Főkép

Nincs abban semmi rendkívüli, ha egy hétéves kislányt cirkuszba (Cirque du Soleil) megy a szüleivel. Az már egy cseppet szokatlan, ha az ott látottak hatására levelet ír a Mikulásnak, hogy ő jó gyerek, és kér egy harmonikát. A történet különlegességét nem az adja, hogy a kérelmező karácsonykor kézbe vehette hangszerét – hanem a helyszín, mivel mindez Japánban történt, ahol a harmonika egyáltalán nem örvend közkedveltségnek. A történetnek azonban ezzel még nincs vége, hiszen Koharu Matsunaga nem csak első látásra beleszeretett ebben a hangszerbe, hanem idővel megtanult rajta játszani, mi több, nemzetközi szinten is elismerik tehetségét.

 

Testvére, Momo Matsunaga 16 évesen kezdett el énekelni, és több tokiói együttesben megfordult, ahol nemcsak színpadi tapasztalatot szerzett, hanem valamikor a hóna alá került egy plüssmalac, amelyet azóta sem enged el, a mai napig ezzel lép fel, és általában a hivatalos fotókról sem hiányozhat.

 

Ettől kezdve már csak idő kérdése volt, hogy mikor próbálják ki, mire mennek közösen a zeneiparban. 2009-ben aztán erre is sor került, megalakították a fura nevű Charan-Po-Rantan duót, mi több, az együttműködés a mai napig tart, sorra jelennek meg lemezeik, amelyeket ma már egy nagy kiadó gondoz (Avex), szóval úgy néz ki, a testvérpár elérte célját, a Mikulás jól döntött, amikor a harmonikát tette a a puttonyába.

 

 

A 2014 decemberében megjelent Théatre Théatre album egyfajta vízválasztónak tekinthető, legalábbis abban az értelemben, hogy azok a hallgatók, akik első ízben találkoznak az együttes zenéjével, nagyjából az első szám végére eldöntik, maradnak vagy megszöknek. Ugyanis a Charan-Po-Rantan egyáltalán nem úgy viselkedik, ahogyan azt a J-pop bandáktól megszokhattuk – kezdve azzal, hogy egyszerűen képtelenség meghatározni azt a stílust, amit művelnek. Saját maguk „Alternative Chanson”-ként definiálják, de ez úgy vélem egyrészt semmit nem mond a japánok többségének, sőt mi több, manapság már mifelénk sem jelent sokat, hiszen évtizedekkel ezelőtt kikoptak a hazai rádiókból a francia sanzonénekesek. Ezért aztán gyakorlatilag mindenki saját emlékei alapján próbálja a megfelelő helyre helyezni a testvérpár muzsikáját – több-kevesebb sikerrel. Ezért inkább arra biztatok mindenkit, hogy ne a besorolással foglalkozzon, hanem azt döntse el, szereti vagy sem a duó produkcióját.

 

 

Bár többen azt mondják, hogy ebben van japán pop, ezen a lemezen én nem hallok semmi effélét, sokkal nyilvánvalóbb az európai hatás, mondjuk a harmonikának köszönhetően ezen annyira nem csodálkozom. Ettől függetlenül első hallásra ez egy nagyon energikus és vidám lemez, amelyre nyilvánvalóan hatással volt a cirkusz, a színház, a varieté, az esztrád, a balkáni rezesbandák, a klezmer, a francia sanzon – valamint punk (és többek szerint pop). A „Workaholic” című szám teljesen kilóg a lemezről, olyan mintha egy alter slágerszerűséget hallanánk.

 

Számomra a legnagyobb meglepetést mégsem ez, hanem az Illés Együttes „Amikor én még kissrác voltam” című szerzeményének átdolgozása jelentette (NANDE-NANDE). Ebből a lányok kreáltak egy balkán-klezmer-punk keveréket, amelyben a különbözőséget nemcsak a nyelv, hanem a hangszerek mássága is okozza. Furulya helyett harmonikaszó – egyszerűen zseniális amit művelnek, a közreműködőként segítő Cancan Balkan muzsikusai fantasztikusan hozzák a hangulatot. Sajnos hivatalos videót erről nem találtam, a kalózfelvételek pedig nem adják vissza a hangzást.

 

Érdekes módon Edith Piaf klasszikusán (Hymne à l’amour) alig változtattak valamit. Ezúttal megtartották az eredeti tempót, és talán itt érvényesül legjobban Momo énektudása az albumon. Egyedül a félidőben csatlakozó kísérő zenekar dinamizmusa, és a háttérvokál hiánya jelent lényegi újdonságot – nekem tetszik, amit a feldolgozásokkal művelnek.

 

Az első nagykiadós albumán a Charan-Po-Rantan ugyanazt az életvidám, energiától duzzadó, a szigetországra egyáltalán nem jellemző zenei stílusokból merítő muzsikát játssza, amiért szeretem őket. Mindeközben még az olyan furcsaságokra is futja az erejükből, mint a kaotikus „Workaholic”, és persze az olyan slágerekre, mint például a „71oku Piece no Puzzle Game”. Aki szereti az extrém, a sramli-cirkusz-varieté vonalon mozgó, balkánnal kacérkodó zenét, annak nem okozhat csalódást ez a lemez.

 

 

 

Az együttes tagjai:

Momo Matsunaga

Koharu Matsunaga

 

Közreműködők:

Cancan Balkan

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. 71oku Piece no Puzzle Game

2. Mustafa

3. sayonara yūenchi

4. tsubomi

5. utsukushisa to wakasa

6. watashi no uchū

7. Present

8. Workaholic

9. NANDE-NANDE

10. wasurekaketeta monogatari

11. ai no sanka (Hymne à l`amour)

12. kisetsu wa mawaru