abban semmi meglepőt, ha bármely évtizedek óta működő együttes két rendes sorlemez között, egyfajta zenei kirándulásként összeáll másokkal, és közösen muzsikálnak egy jót. Ez rendszerint mindkét félnek előnyös, mert az új élmények hatására emlékezetes albumot készítenek, szerencsésebb esetben közös koncertturnéra mennek. Hosszú távon pedig feltöltődnek, mintha nyaralni mentek volna, ami után feltöltődve folytatják pályafutásukat. Ilyen volt mondjuk a Trio Da Kali és a Kronos Quartet közös projektje, vagy Catrin Finch & Seckou Keita utolsó lemeze – szóval egyáltalán nem számít ritkaságnak az efféle partnerség. Az mondjuk mindenképpen hízelgő, hogy a több mint húsz éve létező Amsterdam Klezmer Band pont a Söndörgőt kereste meg.

 

Visszagondolva a 2017-es Budapest Ritmos koncertjükre, azt mondom nagyon jól tették, mert nyilvánvalóan megvan a két formáció között az összhang. Ez megnyilvánult az egymásra figyelésben, ahogyan a tizenkét muzsikus fél szemmel mindig a többieket nézte, azonnal reagálva a zenére. Egy pillanatig sem éreztem azt, hogy a Söndörgő háttérbe lenne szorítva, egyenrangú félként álltak a színpadon, hol kísérve, hol vezetve a zenét. Mindezt azért tartom fontosnak említeni, mert ugye volt olyan párosítás a Ritmon, ahol bizony csak alá-főlé rendelt viszonyt éreztem. Az Amsterdam Klezmer Band & Söndörgő páros szemlátomást élvezte a közös muzsikálást, amiért a mai napig hálás vagyok, mert így megajándékoztak egy emlékezetes estével.

 

Most pedig megjelent a hónapokig tartó munka eredménye, a Szikra címet viselő album. Az Amsterdam Klezmer Band hozta magával a klezmert, a török, az ukrán, cigány és a bolgár hatásokat, a Söndörgő pedig hozzátette a magyar és a délszláv dallamkincset. Az első pár meghallgatás után nyugodtan elmondható, mindkét félnek előnyére vált a társulás, lélekben valóban egymásra találtak, egyforma nyitottsággal közelítenek a zenéhez, ami ennek köszönhetően sokkal izgalmasabb, sokrétűbb lett. Rögtön az első, „Rubber Band” tétel megadja az alaphangulatot és tempót, mintha táncházban lennénk, ahol a közönség azonnal a maximumot várja el (és kapja) a zenészektől. Ellenállhatatlan instrumentális muzsika, ritmusra mozdul a láb, bólint a fej – ez még akkor sem változik, amikor lelassítanak. Kedvenceim közé tartozik a „Smoked Eel”, a visszafogott előadásmód miatt, és mert ebben a harmonika is kellőképpen érvényesül, persze csak a rézfúvósok után, no meg Job Chajes „reppelése” sem tekinthető szokásos fordulatnak. Harmadikként a „Chinese Duck”-ot említem, ahol Eredics Salamon majdnem élethűen utánozza hangszerével a kacsát, és itt is gyönyörű a tizenkét muzsikus örömzenélése, igazából ez képviseli legjobban, mennyire nyitott mindkét együttes a kísérletezésre, az új dolgokra, miközben őrzik a hagyományokat, csak nem ragaszkodnak hozzájuk mereven. És akkor még nem beszéltem a záró „Powerbeat” sokszínűségéről.

 

Valamelyik muzsikus zenei tűzijátékként jellemezte az elkészült anyagot, és ebben egyetértek vele, illetve még annyival kiegészítem, hogy a stúdióban uralkodó öröm átjön a felvételen, ez tényleg mosolygós muzsika, ami nem csak talpalávalóként, hanem hallgatnivalóként is megállja a helyét. Az idei (2018) Szigeten fellépnek, aki élőben akarja látni őket, az ne habozzon.

 

Kinek ajánlom: két veterán együttes találkozásából izgalmas világzene született – ez bizony a kötelező kategóriába tartozik.

A 2018-ben megjelent album (Vetnasj Records).

Az együttes weboldala: http://www.sondorgo.hu/

 

 


Galgóczi Tamás - 2018. május 13.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Yonatan Gat)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Amsterdam Klezmer Band)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!