Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 84.

2015. november 8-án jelent meg a sorozat első cikke, és az eltelt idő alatt számomra alaposan kitágult a világ, mert a világ zenéje sokkal gazdagabbnak, változatosabbnak bizonyult annál, ahogyan azt előzetesen gondoltam. Rengeteg együttest, előadót, kiadót ismertem meg, már nincs olyan kontinens, amely ne szerepelt volna a rovatban. Külön öröm, hogy nem csak külföldi, hanem hazai lemezek is rendszeresen megfordulnak a lejátszómban, és a minőségre itt sem lehet kifogásunk – nem véletlenül kerülnek fel időről-időre a különféle külföldi sikerlistákra ezek az albumok. A világzenének köszönhetően újra elkezdtem koncertekre járni, és ezen a téren sincs okom panaszra, a Fonó vagy a Várkert Bazár, no meg a Müpa rendre érdekes programokkal kényeztet, nem beszélve a Szigetről (ahová anyagi okok miatt nem jutok el) vagy a többi rendezvényről (amelyekről időhiány miatt maradok le). Végezetül pedig már itt van nekünk a Budapest Ritmo, amely nem egyszeri alkalom volt, hanem évente megrendezésre kerülő világzenei fesztiválnak ígérkezik.

 

Mindezek fényében kíváncsian várom, a következő hónapokban milyen új lemezek, vagy a ládafiából előkerülő régebbi kiadványok nyerik el tetszésemet, és késztetnek meghallgatásra. Kívánok mindenkinek hasonlóan tartalmas szórakozást, felfedezést a Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven sorozattal.

 

 

Toko Telo: Toy Raha Toy (CD)

 

Korábban még nem hallottam madagaszkári zenét (se pop, se rock, se folk, se más nem került elibém), ezért érthető kíváncsisággal indítottam el a Toko Telo májusban megjelent albumát. Sajnálatos módon a világ negyedik legnagyobb szigetén élők szenvedő alanyai az információk egyenlőtlen eloszlásának, így az itteni muzsikusoknak nagyjából semmi esélye megszólítani a nagyvilágot. Legalábbis eddig így volt, mert az Anio Records véleményem szerint jó irányba halad az itteni kortárs zenészek népszerűsítésében.

 

Ennek egyik első példája, hogy a Toy Raha Toy album felkerült pár világzenei listára, és a trió kapott pár meghívást a fontosabb fesztiválokra (mint a Womad). A sikerben igazából semmi meglepő sincs, hiszen három kiváló muzsikus állt össze azzal a céllal, hogy valamit örömzenéljenek. Mondjuk azért a D’Gary (gitár és ének), Monika Njava (ének és ütőshangszerek) és Régis Gizavo (harmonika és ének) trió európai szemmel nem egy szabvány összeállítás, amit csak erősít a zene, amely gyakorlatilag sem Afrikához, sem Ázsiához, sem Európához nem hasonlít. Nem pályakezdő fiatalokról van szó, hanem tapasztalt zenészekről, akik az évek során, külön-külön számtalan hírességgel játszottak már együtt, de ebben a felállásban még soha nem stúdióztak. Ez azonban egyáltalán nem érződik a felvételeken, olyan mérvű összhang van közöttük, a hangszerek, az énekhangok egymást erősítik – mintha a fellépés előtt évekig közösen gyakoroltak volna. Biztos előnyükre vált a hazai pálya, hiszen csupa számukra ismerős stílust (tsapiky, jihe, beko) elevenítenek fel.

 

Kedvencem Régis Gizavo szerzeménye, a klipes „Relaza”, mert olyan vidámság, életöröm árad belőle, ami a látvány nélkül is mosolyt csal az arcomra, és ékes bizonyság a hármas között létező szinergiára, mert hiába harmonikás a szerző, a másik két muzsikus egyenrangú félként van jelen a kompozícióban. Itt hívnám fel a figyelmet D’Gary gitártechnikájára, én még ilyet nem láttam és hallottam. Ez talán a másik videóval megtámogatott dalban (Jiny Karo Karo) figyelhető, illetve hallható a legjobban. Harmadikként az albumindító „Hainao Moa” számot említem, mert jó példa Monika Njava hangjának erejére és sokszínűségére, illetve a helyi énekstílusra. Érdemes többször meghallgatni az albumot, mert tényleg különleges, egyedi muzsikát tartalmaz.

 

Sajnálatos módon zárásként egy szomorú hírrel kell kiegészítenem a méltatásomat, Régis Gizavo nem sokkal a lemez megjelenése után, 2017. július 16-án meghalt.

 

Kinek ajánlom: újabb semmire sem emlékeztető zene, ezúttal Madagaszkárról. Főként az újdonságokra kíváncsiaknak ajánlom.

2017-ben megjelent album (Anio Records)

Az együttes weboldala: www.toko-telo.com

 

 

 

Acquaragia Drom: Rebelde (CD)

 

Családi okok miatt májusban nem jutottam el az dél-olasz együttes Fonós koncertjére, és ezt így utólag, az idei lemezük meghallgatása után még jobban sajnálom. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy pár levélváltás után kiderült, ugyan Olaszországban a Finisterre adja ki, de idehaza a NarRator Records jelenteti meg. A magyar kiadóról legalább annyit illik tudni, hogy többek között a Meszecsinka utolsó lemeze is szerepel a kínálatukban.

