Főkép

Az 1988-ban Scum néven alakult, majd 1992-ben átkeresztelt Amon Amarth Svédország vezető melodikus viking/death metal zenekara, ráadásul idén tagja lett a tízlemezes hordák táborának. A nemrég megjelent album, a Jomsviking annak ellenére, hogy első közelítésre egyértelmű zenei irányvonalat mutat, több okból is fejtörést okozott számomra az ismerkedés során.

 

Sokáig nem értettem, hogy – underground szinten – miért övezi ekkora „hype” a csapatot, majd a diszkográfiával való hosszabb barátkozás révén úgy gondolom, megtaláltam a megfejtést: az egyedi színfoltot jelentő, kellő alapossággal kiépített, megfelelő szinten direkt zenei és érdekes szövegbeli koncepció, a szervesen kapcsolódó, egyszerű és hatásos imázs, illetve a gondos vizuális körítés (utóbbit az Amon Amarth legnagyobb erősségének tartom) jelenti a siker kulcsát. Osztom azt a sok helyütt olvasott megállapítást, miszerint a viking attitűd legprofibb megzenésítői a kezdetektől – ha csak árnyalatnyival is, de – lemezről lemezre jobban teljesítettek, így az előző, 2013-as Deceiver Of The Gods korong addigi munkásságuk legkiforrottabb, legnívósabb alkotása volt. Az azóta eltelt három évben pedig sok változás előzte meg a Jomsviking megszületését.

 

Az említett korong már Fredrik Andersson dobos nélkül készült el, aki 17 esztendő után hagyta el a fedélzetet. A legérdekesebb módosítás a dalszerzési metodikában történt: Johan Heggék ezúttal konceptlemezt készítettek – meglepő módon az elsőt eddigi pályájuk során –, amelynek dalait egy több mint százoldalas forgatókönyvhöz igazodva komponálták meg, és fűzték össze. Ez egyébként a hangszeres játékot figyelve nem feltétlenül mutatkozik meg, hiszen nincsenek egyértelmű muzikális kapcsok a dalokban, így szükséges hozzá a dalszövegek – és akár a háttérsztori – mélyreható ismerete. Maga a zene szintén hoz némi változást, ám az előzőekhez képest ezúttal nyilvánvalóbb módon: az általános vélekedést idézve „ez a csapat eddigi legdallamosabb anyaga” – újabb lépéssel eltávolodtak a csépelős, őrjöngő death metaltól, és közelebb kerültek a kimértebb, emészthetőbb nehézfémes megszólaláshoz. E tekintetben kivételt képez a frontember, aki ugyanúgy dühöngő extrém vokállal zúdítja ránk mondanivalóját, mint eddig. A lendület persze így sem hagyott alább, sodró, durván megdörren minden hangszer – másodízben köszönhetően Andy Sneapnek, s a hangulat ezúttal is magával ragadó.

 

 

Az első kislemezdal (!), a nyitódalként szereplő „First Kill” a dinamikusabb tételek közül való, egy kalapba tartozik a legharapósabb „One Against All”-lal és a melodikusabb „On A Sea Of Blood”-dal. Ide kívánkozik még a záró, hét perc feletti „Back On Northern Shores” egy része is, ez a nóta pedig összességében a korong egyik csúcspontja változatos tempójával és piszkosul eltalált gitártémáival. Az anyag zöme tényleg inkább középtempós heavy metalként jellemezhető, könnyebben befogadható és több lehetőség adódik benne a ragadós, ugyanakkor markáns, epikus, emelkedett dallamoknak. Erre szerintem a két legsikerültebb példa a „The Way Of Vikings” és a heavy metal királynőjét, Dorót nagyszerű formában mutató „A Dream That Cannot Be”. Habár az album dalai többségükben lelkendezést váltanak ki, muszáj megemlítenem negatívumként a „Raise Your Horn”-t, amely sabatonos puhaságával komoly gyomorbántalmakat okozott nekem.

 

A szememben továbbra is súlyos, karakteres és hiteles az Amon Amarth, de amellett, hogy gondosan fejlesztgetik mondanivalójukat, tény, hogy igyekeznek szélesíteni hallgatóságukat, amely esetenként könnyedebb zenével jár. Mindez teljesen érthető, és ameddig marad az erélyes, harcias attitűd, és nem jön be a képbe a visszataszító pózerség (mint a Sabatonnál) vagy giccs (eltekintve a dalszövegektől), addig velük együtt dicsőítem Odin hatalmasságát.

 

A zenekar tagjai:

Johan Hegg – ének

Olavi Mikkonen – gitár

Johan Söderberg – gitár

Ted Lundström – basszusgitár

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. First Kill

2. Wanderer

3. On A Sea Of Blood

4. One Against All

5. Raise Your Horns

6. Way Of Vikings

7. At Dawn’s First Light

8. One Thousand Burning Arrows

9. Vengeance Is My Name

10. A Dream That Cannot Be

11. Back On Northern Shores

 

Diszkográfia:

Once Sent from the Golden Hall (1998)

The Avenger (1999)

The Crusher (2001)

Versus the World (2002)

Fate of Norns (2004)

With Oden on Our Side (2006)

Twilight of the Thunder God (2008)

Surtur Rising (2011)

Deceiver of the Gods (2013)

Jomsviking (2016)