Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 115.

Tetszik vagy sem, globalizálódunk, termékek, eszmék, emberek jönnek és mennek, aminek eredményeként a folyamatos változások korában élünk. Ezt szerethetjük vagy utálhatjuk, sok választásunk nincs, de véleményem szerint két dolgot megtehetünk. Egyrészt kihasználjuk a lehetőséget, és megismerjük, eltanuljuk a többiektől mindazt ami jó, illetve hasznos, másrészt pedig igyekezzünk megismertetni a nagyvilággal mindazon kincseinket, melyekre büszkék vagyunk, illetve mások számára is érdekesek lehetnek. Részemről a világzenével vagyok így, két év után még mindig kíváncsian várom, milyen új vagy régi lemez bukkan fel a lejátszóm közelében, a világ mely szegletéről származó zenészek próbálnak meggyőzni tehetségükről. Ennek köszönhetően a rovat változatlan formában megy tovább, hiszen rengeteg világzenei album jelenik meg, csak győzzem energiával és idővel a válogatást – továbbra is szigorúan szubjektív alapon. 

 

 

 

 

Gaiteiros de Lisboa: A História (CD)

 

A mai világban úgy gondolom felettébb elismerésre méltó, ha bármely együttes több mint huszonöt éve létezik, lemezeket készít és koncerteket ad. A zenehallgatók csak akkor tartanak ki ennyi ideig bármely muzsikus csoport mellett, ha az mindig képes úgy megújulni, hogy diktálja a divatot. vagy folyamatosan olyan minőségi zenét tesznek le az asztalra, amit csak szeretni lehet. Azt nem tudom, mit és hogyan csináltak eddig a portugál Gaiteiros de Lisboa tagjai, mivel csak a mostani album révén ismertem meg őket, de ez alapján értem, miért szeretik őket.

 

A História című kiadvány az eddig megjelent öt stúdió és egy koncertlemez anyagából válogat, és nem a kronológia megtartása volt a cél, hanem annak a bemutatása, mennyire változatos az együttes repertoárja. Ezt egyrészt úgy érik el, hogy rengeteg hangszert használnak (főként ütőhangszerek és persze a dudák vannak előtérben), másrészt a stílusok terén sem fogják vissza magukat. Meglepően sok az énekre, a kórusokra kihegyezett dal, valamint a nevükből eredően – ami Lisszaboni dudásokat jelent – a pont az előbb említett hangszerekre helyezik a hangsúlyt. Ettől archaikusabb és dinamikusabb lesz a zenéjük.

 

Lassan közhelyszámba megy nálam, hogy nem tudok mit kiemelni a számok közül, mert annyira egységes a színvonal – és ez most sincs másként, persze azért van, ami a többinél jobban tetszett. Aki kíváncsi az együttesre, akkor tényleg szánja rá ezt a hetvenöt percet, és legalább egyszer hallgassa végig az albumot. Olyan gyöngyszemekre lel, mint az „O fim da picada”, amely picit a Carmina Burana kórusaira emlékeztet, csak most a Stomp dobosai sorakoztak fel az énekkar mögé. Vagy az új szerzemény, az „Roncos do Diabo”, a maga ének-dob párosításával kifejezetten izgalmas lett, remélem a következő lemezt az ilyen kompozíciók jellemzik majd. A legszebb az egészben, hogy véleményem szerint a mai napig tartják magukat az induláskor megfogalmazott célhoz, vagyis a hagyományos portugál zene népszerűsítéséhez, frissen tartásához, megújításához. Arra, hogy ez a gyakorlatban mit is jelent, jó példa a „Canto de trabalho” című nóta, az énekével és a szerfölött változatos hangszerelésével. Egyszer szeretném megnézni őket élőben.

 

Kinek ajánlom: portugál tradicionális muzsika újragondolva, felfrissítve – elsősorban a dudakedvelőknek ajánlott.

2017-ben megjelent album (Uguru).

Az együttes facebook oldala: https://www.facebook.com/gaiteirosdelisboa/

 

 

 

 

Ladama: Ladama (CD)

 

Úgy vélem hozzám hasonlóan kevesen ismerik a Bureau of Educational and Cultural Affairs (ECA) of the United States Department of State hivatalt, amivel nincs semmi baj, mert miért lenne érdekes egy másik ország fura nevű intézménye. Ezen igazából most sem változtatunk, mert csak abból az apropóból kerülnek szóba, hogy egy 2014-es ösztöndíjuk révén, amelyet az amerikai népek kulturális együttműködése, ismerkedése céljából indítottak, négy hölgy találkozott, és a következő években közösen tartottak workshopokat, előadásokat mindkét Amerikában (Észak és Dél). Tavaly pedig eljutottak odáig, hogy felvegyenek egy lemezt, és bemutassák, miként keveredhetnek egymással a különféle kultúrák.

