Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 56.

2015. november 8-án jelent meg a sorozat első cikke, és az eltelt idő alatt számomra alaposan kitágult a világ, mert a világ zenéje sokkal gazdagabbnak, változatosabbnak bizonyult annál, ahogyan azt előzetesen gondoltam. Rengeteg együttest, előadót, kiadót ismertem meg, már nincs olyan kontinens, amely ne szerepelt volna a rovatban. Külön öröm, hogy nem csak külföldi, hanem hazai lemezek is rendszeresen megfordulnak a lejátszómban, és a minőségre itt sem lehet kifogásunk – nem véletlenül kerülnek fel időről-időre a különféle külföldi sikerlistákra ezek az albumok. A világzenének köszönhetően újra elkezdtem koncertekre járni, és ezen a téren sincs okom panaszra, a Fonó vagy a Várkert Bazár, no meg a Müpa rendre érdekes programokkal kényeztet, nem beszélve a Szigetről (ahová anyagi okok miatt nem jutok el) vagy a többi rendezvényről (amelyekről időhiány miatt maradok le). Végezetül pedig már itt van nekünk a Budapest Ritmo, amely nem egyszeri alkalom volt, hanem évente megrendezésre kerülő világzenei fesztiválnak ígérkezik.

 

Mindezek fényében kíváncsian várom, a következő hónapokban milyen új lemezek, vagy a ládafiából előkerülő régebbi kiadványok nyerik el tetszésemet, és késztetnek meghallgatásra. Kívánok mindenkinek hasonlóan tartalmas szórakozást, felfedezést a Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven sorozattal.

 

 

Daoirí Farrell: True Born Irishman (CD)

 

Úgy gondolom, az egyik leghatékonyabb módszer arra, hogy megismerjünk egy énekest, ha meghallgatjuk miként prezentálja kedvenc dalait, azokat, amelyeket nem ő írt és nem neki írtak. Így azonmód kiderül, mekkora alázat/tisztelet van benne, másrészt megtudjuk, mihez vonzódik, mely nóták állnak közel hozzá. Az ír Daoirí Farrell második szólóalbumán a neki tetsző szerzeményekből gyűjtött össze tíz darabot, és ezzel felkeltette kíváncsiságomat (az ír zene iráni vonzódásom ebben az esetben másodlagosnak bizonyult).

 

Azt nem tudom megmondani, mennyit fejlődött az előző, 2009-ben megjelent album óta, hiszen ez az első találkozásom az énekessel, de amit jelenleg csinál, az nagyon tetszik – igazi tradicionális ír népzene került fel a korongra. Ő egyébként az éneklésen kívül egyaránt jól játszik gitáron és buzukin (ez esetében a megszokottnál nagyobb hangszert jelent, ez látható a videón), de az igazi erőssége egyértelműen a hangja. Amely kellőképpen férfias, alkalmas az érzelmek átadására, van benne melegség – egyszóval az istenek is énekesnek teremtették, ő pedig jól használja tehetségét. Azért pedig külön dicséret jár, hogy ilyen jó zenészeket kért fel stúdiózásra.

 

Legjobban a puritán hangszerelésű (egyszál uilleann dudával kísért) „The Blue Tar Road” tetszik, mert itt érvényesül legjobban Farrell éneke (egyszerűen gyönyörűséges, ahogyan elnyújtva ejti a szavakat). Aztán mindenképpen említést érdemel a mellékelt videón is látható/hallható „Van Diemen’s Land”, mert a miközben a kíséret diszkréten, de mégis mesteri módon játszik, az ének végig az előtérben marad, Farrell pedig jellegzetes ír stílusban citálja a szöveget – kellő hangerőn tényleg beleborzong az ember, annyira szép. De nem csak szomorkás tételek vannak a lemezen, hanem vidámak is, ezek közé tartozik például a „Fergie McCormack”.

