Főkép

2015. november 8-án jelent meg a sorozat első cikke, és az eltelt idő alatt számomra alaposan kitágult a világ, mert a világ zenéje sokkal gazdagabbnak, változatosabbnak bizonyult annál, ahogyan azt előzetesen gondoltam. Rengeteg együttest, előadót, kiadót ismertem meg, már nincs olyan kontinens, amely ne szerepelt volna a rovatban. Külön öröm, hogy nem csak külföldi, hanem hazai lemezek is rendszeresen megfordulnak a lejátszómban, és a minőségre itt sem lehet kifogásunk – nem véletlenül kerülnek fel időről-időre a különféle külföldi sikerlistákra ezek az albumok. A világzenének köszönhetően újra elkezdtem koncertekre járni, és ezen a téren sincs okom panaszra, a Fonó vagy a Várkert Bazár, no meg a Müpa rendre érdekes programokkal kényeztet, nem beszélve a Szigetről (ahová anyagi okok miatt nem jutok el) vagy a többi rendezvényről (amelyekről időhiány miatt maradok le). Végezetül pedig már itt van nekünk a Budapest Ritmo, amely nem egyszeri alkalom volt, hanem évente megrendezésre kerülő világzenei fesztiválnak ígérkezik.

 

Mindezek fényében kíváncsian várom, a következő hónapokban milyen új lemezek, vagy a ládafiából előkerülő régebbi kiadványok nyerik el tetszésemet, és késztetnek meghallgatásra. Kívánok mindenkinek hasonlóan tartalmas szórakozást, felfedezést a Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven sorozattal.

 

 

La Mambanegra: El Callegüeso y Su Mala Maña (CD)

 

A salsa eredetileg New Yorkban született, valamikor a múlt század hatvanas éveiben, olyan dél-amerikai bevándorlóknak köszönhetően, akik az otthonról hozott stílusokat gyúrták össze valami új muzsikává. Manapság mintha újra virágkorát élné ez a tánczene, csak időközben tovább gazdagodott, újabb elemeket olvasztott magába.

 

A stílus jelenkori művelői közé sorolom a kolumbiai La Mambanegra (Fekete mamba) együttest, akik a jelek szerint valamit nagyon tudnak, hiszen ezt a nyarat európai turnéval töltik, felléptek neves fesztiválokon (Womad, Roskilde), és persze hazájukban sem ismeretlen a nevük. Az Európában idén márciusban megjelent új album gyakorlatilag összegzése mindannak, amit Jacobo Velez (El Callegüeso) zenei vezető (valamint szaxofon és ének) társaival gondol a kolumbiai „Break Salsa”-ról. Ebben megőrizték az eredeti salsa 4/4-es ritmusát, a táncolhatóságot (ez mondjuk nem véletlen, hiszen részben a csacsacsából teremtődött a salsa), ami az olyan szerzeményekben érvényesül a legjobban, mint például a lemezindító „Puro Potenkem”, ahol főként a trombita és konga viszi a prímet, az ének hozza a dallamot, az többi hangszer ellenpontoz, díszít. Olyan energiát szabadítanak fel, ami óhatatlanul mozgásra készteti a hallgatót; el tudom képzelni, koncerten milyen hatással van a nézőkre ez a zene – és nem ez az egyetlen féktelenség az albumon.

 

A nyugisabb pillanatok közé tartozik a „Cantaré Para Vos”, amit balladának mondani túlzás, inkább úgy jellemzem, hogy az erre a muzsikára összesimuló párok kecsesen lejtenek a parketten, mert nem űzi őket az előbb említett zabolátlan energia. Ide tartozik még a „El Blues de Yemaya”, ahol ténylegesen összepárosítják ezt a két, egymástól elég távoli stílust. A modernizálás, a salsa frissítése alatt az olyan dalokra gondolok, mint amilyen a „La Compostura” – ez egyfajta rap-salsa koktél, a szövegelés alatt mindenki nyugodtan rophatja a táncparketten. Nem hiányozhat, és nem is hiányzik a jazz, hiszen több szerzeményben markánsan jelen van, elég csak meghallgatni a „Me Parece Perfecto” szólóit (zongora és szaxofon). Azt meg csak ráadásként mondom, hogy a cikk végi koncertvideón ezt a stúdióverziónál kétszer hosszabban játsszák.

 

Az El Callegüeso y Su Mala Maña album egyszerre képes a salsa múltját és jövőjét megmutatni a hallgatónak. Ehhez nemcsak kilenc remek zenészt (valamint vendégmuzsikusokat) vonultat fel, hanem a ritmusok és stílusok jó érzékkel összegyúrt elegyét, ahol az alkotóelemek között egyaránt fellelhetőek a karibi gyökerek és a blues, a salsa és a rap, ésatöbbi. Igazi energiabomba, nemcsak a hétvégi táncmulatságokhoz, hanem a hétköznapok bearanyozására is alkalmas.

 

Kinek ajánlom: a latin zene kedvelőknek kötelező darab.

2017-ben megjelent album (Movimientos Records)

Az együttes weboldala: http://www.mambanegralatin.com/mamba/

 

 

 

Hartyga: Agitator (CD)

 

Mostanság megszaporodtak azok a világzenei formációk, amelyek nagymértékben építenek a mongol torokéneklésre, a lófejes hegedűre és a sztyeppék felett fújó szélre. Ezzel igazából semmi bajom nincs, a szelet leszámítva mindent szeretek a felsoroltakból, és egyáltalán nem foglalkoztat, hogy Kínából, Mongóliából vagy oroszföldről érkezik a zene. Némi fejtörés után csak megerősíteni tudom az eddig leírtakat, mert az egyszem Sainkho Namtchylak albumon kívül tényleg minden tetszett, ami ebből a régióból a kezembe került.