 

A nemes szándék ellenére ettől még lehetne pocsék a Ladama névre elkeresztelt album, de szerencsénkre nem így van, mivel mindenki beleteszi a közösbe a saját nemzeti zenéjét, és ebből valami új, valami érdekes jön létre. Márpedig Brazília, Venezuela, Kolumbia és az USA latin muzsikája kellőképpen sok lehetőséget biztosít az ilyen próbálkozásokra, csak nyitottság és kreativitás kell hozzá, ezzel meg rendelkeznek a tagok. Érdekes, hogy nem csak különféle stílusokban játszanak, hanem különféle hangszereket is megszólaltatnak, nekem főleg a venezuleai gitárféle, a bandola llanera tetszett a legjobban.

 

Rögtön az első dal (Porro Maracatu) magával ragadja a hallgatót, a női kórusról elsőre a spanyol Las Ketchup (és az „Aserejé” slágerük) jutott az eszembe, csak itt a zene – főleg a ritmusszekciónak köszönhetően – sokkal latinosabb, és mintha helyenként az éneket rappelésre cserélnék. A következő számot Maria Fernandez Gonzalez hangszere, a korábban említett bandola llanera miatt ajánlom meghallgatásra, valamint a szöveg nélküli énekért (Sara Lucas). A sorból nem maradhat ki az egyszem feldolgozás (Compared to What), mert ahogyan saját képükre formálták Les McCann és Eddie Harris eredetileg jazzes kompozícióját, az tényleg fantasztikus. Közös munkájuk eredményeként egy lüktető latinos darab lesz belőle, a fúvósok megtartása mellett mégis máshova helyezték át a hangsúlyt. Nem folytatom, mert talán ennyiből is kiderül, hogy az együttes nevét viselő bemutatkozó album kifejezetten változatos zenét tartalmaz. Mondjuk szívem szerint a ritmusszekciót (Daniela Serna és Lara Klaus) picit előbbre kevertem volna, hogy a latinos lüktetés még erőteljesebb legyen, de így is elégedett vagyok, mert ez a tíz dal bizonyság arra, hogy igenis érdemes keverni a különféle kultúrákat – csak kell hozzá tehetség és jó ízlés.

 

Kinek ajánlom: latinzene kedvelőknek kötelező.

2017-ben megjelent album (Six Degrees Records)

Az együttes weboldala: http://www.ladamaproject.org/english

 

 

 

Gabacho Maroc: Tawassol (CD)

 

Világbéke! Ezúttal nem szépségkirálynő választással kapcsolatban hangzott el ez a szó, hanem a Gabacho Maroc együttes új lemezének apropóján olvastam egy cikkben. Minderre azért került sor, mert milyen előremutató dolog, hogy egy nyolcfős együttes tagjai több országból érkeznek (Marokkó, Spanyolország és Franciaország), és veszekedés meg gyűlölködés helyett közösen muzsikálnak? Ezt bármennyire is dicséretesnek tartom, csupán egy apró lépés a nagy közös harmónia felé, szóval világbékéről még korai beszélnünk. No meg az is lehet, hogy a muzsikusok csupán játszani akartak, a bennük lévő közlési kényszernek engedve.

 

Az ok igazából lényegtelen, sokkal érdekesebb az, ahogyan mindenki beletette a közösbe a saját zenéjét (akárcsak az előbb dicsért Ladama esetében). Ami alatt nem csak a népzenét kell értenünk – bár a chaabi és a gnawa révén az is van, hanem például a jazzt. Meg még pár egyéb hatás, mivel az együttes nyitott, folyamatosan keresik a lehetőségeket az általuk elképzelt zene megvalósításához. Esküszöm a „Laabid” című szerzemény tényleg reggae alapokra épül.

 

Ez már a már a második lemezük, és bizony itt közel tökéletesen sikerült Európa, Afrika és a Kelet muzsikájának vegyítése. Ebben az esetben sincs sok értelme bármelyiket kiemelni a tíz nóta körül, mivel mind eltérő karakterrel bír, és együtt azt mutatják, mennyi lehetőség van az efféle fúziónak. Az mindenesetre jól hallatszik, hogy Vincent Thomas dobost teljesen elvarázsolták Marokkó ritmusai. A vendégként meghívott Pascuala Ilabaca énekesnő annyi keleti hangulatot ad a „Desertum” dalhoz, hogy inkább Arábiába képzeltem magam, mintsem Afrikába. A jazzt olyan gyöngyszemek képviselik, mint az „Amara Moussaoui” című átdolgozás. Biztosan élmény lehetett közvetlen közelről figyelni, miként formálódnak a dalok, mert a zenében meglévő vidámság, emelkedettség (például „Mamariou”) alapján a stúdiózás inkább örömzenélés, improvizálás lehetett, mintsem munka. Mindezek alapján szeretném élőben látni őket, és tesztelni, mennyire táncra ingerlő az első sorból hallgatva/nézve a produkciójuk – és persze arra is kíváncsi vagyok, mit találnak ki legközelebb.

 

Kinek ajánlom: nagyívű fúziós zene, Afrikából és Európából kikeverve, elsősorban az újdonságok iránt érdeklődőknek ajánlom.

A 2018-ban megjelent album (10h10).

Az együttes weboldala: www.gabachomaroc.com

 


Galgóczi Tamás - 2018. március 11.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Gaiteiros de Lisboa)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Ladama)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Gabacho Maroc)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!