 

Visszatérve az Acquaragia Drom zenéjére – picit gondban vagyok, mert ugyan az egyik ismerősöm egyszerűen lakodalmas muzsikának titulálta, szerintem azért ennél jóval többről van szó. Az nyilvánvaló, hogy meghatározó benne az olasz cigányzene, és ezen az albumon nem elhanyagolható mértékben merítenek a hatvanas évek slágereinek világából („Arrivederci Roma” „Io si”, „L’Italiano”), de mindezeken túl érzek még némi mediterrán hatást, s nem utolsó sorban erős késztetést a táncolásra. A magyar kiadás egyik hozadéka, hogy a CD-hez tartozó füzetben minden számhoz kapunk rövid magyarázatot, ami segít megérteni az adott nóta születési körülményét vagy mondanivalóját. A címben említett lázadást főként a zenében érzem, ugyanis az együttes gátlástalanul keveri a különféle stílusokat, a végeredmény azonban működő, élvezetes lett. Ez a hozzáállás és a szövegek szerintem arra ösztönöznek, hogy mindig keressünk új utakat, vagy egyszerűen csak időnként nézzük másként a világra.

 

Bevallottan gyengém a tarantella és a pizzica, amiből sajnos nem sok van a lemezen, viszont cserébe olyan fantasztikus feldolgozásokat kaptam, mint az „Arrivederci Roma”, amiben ugyan nyomokban megvan az eredeti, de ezt rendre elmossa, felülírja a cigányzene, az ének meg egyszerűen csodálatos. Az utolsó tétel egy saját feldolgozás, és itt végre megkaptam a pizzica-adagomat, DJClick által remixelve – ellenállhatatlan lett. Harmadikként a „Reggetiko” című számot említem, mert ebben egy rembétiko (rebetiko) dalt formálnak saját képükre, és egyszerűen nem tudok betelni azzal, ahogyan összefűzik a két stílust. Ráadásként említem a „Muskanti” dalt, mert ebben a tradicionális darabban futólag olyan dallamtöredékek vannak, amelyeket akár Kodály gyűjtésében is megtalálhatunk.

 

Kinek ajánlom: olasz- és cigánymuzsika keveredik egymással ezen a vidám, táncra késztető albumon.

2017-ben megjelent album (NarRator)

Az előadó weboldala: http://www.acquaragiadrom.it/

 

 

 

Bei Bei & Shawn Lee: Year Of The Funky (CD)

 

Beleszerettem a borítóba egyszerűsége és szépsége okán. Csak a lényegre koncentrál, hiszen nincs rajta más, csak egy guzheng (ku-cseng), valamint tippem szerint maga Bei Bei, érdekes arcfestéssel. A háttér első pillantásra homogén, csak a nagyobb felbontásban látszik, hogy a bal felső és a jobb alsó sarokban van némi grafika. Nálam eddig ez az idei év legjobb borítója, ami után sejtettem, hogy a zene legalább ilyen jó lesz.

 

A guzheng (ku-cseng) kínai citeraféle, a magyar változatnál jóval hosszabb, és mozgatható húrlábakkal osztják kétfelé a húrokat. Két és félezer éve használják, ami pont elegendő idő a különféle játéktechnikák kifejlesztésére, és persze a tökéletes hangzás elérésére. Mivel ezeken már túl vagyunk, a kortárs guzheng muzsikusoknak igazából két lehetősége van: a hagyományokat követve eljátsszák a régi dalokat, vagy saját hangjukat keresve írnak új szerzeményeket, amelyekhez, ha úgy hozza kedvük, nyugodtan felhasználnak különféle stílusokat. A kínai származású, jelenleg Los Angelesben élő Bei Bei mindkettőre képes.

 

Idei lemezén újra az amerikai Shawn Lee a partnere, akivel 2010-ben már megmutatták mire képesek közösen, vagyis most csak az volt a kérdés, továbblépnek vagy megmaradnak a jól bevált sémáknál. A kooperáció náluk azt jelenti, hogy míg Bei Bei saját hangszerén varázsol, minden más hangot, effektet Shaw Lee tesz hozzá a zenéhez, és ebből következően mellőzik az éneket. A végeredmény egy nagyon hangulatos, helyenként meditatív, helyenként filmzenére emlékeztető, jazz, funky, bossa nova, ésatöbbi stílusokkal keveredő album lett. Ezt nagyon nem érdemes háttérzeneként hallgatni, mert akkor óhatatlanul összemosódnak a számok, pedig kár lenne kihagyni a „Bossa Rossa” bossa nováját, a „Year Of The Funky” funkyját. Harmadikként a „See You Again” című szerzeményt említem, mert ez olyan „kínais” lett, hogy – hallgatva a guzheng hárfaszerű hangját – tényleg a vidéki Kínában találjuk magunkat.

 

Kinek ajánlom: Kína és nyugat találkozik a lemezen, így nyugodtan bárki megismerkedhet vele, nem fog csalódni.

A 2017-ben megjelent album (Légère Recordings).

Az együttes weboldala: http://beibeizheng.com/main/Home.html

 


Galgóczi Tamás - 2017. augusztus 6.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Toko Telo)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Acqiaragoa Drom)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Bei Bei & Shawn Lee)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!