Főkép

Nem bíztam ebben a lemezben. Szinte minden körülmény, ami az elkészítését övezte, az ellen szólt, hogy egy valóban maradandó, de legalábbis hallgatható albummal lesz dolgom. Kezdjük ott, hogy a banda utolsó (néhány) kiadványa már inkább csak kisebb adagokban, egy-egy dalonként volt élvezhető, és úgy összességében eléggé tele volt önismétlő töltelékekkel. Különösen a 2011-es Khaos Legions esetében éreztem az ötlettelenség és fáradtság jeleit, így azt sem tudtam elképzelni, hogy innentől van még út felfelé. Ráadásul az előbb említett album óta megint eggyel megfogyatkozott a zenekarban játszó Amottok száma, mivel a gitáros poszton játszó Christopher másodjára is kilépett a bandából.

 

Aztán persze ott van az a tény, hogy a zenekar arcát és hangját jelentő Angela Gossow 13 év után bedobta a törölközőt, és úgy döntött, elhagyja a rivaldafényt, hogy a családjának szentelje az életét, és mostantól csak a banda hátországában tevékenykedjen menedzsment vonalon. Az utódlást szerencsére nagyon hamar sikerült megoldani, sőt, Angela búcsúüzenetében át is adta a stafétabotot a kanadai Agonistből ismert Alissa White-Gluznak. Mindezek ellenére, amikor kijött az első single, a címadó és a zenekar új korszakát megnyitó „War Eternal”, én egyből letettem a hajamat. Bár a refrénhez kölcsönvették a Pet Shop Boys „It`s a Sin”-jének főtémáját (na jó, ez inkább csak vicces egybeesés), a dal maga elképesztő. Brutális, dallamos, vagány és őrülten szórakoztató.

 

 

 

Ezek után, és a király borítót elnézegetve, már csak reménykedhettem, hogy ezt a szintet sikerül majd egy egész lemezen keresztül megtartani. És mit ad isten, pontosan így lett. Komolyan mondom, rég hallottam ennyire élvezetes metal albumot. Érdekes módon a death metalos alaphang ellenére folyamatosan az az érzésem, mintha valamelyik ’80-as évekbeli gitárhős elveszett lemezét hallgatnám. Vagyis akár fogalmazhatok úgy is, hogy ha Yngwie-nek lenne egy kis esze, akkor manapság pontosan ilyen lemezeket csinálna. A „No More Regrets” például, a középtájt felbukkanó mini-breakdownt leszámítva, abszolút Malmsteen-himnusz, vigyorgásra késztető tekerésekkel és remek dallamokkal. A dallamosság amúgy az egész lemezre jellemző: egymást követik rajta az egyből ragadó, slágeres, de nem kommersz témák. A melodikusságot ráadásul úgy sikerült elérniük a svédeknek, hogy az albumon egyetlen hangnyi tiszta ének sincs (pedig ezt vártam, mivel Alissa ezen a vonalon is király). Senki ne engedje tehát becsapni magát: a szigorú vokál ellenére ez itt színtiszta heavy metal, ügyesen kidolgozott gitártémákkal és szólókkal, amik villantósak, de soha nem áldozzák fel a dalközpontúságot a technikai bűvészkedés oltárán.

 

Az arányokat szerencsére nem csak gitár-vonalon sikerült megtalálni, hanem a hangulat terén is, mert a felemelő, heroikus daloktól kezdve (a már említett címadó, a „You Will Know My Name” és a sokszínű „Time Is Black”) találunk rajta dühösebb kirohanásokat („As The Pages Burn”, „Down to Nothing”) és elmélkedős instrumentális gitárhősködést („Not Long For This World”) is. Ami mindvégig közös, az a már említett `80-as éveket idéző hangulat, ami biztosítja a tét nélküli (bűnös) élvezetet és a konstans vigyorgást. Persze csak akkor, ha valaki nem ezektől a daloktól várja az élet és a világmindenség nagy kérdéseire a választ. Bár Alissa nyilatkozatai szerint a szövegek nagyon személyesek és, mint ilyenek, sokatmondóak, azért rémítő magasságokat és szédítő mélységeket nem érdemes keresni bennük. Sokkal fontosabb az, hogy az új lány hogyan tudja interpretálni azokat: és ilyen téren fantasztikusan jól teljesít. Igaz, hogy a stílusa más, mint Angelának, és inkább az új sulis vonalat képviseli (a hangja kevésbé mély és gyomros), brutalitás és érzelmek terén is sokat tud adni, remélhetőleg élőben is (ezzel az Agonistos időkben se volt baj). Talán egy manósapkányival lehetne változatosabb, amit csinál (szerintem tényleg nyugodtan be lehetne vállalni azt a dallamos éneket), de ettől függetlenül meghalt a királynő, éljen a királynő!

 

Az én év végi metal listámon szinte biztos, hogy bérelt helye lesz a War Eternalnak, mert úgy modern, hogy antik, úgy zúz le, hogy közben dúdolni lehet, és úgy szórakoztat, ahogy az igazán nagy klasszikusok.

 

A zenekar tagjai:

Alissa White-Gluz − ének

Michael Amott – szóló- és ritmusgitár, szintetizátor

Nick Cordle – szóló- és ritmusgitár

Sharlee D`Angelo − basszusgitár

Daniel Erlandsson – dobok

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Tempore Nihil Sanat (Prelude in F minor)

2. Never Forgive, Never Forget

3. War Eternal

4. As the Pages Burn

5. No More Regrets

6. You Will Know My Name

7. Graveyard of Dreams (Instrumental)

8. Stolen Life

9. Time Is Black

10. On and On

11. Avalanche

12. Down to Nothing

13. Not Long for This World (Instrumental)

 

Diszkográfia:

Black Earth (1996)

Stigmata (1998)

Burning Bridges (1999)

Wages of Sin (2001)

Anthems of Rebellion (2003)

Doomsday Machine (2005)

Rise of the Tyrant (2007)

The Root of All Evil (2009)

Khaos Legions (2011)

War Eternal (2014)