Főkép

Kevés olyan zenei műfaj van, aminek igazán jót tesz a politikai véleményalkotás és állásfoglalás, de a punk egyike a ritka kivételeknek. Sőt, a zsáner talán elképzelhetetlen is lenne a nélkül a baloldali, humanista ideológia nélkül, amit a pittsburghi Anti-Flag is büszkén hirdet és tűz a zászlajára. És bár annak ellenére, hogy én is várom a NAGY FORRADALOM eljövetelét, ami majd végre átformálja ezt a sokak számára élhetetlen világrendet, azért a stúdió melegéből és a színpadról történő észosztástól legtöbbször kinyílik a bicska a zsebemben. Az Anti-Flag esetében azonban más a helyzet. A szövegek, egy-két kivételtől eltekintve úgy vannak megfogalmazva, hogy egyáltalán nem szájbarágósak és didaktikusak, emellett személyes élményekből táplálkoznak (ez az új lemezhez csatolt kisesszékből is teljesen egyértelmű) és könnyen lehet azonosulni velük (annak ellenére, hogy a zenekar főleg amerikai problémákra és az ottani szemszögből reflektál a problémákra). Ráadásul, ha az ember volt már Anti-Flag koncerten, akkor egyből el is képzelheti, hogyan fogja másokkal összeölelkezve üvölteni a fogós sorokat.

 

Mert fogósságból azért bőven akad ezen a lemezen (is). Annak ellenére, hogy ez a zenekar tizedik albuma, Justin Sane-éken nem igazán látszanak a fáradtság nyomai: ugyanolyan energikus, pattogósan (pop) punkos és fülbemászó dalokat írnak, mint régen. És bár nem mindegyik tétel ugyanolyan erős, lemez-szinten mégis működnek a kicsit töltelék ízű számok is. Az American Spring első felében azonban egyetlen ilyet sem találunk. A korpokrácia kritikáját megéneklő neoliberális himnusz, a „Fabled World” például azonnal ható koncertsláger, aminek a hallgatásakor már szinte látni is az ég felé emelkedő öklöket. Ezt követi a rövidke „Great Divide” és a szintén klipes „Brandenburg Gate”, ami a Rancides Tim Armstrong közreműködésével készült, és a zenekar szerint egyfajta szerelmes levél a szocializmus eredeti eszményeihez. A súlyos mondanivaló nem hiányzik a dróntámadásokról szóló „Sky Is Falling”-ból sem, ami az üzenet mellett remek dallamokkal is operál.

 

 

A bandatagok közül amúgy hárman is énekelnek, így a változatosság ezen a téren is biztosított, legalábbis a „Song for Your Enemy”-ig biztosan. Onnantól egy kicsit egybefolynak a dalok, de, mint mondtam, album-szinten semmi gond nincs ezzel, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a punk amúgy sem a diverzitásáról híres. Én remekül elgördeszkázgattam az albumra, még úgy is, hogy legközelebb a „Break Something”-nél kaptam csak fel a fejem, és ott is inkább a klasszikus punkos/hc-s hangvétel miatt.

 

 

A végére azért ismételten magára talál a lemez, mert mind a „Low Expectations”, mind a „The Debate Is Over (If You Want It)” nagyon erős tételek, meg lennék lepve, ha ezeket nem iktatnák be az új koncertprogramba. Amit egyébként hamarosan mi is hallhatunk, mégpedig július közepén a Budapest Parkban. Tényleg érdemes kilátogatnia mindenkinek, akit kicsit is megfogott a zenekar (akár a klipes dalok alapján), mert igazán élőben mutatják ki a foguk fehérjét: elképesztően energikusak és feszesek, és az összes bulit áthatja a testvéries összetartozás élménye. Igazán felemelő, mint ahogy az egész American Spring is. Erősen ajánlott.

 

A zenekar tagjai:

Justin Sane – gitár, ének

Chris #2 – basszusgitár, ének

Chris Head – gitár, ének

Pat Thetic – dobok

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Fabled World

2. The Great Divide

3. Brandenburg Gate

4. Sky Is Falling

5. Walk Away

6. Song For Your Enemy

7. Set Yourself On Fire

8. All of The Poison, All of The Pain

9. Break Something

10. Without End

11. Believer

12. To Hell With Boredom

13. Low Expectations

14. The Debate Is Over (If You Want It)

 

Diszkográfia:

Die for the Government (1996)

A New Kind of Army (1999)

Underground Network (2001)

Mobilize (2002)

The Terror State (2003)

For Blood and Empire (2006)

The Bright Lights of America (2008)

The People or the Gun (2009)

The General Strike (2012)

American Spring (2015)