Főkép

A 15. Womex Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg, itt megismert muzsikának köszönhetően. Ezért egy új rovatot indítok, amelyben – terveim szerint – a Womexen kapott demókról és lemezekről, illetve az utólag kapott korongokról írok röviden. Mivel a legtöbb esetben csupán pár számos promóciós anyagokról van szó, egy cikkben általában három korongot igyekszem majd bemutatni – szigorúan szubjektív alapon, némi háttérinfóval kiegészítve. Mindezt azért tartom fontosnak, mert bár népzenével jól állunk, és van pár exportálható minőségű hazai zenekarunk/előadónk, és időnként külföldi kollégáik is koncerteznek errefelé, azért még bőven van mit pótolnunk. Nemcsak a nagy fesztiválok hiányoznak, hanem a komolyabb szóló turnék is – hogy ez az anyagi helyzet, vagy más okra vezethető vissza, azt mindenki döntse el maga. Egy biztos, rengeteg, megismerésre érdemes (vagy kevésbé érdemes) világzene vár még arra, hogy elindítsuk a lejátszónkban.

 

 

 

Sarabi: Live 2015 Roskilde Festival (DVD)

 

Kis túlzással mondhatom, hogy a Sarabi koncert miatt történt minden. Ez a kenyai együttes lépett fel utolsóként a Womex első napján, és olyan koncertet adtak, amit egyrészt szavakban nagyon nehezen lehet visszaadni, másrészt olyan erővel rúgták be a köztem és a világzene között lévő ajtót, hogy Arnold Schwarzenegger fénykorában sem csinálta jobban.

 

Mindezek után érthető a lelkesedésem eme DVD lemez láttán, ami nem sorlemez, hanem egyszerű promóciós kiadvány, de ennél praktikusabbat nem tudok elképzelni arra a célra, hogy bárkit meggyőzzön az adott együttes színpadi és zenei képességeiről. A 2015-ös a dán Roskilde fesztiválon rögzített teljes koncertjük felvételén a szokásos talpig fehér szerelésében látjuk az együttes tagjait, illetve élvezhetjük a rájuk jellemző kenyai és afrikai, valamint reggae ritmusokkal keveredő rockzenét. Élő fellépésről lévén szó, eszük ágában sincs ragaszkodni a lemezeken hallható verziókhoz, addig-addig cifrázzák a számokat (például a „Kelele” esetében), amíg kedvük tartja – vagy míg a táncosok el nem fáradnak. Merthogy ez a zene elválaszthatatlan a mozgástól, a tánctól, gyakorta a két énekes (Nelson Mandela és Christabel Were) is tánccal tölti az időt, amíg rájuk kerül a sor.

 

A ritmus és az energia megfelelő átadásán kívül a Sarabitól nem idegen a tartalmas szöveg, a dolgok jobbítására törekvés. Nem véletlenül forgattak róluk filmet (Music is Our Weapon), hiszen mindenkit arra buzdítanak, hogy nyitott szemmel éljen, és tegye szóvá a társadalom problémáit. Kevés afrikai együttest ismerek, akik számot írtak volna hazájuk utolsó évtizedeinek politikai botrányairól vagy a társadalmi igazságtalanságokról, de ezen a lemezen ilyen a záró, „Sherima” című szám. A zenének köszönhetően leginkább az utolsó három nóta („Kelele” és „Sio Lazima” tartozik még ide) alkalmas arra, hogy elkoptassuk a cipőtalpunkat – ja és a Womexes koncert még jobb volt.

 

Kinek ajánlom: rock és Afrika kedvelőknek.

2015-ben megjelent nyolcszámos koncert DVD.