 

A Tuvából érkezett Hartyga (sólyom) együttes stílusát nem könnyű behatárolni, ott van benne a torokéneklés, a hagyományos, népzenére emlékeztető dallamok, aztán egyértelműen fontos a rock, de mindezen felül érezhető a jazz hatása, és nem utolsó sorban van még némi pszichedelia. Önmagukat „Psychodelic ethno-rock” bandaként határozzák meg, szóval a zene pontos mibenlétén vitatkozhatunk, de közben azért hallgassuk meg az új, Agitator című albumukat.

 

Az gondolom már mindenki számára kiderült, hogy a Hartyga változatos szerzeményekkel pakolta tele a lemezt, amelyek különbözőségük ellenére mégis jellemzőek rájuk. Az első, „Chaa-Khol” azonnal megadja a hangulatot, a hozzá készített videó pedig megmutat ezt-azt ebből a Dél-Szibéria és Mongólia között elterülő vidékből. Sámánisztikus dobolással és hegedűszóval indít a „Aazashkyn”, mintha esti tábortűz mellett üldögélnénk, a nyugodt tempón a menet közben felbukkanó elektromos gitár sem változat. A régi-új zenék keveredésére legjobb példa a „Chavydak”, amelyben a torokéneklés és a hegedű jól kiegészíti a rockos vonalat. Kedvenceim közé tartozik a „Megechi Kham”, köszönhetően Nayys Dulush érdekes dobolásának, Nachyn Choreve egyébként ebben már majdnem „normálisan” énekel, s nem utolsó sorban Albert Kuvezin gitáros/énekes szólózik egy jót. Szívesen hallgatom a címadó számot (Agitator), mert ebben a rock felől kezdték a komponálást, és a többinél erősebb benne a pszichedelia, gyakorlatilag a hangokkal együtt lebegünk. Utolsó kedvencem a „Borbak-Borbak”, aminek olyan húzása van, amit egyáltalán nem vártam tőlük.

 

Mindent figyelembe véve azt mondom, ez egy különleges album, mivel a szokásos torokéneklésnél jóval többet nyújt, a rockzenéről pedig újfent bebizonyosodott, ihletett kezekben nagyon jól megfér a népzenével, hogy közösen világzenévé váljanak.

 

Kinek ajánlom: torokéneklés és rock, úgy vélem ennél több nem kell ajánlásként.

2016-ban megjelent album (Soyuz Music)

Az együttes weboldala: http://www.hartyga.com/

 

 

 

WagakkiBand: 1st US Tour 衝撃 -DEEP IMPACT- (CD)

 

Pár év, két stúdiólemez, valamint számos hazai koncert után kedvenc japán bandám (újra) nyugatra indult, hogy a megmutassa a nagyvilágnak mire képesek élőben. Azt mindenképpen pozitív fejleménynek tartom, hogy nemcsak a szigetországban akarnak rajongótárbort kiépíteni, hanem Amerikában is – remélem a következő utat már Európába szervezik.

 

A megszokottól eltérő körülmények (kisebb helyeken léptek fel az odahaza megszokott nagyobb koncerttermek, illetve arénák után) jól hallhatóan egyáltalán nem befolyásolták a muzsikusokat, ugyanúgy elbűvölték a hallgatókat, mint egy földrésszel távolabb. Ennek a háromállomásos miniturnénak állít emléket a márciusban megjelent koncertlemez (CD, DVD és BD formátumban is kapható). A CD-re préselt 14+2 szám jó rálátást biztosít a WagakkiBand zenei világára, amelyről a korábbi lemezeik kapcsán már írtam. Hagyományos japán népzenét vegyítenek nyugati rockkal, helyenként metallal, ami nemcsak a zeneszerzést, hanem a hangszerelést ötvözését is jelenti, náluk elektromos gitár felesel samiszennel, vadaiko és dob biztosítja a ritmust, sakuhacsi és koto fokozza az egzotikumot. Az egészre a koronát Suzuhana Yuko énekesnő teszi fel, színpadi megjelenésével és persze hangjával, amivel kapcsolatban csak azt sajnálom, hogy nem ismerem annyira a szigetország népzenéjét, hogy megfelelő módon értékelni tudjam a shigin énekstílus technikai kivitelezését.

 

Ez a koncertlemez felfogható egyfajta best of válogatásként, ami a jól megválasztott sorrendnek köszönhetően egy pillanatra sem válik unalmassá. Aki a nyugisabb pillanatokat szereti, annak ott a „Furin no Utautai”, előtérben az énekkel, a hangszerek visszafogottan csak kísérnek, aláfestenek, főleg a koto tetszik. Aki a zúzósabbra vágyik, annak ott a „HAGANE” vagy a „Yoshiwara Lament”. Természetesen az olyan megaslágerek sem hiányoznak, mint a koncertzáró „Ikusa”, és az abszolút csúcspont, a ráadás ráadása – „Senbonzakura”. Nem tehetek róla, ettől a számtól még mindig libabőrös leszek, ráadásul a keverésnek köszönhetően minden tisztán szól, de közben még a közönségnek is jut egy-két hangsáv. Nem csoda, hogy a végére mindenki extázisba került.

 

Kinek ajánlom: a japán népzene, illetve a metal-rock kedvelőinek javallott hallgatnivaló.

A 2017-ben megjelent album (Avex).

Az együttes weboldala: http://wagakkiband.jp/wagae/