Főkép

Jóllehet Beethovent a bécsi klasszika nagyjaként szokás és illik emlegetni, valójában a meg nem értettség, a korokhoz és stílusokhoz voltaképp nem köthető kísérletezés egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Elég annyit megemlíteni, hogy úgy késői vonósnégyeseit, mint utolsó szimfóniáját leginkább értetlenség fogadta, az opus 47. megjelölésű, obligát hegedűvel előadandó zongoraszonáta ajánlásának – igaz, nem eredeti – „kedvezményezettje”, Rudolph Kreutzer pedig sohasem adta elő az általa „felháborítóan érthetetlen” zeneművet.

 

Ám nem különösebb csoda, hogy ezek a kompozíciók tulajdonképp besorolhatatlanok, hiszen míg a Corelli-féle barokk szonáta jellegzetes jegyei már csupán nyomokban felfedezhetők e műveken – a continuo-kíséret felett szárnyaló dallamok helyett itt egymásnak szinte concertókat idézően felelgető hangszereket hallhatunk –, mind a „Tavasz”, mind a „Kreutzer” szonátában éppúgy észrevehetőek a rokokó (pontosabban a gáláns stílus) bizonyos törekvéseinek visszhangjai (egész pontosan annak – e konkrét esetekben egyszerre igaz és hamis – tételezése, hogy a darabban a zongoráé a főszerep, a hegedű pedig színez, kiegészít), mint az ebből voltaképp levezethető erős érzelmi töltés: azaz a romantikát előlegező, szenvedélyes kifejezésmód. Nem csoda, hogy Lev Tolsztoj a Kreutzer-szonátát választotta érzelmileg egyik legfelkavaróbb elbeszélésének központi szimbólumául és címéül.

 

Az egyszerre múltba és jövőbe mutató megközelítés dacára a virtuozitásra törekvés mindenekelőtt a hegedűszólamban megfigyelhető, különösen a később született darabban, ám az opus 24-ről ugyanúgy elmondható, hogy teljes pompájában a hegedű igazi mestereinek előadásában tárulhat csak elénk. Mindemellett nem elhanyagolható tényező, hogy zongoristaként Beethoven nyilvánvalóan a saját terepén ismerte ki magát tökéletesen, legalábbis a billentyűs szólam az, ami természetesnek, magától értődőnek hat, és – a hegedűszólammal ellentétben – nem feltétlenül csupán a legkiválóbb interpretációkban. Ennek ellenére Beethoven egyáltalán nem összevethető Bachhal, akinek alkotásai majdhogynem bármilyen tempóban és felkészültséggel megszólaltatva élvezetesek – a későbbi mester darabjai esetében igencsak komoly felkészültséget igényel az előadásukra tett bármiféle kísérlet.

 

A First choice sorozatban most újra kiadott, eredetileg 1998-as nagylemezen közreműködő Anne-Sophie Mutter és Lambert Orkis páratlanul magas szintű képzettsége és zenei intelligenciája akkor is a minőség garanciája lenne, ha a felvétel idején nem összeszokott párosként rögzítették volna a két művet, így azonban valóban olyan albumot sikerült összehozniuk, amit ösztönösen elsőként emelünk le a polcról, ha e darabok meghallgatásához jön meg a kedvünk. A titok nyitja pedig talán nem is a virtuozitásban, hanem az alapos felkészültségben, a zenetudományi háttérismeretekre is támaszkodó felfogásban rejlik.

 

Elsőként minden bizonnyal az tűnik fel, hogy a zongora nem agyonpedálozva, masszívan, mintegy nagyzenekarként szól, hanem meglehetősen lágyan és finoman, mintha Beethoven-korabeli pianofortét vagy fatőkés hangszert hallanánk. Ez nyilvánvalóan csupán illúzió, időnként mégis kifejezetten meggyőző a hatás. Mindehhez pedig Mutter rendkívüli érzékenysége és tudása párosul, és ez magyarázza, hogy a „megszokott” romantizáló megszólalás helyett felettébb ritkán hallunk erősen rezgetett hangokat. A régi zene ismerői persze vélhetően tisztában vannak azzal, hogy a klasszika korában, így Beethoven idejében is elterjedtebbnek számított a senza vibrato, azaz vibrato nélküli előadás, azaz Mutter csupán korhűségre törekszik a maga egyéni eszközeivel, a beethoveni atmoszféra megteremtésében kétségtelenül nem elhanyagolható az autentikusság érzetének szerepe.

 

Tényleg tökéletes értelmezésben hallható tehát e felvételen a zenetörténet egyik legnagyobb zsenijének két jól ismert műve, és a komoly gyűjtőknek a páratlan magabiztosság és műismeret, a „kezdő” zenekedvelőknek pedig a lenyűgöző élmény miatt tudom ajánlani az albumot.

 

Előadók:

Anne-Sophie Mutter – hegedű

Lambert Orkis – zongora

 

A lemezen elhangzó művek listája:

1-4. F-dur »Frühlings-Sonate«, op. 24 (No. 5)

5-7. A-dur »Kreutzer-Sonate«, op. 47 (No. 9)