Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 106.

Tetszik vagy sem, globalizálódunk, termékek, eszmék, emberek jönnek és mennek, aminek eredményeként a folyamatos változások korában élünk. Ezt szerethetjük vagy utálhatjuk, sok választásunk nincs, de véleményem szerint két dolgot megtehetünk. Egyrészt kihasználjuk a lehetőséget, és megismerjük, eltanuljuk a többiektől mindazt ami jó, illetve hasznos, másrészt pedig igyekezzünk megismertetni a nagyvilággal mindazon kincseinket, melyekre büszkék vagyunk, illetve mások számára is érdekesek lehetnek. Részemről a világzenével vagyok így, két év után még mindig kíváncsian várom, milyen új vagy régi lemez bukkan fel a lejátszóm közelében, a világ mely szegletéről származó zenészek próbálnak meggyőzni tehetségükről. Ennek köszönhetően a rovat változatlan formában megy tovább, hiszen rengeteg világzenei album jelenik meg, csak győzzem energiával és idővel a válogatást – továbbra is szigorúan szubjektív alapon.

 

 

 

 

Besarabia: Ritmos, Trenzas y Gatos (CD)

 

A Besarabia 2013-ban alakult, amikor három, különböző hátterű és stílusú hivatásos zenész (Heidi Erbich - hegedű, Jaume Pallardó - basszusgitár, baglama, krétai lant, úd, Eva Maria Domingo - darbuka, bendir, davul, ének), találkozott a spanyolországi Valenciában, hogy létrehozzanak egy olyan együttest, amely a mediterrán és a balkáni zene sokféleségét hivatott bemutatni. Nem ez az első zenei kalandjuk, korábban különféle formációkban, színházi produkciókban léptek fel, kipróbálták magukat jazzban és más stílusokban, és amennyire meg tudom ítélni, a Besarabia csupán egy projekt, a számtalan elfoglaltságuk közül.

 

Mivel a jövőben nem sok esély van arra, hogy személyesen megismerjem Valencia zenei életét, számomra nem fontos, mennyi idejük jut a Besarabiara, sokkal izgalmasabb kérdés, hogy ilyen háttérrel milyen muzsikát játszanak. Többszöri meghallgatás után azt kell mondjam, hogy a végeredmény egy érdekes, kifejezetten sokarcú album lett, amelyen közismert dalok mellett saját szerzemények is hallhatóak. Viszont mindent a saját képükre formáltak, és ugyan a feldolgozásoknál az eredetiktől való eltérések egy része a hangszerelésből adódik, azért többnyire jól felismerhető a felfogásbéli eltérések okozta másság, lásd „Uskudara”. A legfurább darab a klezmer ihlette „La Danza de los titiriteros”, ebben főként a lezáró hegedűszólóra csodálkoztam rá, bár ez nem egyedi eset, hiszen előfordul a „Doyna” tételben is.

 

Kellemes meglepetés okozott az a könnyedség, ahogyan a különféle népek zenéit előadják, balkán, cigány, klezmer, ottomán – teljes természetességgel sorjázik egymás után. Mi több, a saját dalaik sem lógnak ki a képből (Cau la mà), bizonyságul arra, hogy mennyire ismerik ezeket a stílusokat. Viszont amennyire az elérhető videók alapján meg tudom ítélni, élőben még jobbak, mint a lemezen, mert ott általában tánc egészíti ki a zenét, megteremtve a jobbára instrumentális számokhoz illő hangulatot. Jó lenne egyszer élőben megnézni Besarabiat.

 

Kinek ajánlom: közismert balkáni dallamok érdekes előadásban, kevés énekszóval, elsősorban Balkán kedvelőknek.

2017-ban megjelent album (Mésdemil)

Az együttes weboldala: http://www.besarabia.com/

 

 

 

La Misa Negra: La Misa Negra (CD)

 

Érdekes, hogy az utóbbi időben viszonylag sok olyan latin zenét játszó együttest ismertem meg, amelyek az USA-ban élnek és alkotnak. Ráadásul többnyire olyan életvidám zenét játszanak, mintha Mexikótól északra minden pillanat szép és jó lenne – pedig egyáltalán nem így van, csak egyszerűen felszabadultan, pusztán a zenélés élvezetéért játszanak. Valamint rendre keverik a hazait valami mással, és most nem arra gondolok, hogy a rapperek már mindenhol ott vannak, hanem arra, hogy általában nyugati elemekkel ötvözik az otthonról hozott muzsikát, aminek eredménye általában valami izgalmas hallgatnivaló lesz.

 

A héttagú oaklandi formáció látszólag semmi mást nem csinál, mint a hagyományos dallamokat/számokat felgyorsítva adják elő, mintha egy latin punkegyüttes próbatermében lennénk, ahol a tagok kikapcsolódásként önmagukat szórakoztatják gyermekkoruk kedvenc dalaival. Csak szólógitár helyett a fúvósok, illetve a harmonika vezeti a táncot, a gitár és az ütősbrigád csak alápakolja mindazt a féktelenséget, amit a punkoktól elvár az ember. Az egészet pedig megkoronázza Diana Trujillo hangja, jellegzetes orgánuma, és az a flegmaság, ahogyan tolmácsolja a hol humoros, hol kritikus szövegeket.

