Főkép

John Wetton karrierje mintha egyetlen hosszú ívet írna le a King Crimsontól a UK-n és számtalan egyéb projekten át a mai Asiáig. Hangja szinte semmit sem változott, de még a zenekarai által kedvelt harmóniákat is ugyanazokból a hol barokk, hol romantikus, hol kortárs komolyzenékből kölcsönözték, amelyek valahol a progresszív rock alapját adják. Legfeljebb a ritmusképletek egyszerűsödtek, de ez már az Asia 1982-es bemutatkozásakor igaznak számított – a progrock legendákból összeállt szupercsapat ugyanis a valódi, széleskörű népszerűséget célozta meg, és ehhez Alan Parsons Project-esen igényes slágereket komponáltak, ám e pályatársaiknál jóval keményebb formában. Így aztán a Gravitas számait hallgatva éppúgy eszünkbe jutnak a korai, cseppet sem könnyed próbálkozások – főképp a UK egyes dalai –, mint a Geoff Downes-zal közös Icon-korszak legkiemelkedőbb szerzeményei. Voltaképp a mostani csapat leginkább ennek a kísérletnek egyenes folytatása, és ezt nem csupán érzésre állíthatom, hanem azért is, mivel az anyagot lényegében ők ketten hozták össze.

 

Pedig az Asia most majdhogynem az eredeti felállásban zenél, mindössze annyi különbséggel, hogy a 2013-ban „nyugdíjba” vonult alapító, Steve Howe helyett a YouTube-on feltűnt Sam Coulson gitározik, aki huszonhét évével akár a többiek fia is lehetne. Ha gonosz lennék, azt mondanám, hogy sikerült is alkalmazkodnia a kemény mag nagyapós tempójához, Coulsont ugyanis általában Paul Gilberthez és Tony McAlpine-hoz hasonló virtuózként tartják számon, a Gravitason javarészt mégis inkább érzelmekben gazdagon és végtelenül dallamosan játszik, bár időnként azért megcsillogtatja tehetségének világszerte dicsért oldalát is. Kitűnően példázza ezt az albumról elsőként kiemelt szám, a „Valkyrie”, és annak videója, ahol a könnyed középtempójú, hömpölygő harmóniák fölé az ifjú gitáros zseni egészen csodálatos szivárványívet varázsol játékával.

 

 

Ahogy a csapat, vagyis az együttesben játszó egyéniségek szinte minden, az ezredforduló után megjelent produktumára igaz, itt szintén nehéz kiemelni a többinél jelentősen jobban sikerült számokat. Voltaképp mindnyájukra igaz, hogy már az első próbálkozásaikban olyan zenei érettségről tettek bizonyságot, hogy gyakorlatilag nem voltak képesek az abszolút tökéletesnél sokkal gyengébb dalokkal előállni, ám mostanra, ha ez egyáltalán lehetséges, még csiszoltabbnak, még eltaláltabbnak tűnik minden egyes szerzemény. Ezért legfeljebb az egyéni ízlések mentén érezhetünk különbséget a számok között, a személyes kedvencemmé pedig két szám vált erről a nagylemezről. Az egyik a sötétségtől való félelmet ténylegesen a régi szép napokra emlékeztető slágerességgel megéneklő „Nyctophobia”, a másik pedig a havazó üveggömbök kissé giccses szépségével vetekvő „Joe Di Maggio’s Glove”, amelynek refrénje kegyetlenül belemászik az ember fülébe, és többé ki sem lehet űzni onnan. Persze ha valaki feltétlenül nosztalgikus hangulatba szeretne kerülni, akkor inkább a „Russian Dolls”-t, ezt az egyszerre lassú és gyors himnuszt javasolnám neki, akik pedig némileg rockosabb, ugyanakkor természetesen visszafogott slágerre vágynak, próbálkozhatnak az „I Would Die For You”-val.

 

Adott négy muzsikus, akik már régóta nem tudnak hibázni, és most az utóbbi idők legerősebb anyagával állnak elő együttesük történetében. A lemez legnagyobb erénye – úgy érzem – az, hogy éppúgy élvezhető háttérként, mondjuk, vezetés vagy vasalás közben, mint komolyan odafigyelve, az ötletes megoldásokban, a csipkeszerűen finom kidolgozásban, az apró nüanszokban gyönyörködve. Ilyen az, amikor a vajúdó hegyek nem nevetséges egeret, hanem büszke szirtet szülnek. Aki Wetton, az Asia frontemberének összetéveszthetetlen hangját és előadói stílusát kedveli, annak azért, aki általában a befogadhatóbb progresszív zenékért rajong, annak azért érdemes beszereznie a csapat új albumát. Csalódni igencsak nehéz lenne a lemezben, az ellenben rengeteg örömet okozhat mesterien megkomponált dalaival.

 

A zenekar tagjai:

Geoff Downes – billentyűk
Carl Palmer – dobok
John Wetton – basszusgitár, ének
Sam Coulson– gitár

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Valkyrie

2. Gravitas

3. The Closer I Get To You

4. Nyctophobia

5. Russian Dolls

6. Heaven Help Me Now

7. I Would Die For You

8. Joe Di Maggio’s Glove

9. Till We Meet Again.

 

Diszkográfia:

Asia (1982)

Alpha (1983)

Astra (1985)

Aurora (1986) EP

Aqua (1992)

Aria (1994)

Arena (1996)

Rare (1999)

Aura (2001)

Silent Nation (2004)

Phoenix (2008)

Omega (2010)

XXX (2012)

Gravitas (2014)