 

A True Born Irishman című lemezen érződik az előző óta eltelt hét év minden tapasztalata, a rengeteg koncert, a fejlődés. Mint korábban említettem, nem tudom milyen volt korábban, és persze arról sincs fogalmam, mire lesz képes hét év múlva Daoirí Farrell, de jelenleg szerintem az egyik legjobb ír énekes, aki úgy őrzi a hagyományokat, hogy miközben tiszteletben tartja az elődöket, saját képére formálja dalaikat. A hangzás legalább annyira jó, mint a közreműködő muzsikusok játéka (főként Robbie Walsh), miközben sikerült olyan dalokat kiválasztania, amelyek illenek a hangjához. Összhatásában ez bizony közelít a tökéleteshez.

 

Kinek ajánlom: letisztult, és éppen ezért gyönyörű ír folkzene, nem csak a smaragdsziget kedvelőinek.

2016-ban megjelent album (Daiorí Recordings).

Az előadó weboldala: http://daoiri.com/

 

 

 

Dropkick Murphys: 11 Short Stories of Pain & Glory (CD)

 

Bevallom, picit hezitáltam, mert ez a bostoni együttes inkább punk, mintsem világzene, de ennek ellenére a lemezen van pár szám, ami egyértelműen ebbe a kategóriába helyezi őket. Az is mellettük szól, hogy ugyan ez már a kilencedik lemezük, jól hallhatóan ragaszkodnak a gyökereikhez, ami alatt az egyszerű, helyenként tényleg punkosan egyszerű zenére gondolok. Hiányzik belőle a hardcore morcosság, a rendszer hibáit firtató szövegeik azonban összhangban vannak a hetvenes évek végén felbukkant politikus punkzenekarokkal, gondolok mondjuk a Clash tripla lemezére (Sandinista).

 

A Dropkick Murphys tagjai azonban komolyan veszik a zenélést, amit mi sem bizonyít jobban, hogy ezt a lemezt nem a megszokott hazai környezetben vették fel, hanem a cseppet sem közeli Texasban. Saját bevallásuk szerint csak azért utaztak ennyit, mert így nem zavarta őket semmi és senki, teljesen a stúdiózásra tudtak koncentrálni. Az elkészült anyagot hallgatva azt mondom jól döntöttek, mert az új lemez punkosan egyeszű és lendületes, gond nélkül együtt kurjászhatunk a kórussal, miközben azért rendre felbukkannak a folkos elemek, és olyan, ebben a punkos környezetben szokatlannak számító hangszerek, mint a duda és a zongora. Ahogyan azt a borítón olvashatjuk (11 Short Stories of Pain & Glory) egyaránt vannak fájdalmas és dicsőséges pillanatok a lemezen, illetve olyan szövegek, melyeket ilyen pillanatok ihlettek.

 

Nekem legjobban a folkos számok tetszettek, illetve azok, amelyekben a hat zenész túllép a megszokott punkzenén. Ilyen rögtön az első nóta, a „The Lonesome Boatman”, a maga íres indításával, hogy aztán a kórus belépésével átváltozzon koncerthimnusszá – ez jól jellemzi, miként építik be a hagyományokat, a népzenét saját zenéjükbe. Ennek az iránynak a legjobbja, és egyben az egyik kedvencem, a „I Had A Hat” című tétel, ami majdnem olyan, mintha a Pogues idei számát hallanám (ha lenne olyan) – ír dallamok, féktelenség, kórus, hangulat. Valamint ne feledkezzünk el a dudaszóval megtámogatott, klipes „Blood” szerzeményről, a maga közepes tempójával, nagyívű kórusával – ezt például simán játszhatnák a rádiók.

 

Ez már az együttes kilencedik albuma, és a jelek szerint még mindig élvezik a zenélést, odafigyelnek környezetükre, és nemcsak arra képesek, hogy elmondják nem jó a rendszerben, hanem arra, is hogy erőt, reményt adjanak a hallgatónak (You’ll Never Walk Alone). Zenéjük lehet, hogy távolodik a kluboktól a nagyobb koncerthelyek felé, de még mindig minőségi muzsikát csinálnak.