 

A négy év szünet után megjelent negyedik albumról nem könnyű bármit kiemelni, lévén egységesen magas színvonalat képvisel ez a tucatnyi dal. Az egyik emlékezetes pillanat a domináns harmonikával előadott, cumbia alapokra épülő „Dueña De Mi”, a maga feminista szövegével. Ha mást nem, akkor a „Sancocho” mindenképpen kötelező hallgatnivaló, mert a ritmusszekció valami eszméletlent alkot benne, másrészt olyan húzása van, amitől a koncerteken biztosan mindenki táncra perdül (tessék megnézni a videót). Igen, ez a zene alapvetően mozgásra készteti az embereket, akkora energia árad belőle, amitől képtelenség nyugton maradni mellette. De ez nem csoda, hiszen nyomokban afrobeat, metal, jazz, kolumbiai és karib (biztosan kihagytam valamit) hatás felfedezhető ebben a muzsikában. Harmadikként az albumon szereplő egyetlen feldolgozást, a kubai „Yayabo”-t említem, mert ebben már megint megcsodálható Elena de Troya kongás ritmusérzéke, valamint az, hogy mennyire felgyorsítják az eredetit.

 

Remélem ebben az életben lesz lehetőségem bulizni egy La Misa Negra koncerten, és megcsodálni a headbangelő Marco Polo Santiago gitáros/harmonikás vezette bandát. S nem utolsó sorban élvezni ezt a vérbő latin muzsikát.

 

Kinek ajánlom: latinzene kedvelőknek kötelező hallgatnivaló.

2017-ben megjelent album (NAM Entertainment)

A projekt weboldala: http://lamisanegra.com

 

 

 

 

Antibalas: Where The Gods Are In Peace (CD)

 

Arra biztosan emlékszem, hogy afrobeat lemezről nem mostanában írtam, általában Tony Allen dobos vendégeskedése okán kerül szóba ez a stílus. Most azonban nem miatta, hanem New York Brooklyn negyedében, még 1998-ban alakult zenekar, az Antibalas új lemezének köszönhetően kerül elő, akik Fela Kuti nyomában indultak el a nagyvilág zenei meghódítására. Ennyi idő alatt ugyan még nem jutottak el a célig, viszont az teljesen nyilvánvaló, hogy mára nem csak szülővárosukban ismertek, kedveltek.

 

Öt év után készítettek új lemezt, szóval biztosan nem ez a fő elfoglaltságuk, és első pillantásra egyáltalán nem tűnik soknak a hangzatos című Where The Gods Are In Peace albumon található zene. A félóránál valamivel hosszabb muzsika, CSAK öt szerzemény, ami valójában három, hiszen az utolsó „Tombstone” tulajdonképpen egynek számít, csak három részre bontva. Viszont többszöri meghallgatás után egyáltalán nincs hiányérzetem, olyan húzása van az egésznek, Amayo éneke pedig politikus mondanivalóval tölti meg a produkciót.

 

Rögtön a nyitó dal, a „Gold Rush” megmutatja mennyire ütős anyagot rögzítettek a stúdióban. Oké, egy ekkora létszámú zenekar (a facebook oldaluk szerint tizenöten vannak) muzsikája alapban sűrű, de amit ebben összehoznak, az úgy afrobeat, hogy szerintem picit túl is lépnek azon. Hallgatás közben gyakran úgy éreztem, hogy minden zenész a saját kis témáját játssza, látszólag nem törődve a többiekkel, azonban káosz helyett, ezekből a darabokból kerek egész lesz, érdemes ebből a nézőpontból szemlélni az utolsó két percet, ami egyfajta grand fináléként zúdul ránk. Ez a koncepció megmarad a későbbi szerzeményeknél, bőséges improvizációval dúsítva, helyenként felbukkan némi funk, illetve R@B. A „Tombstone” egyébként remek alkalom arra, hogy a tagok némi szólóhoz jussanak, bár mindig sikerül megtartani az egyensúlyt, sosem tévesztik szem elől, hogy hova akarnak eljutni a zenében. Ezért aztán a 2017-es lemez egyszerre sűrű, izgalmas és olyan húzása van, aminek köszönhetően mire az ember feleszmél, már a véget is ért – még jó, hogy azonnal újraindítható.

 

Kinek ajánlom: afrobeat kedvelőknek kötelező, mindenki másnak csak ajánlott hallgatnivaló.

A 2017-ben megjelent album (Daptone Records).

Az együttes weboldala: https://antibalas.com/

 

 


Galgóczi Tamás - 2018. január 7.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Besarabia)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (La Misa Negra)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Antibalas)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!