Bővebben az együttes facebook oldalán: https://www.facebook.com/SARABIAFRICA

 

 

 

Made in New Zealand (pendrive)

 

Míg a Sarabi menedzsmentje koncert DVD-vel igyekezett népszerűsíteni az együttest, addig egy kontinenssel távolabb egy hasonlóan újszerű formátumot választottak, és az új-zélandi zenét pendrive-on osztogatták, ami azért előnyös megoldás, mert a zenén kívül kellő mennyiségű és minőségű kiegészítő anyagot is tartalmaz a névjegykártya méretű adathordozó.

 

A hallottak alapján azt kell mondanom, gyakorlatilag mindenféle muzsikát játszanak arrafelé, és nagyon sok olyat, ami igazából nem tekinthető világzenének. Hip-hop, country, rockabilly, jazz, latinos, elektronikus, pop, soul, rock, valamint mindezek keverékei – de szerencsére maori alapokra építkező darab is megtalálható ebben a válogatásban, ezért maradt végül ez a válogatás a rovatban.

 

Toni Huata szerzeménye (Hopukia te tao) nemcsak a maori nyelv miatt tetszett, hanem mert tényleg sikerült megidéznie valamit a fehér ember felbukkanása előtti időkből – na őt szívesen megnézném idehaza élőben. Rajta kívül a Summer Thieves formáció reggae/rock/hip-hop koktélja tetszett még, mert a „Love is Lost” nóta azon kívül, hogy egyszerre követel magának helyet a slágerlistákon és a rádióban, van annyira laza, mint egy rigalánc a motocross verseny után.

 

A végére maradt az igazi meglepetés, amit a Moana & the Tribe együttes okozott. Moana Maree Maniapoto hangja különleges, a „Water People” című szám pedig egyszerre szomorú és himnikus, idéz hakát és végtelen vizeken evezők munkadalát. Mindezeken túl hangszerelése igazi multikulti – legalábbis a mellékelt videó alapján hegedűtől kezdve a dudáig sokféle zeneszerszámot felhasználtak. Őket még szívesebben megnézném élőben.

 

Kinek ajánlom: a felvonultatott stílusok sokszínűsége miatt mindenki talál rajta kedvére valót, nekem legjobban a maori gyökerekig visszanyúló két szám tetszett.

2015-ben, direkt a Womexre összegállított válogatás.

Nincs központi weboldal, ezért csak Moana honlapját linkelem ide: http://www.moananz.com/band.html

 

 

 

Ex Oriente Lux (EP)

 

Újabb formáció, amely erősen a határon mozog, ugyanis ahogyan valamelyik weboldalon meghatározták önmagukat, ethno-pop zenét játszanak, aminek célja elsősorban annak kiderítése, hogy a keleti muzsika milyen hatással van a nyugatira. Az együttes védjegye Melike Tarhan török-belga származású énekesnő, aki már korábban is kísérletezett a két világ összepárosításával, és a jelek szerint új utakon folytatja a kísérletezést.

 

Ez az ötszámos CD zavarba ejtő muzsikát tartalmaz, mert a számok közül négyre simán ráhúzható a pop kategória, ellenben majd mindegyik tartalmaz olyan elemet, ami miatt mégsem fogják gyakran játszani a rádiók lemezlovasai. Nemcsak az olyan egzotikus hangszerekre gondolok, mint a duduk vagy a tabla, esetleg az arab lant, hanem mondjuk Tarhan előadásmódjára, amelyen kissé meglepő módon nem a török, hanem inkább az indiai hatást érzem.

 

Ezúttal csak egyetlen számot, a „Lonely King”-et emelném ki a többi közül: egyrészt mert a duduk hangja rögtön kezdéskor egy másik dimenzióba helyezi át a zenét, másrészt mert itt Tarhan hangja Enyára emlékeztet, és kis túlzással ez a tétel tényleg elférne bármely Enya albumon is.

 

Kinek ajánlom: ethno-pop kedvelőknek (ha vannak egyáltalán).

2014-ben megjelent album.

Bővebben Melike Tarhan oldalán: http://melike.be/projects/exorientelux/