 

Kinek ajánlom: remek punk-folk Bostonból, nem csak irokéz frizurás hallgatóknak.

2017-ben megjelent album (Born & Bred)

Az együttes weboldala: http://www.dropkickmurphys.com/

 

 

 

Nine Treasures: Wisdom Eyes (CD)

 

A 2015-ös budapesti Womex egyik emlékezetes koncertjét a kínai Nine Treasures adta – legalábbis azok közé az élmények közé teszem a fellépésüket, amelyek azokat az apró taszigálásokat jelentették, aminek következtében létrejött ez a rovat, és immáron több mint egy éve világzenét hallgatok. Azt sajnos nem tudom, mikor jönnek legközelebb európai turnéra, de remélem, ebben az életben látom még őket színpadon – mert ez a zene tényleg annyira jó.

 

Az idén január 10-én megjelent harmadik nagylemezük gyakorlatilag a folk metal kategóriába tartozik, ami esetükben a mongol népzene és a metal ötvözetét jelenti. A népzene nemcsak egyetlen hangszer erejéig van jelen – bár tény, a morin khuur, vagyis a lófejes hegedű, meghatározó eleme zenéjüknek (ezen kívül balalajkát használnak még) –, hanem az ének és a dallamok is a tágas pusztákról származnak. Ezt az alapot egészítik ki fémes gitárokkal, dobbal, és így jön létre az egyedi hangzás, amely nemcsak a paganfolkba belefáradt hallgatóra hat üdítően, hanem az újdonságokra nyitottaknak is kellemes negyven percet okoz (a teljesség kedvéért mondom, nem ők az egyetlen csoport, akik a mongol népzene és metal összeházasításával kísérleteznek).

 

Rögtön a nyitó szerzemény (10 Years) megadja az alaphangulatot: kellőképpen fémes, miközben a morin khuur viszi az egzotikus dallamot, de sem a folk, sem a metal nem nyomja el a másikat, sikerült megtalálniuk az egyensúlyt, és a tempó sem követhetetlen a népi szekciónak. Az egyensúlyt nem véletlenül hangsúlyozom, szerintem ugyanis általában itt bukik meg a hasonló zenekarok többsége, ezen az albumon azonban mindenki megmutathatja mire képes. Ez nem tudom mennyire tudatos vagy ösztönös lépés, de például a második tételnél (The End of the World) gyönyörűen megfigyelhető. A hangszerek (gitárok és morin khuur+balalajka) feleselnek egymással, a tiszta ének hol előtérbe kerül, hol háttérbe húzódik, a hol lépésben haladunk, hol felgyorsítunk.

 

Helyhiány miatt nem részletezem mindegyik számot, de a címadó szerzeményt muszáj dicsérnem, és javaslom a mellékelt videó megtekintését. Egyrészt mert ebben ötvözik a tiszta éneket a mongolokra jellemző torokhangokkal, másrészt gyönyörűen oldják meg a lassú-gyors részek közötti átmenetet. Ráadásként, úgymond pihenésként, javaslom a balladisztikusabb, vagyis érzelmesebb nóta, az „Us” meghallgatását. Askhan ebben egészen meglepő oldalát mutatja meg hangjának, és így egy rádióbarát, már-már slágeres darab (jó értelemben) került fel a lemezre.

 

A Wisdom Eyes című album nemcsak arra bizonyság, miként lehet ízlésesen keverni a fémes zenét a népi dallamokkal, hanem megmutatja a Nine Treasures tagjainak zeneszerzői képességét is.

 

Kinek ajánlom: metal és mongol népzene ötvözet, amit fémszívűeknek és egzotikumokra vágyóknak egyaránt ajánlok.

A 2017-es album (szerzői kiadás).

Az együttes facebook oldala: https://www.facebook.com/ninetreasuresofficial/

 


Galgóczi Tamás - 2017. január 15.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Daoirí Farrell)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Dropkick Murphys)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Nine Treasures)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!