Főkép

Zakk...zakk...zakk...zakk... A monotonitás periodicitására vetített dallamok hogyan válhatnak izgalmassá? Zakk-zakk-zakk-zakk... Ettől vajon meg lehet zakkanni? Zakk-zakk-zakk-zakk... Mi történik velünk?

 

Egyre erőteljesebb elemekkel igyekeznek hatni, a blues-riff kíséret a dallam tükrében hangnemben eláll, így keveredik ki a „Boogie Stupid” szub-domináns érzete, amely Scofield gitárszólójától még feszesebbé válik és csak a B rész képes logikusan, előre jól kiszámítható helyeken oldani az infantilitást, az egész korongot dominánsan átható gyermekded hangulatot. Talán nem véletlen sem a borító választás, sem a magán a CD-n szereplő kisfiú arcát átfúró műanyag CD tartó elem funkcionalitása, talán a grafikus tervező is a felvételek tükrében poénkodott.

 

Zakk…zakk… De tényleg, mit kezdjünk az új Scofield lemezzel? Imádjuk, utáljuk, vagy legyen egy amolyan elmegy?

 

Vegyük sorjába és imádjuk egy picit először. Khm... Na jó, akkor utáljuk inkább egy picit, aztán meg majd meglátjuk. Dub-dub, vagyis ez egy szám cím, „Dub dub”, egy reggie darab, amely műfajilag elsőre Scofield-től tényleg sok egy kicsit, mégis meglehetősen jó érzékkel játssza. Ez már inkább áthajlik az elmegy kategóriába. Viszont annál meg százszor izgalmasabb kerekedik ki ezekből a könnyed effektekkel terhelt, rendkívül finoman adagolt, digitálisan szőtt hangszőnyegekből, amelyekre Scofield rendkívül kimérten, finoman, de végig a groove-ok hullámain játszik. Amolyan mindegy minden alapon, teljesen oldottan, a nagy kompozicionális formák kényszere nélkül – na nem mintha ez utóbbi valaha is jellemző lett volna rá.

 

Egy korábbi formáció kel életre, ismét John Medeski vendégjátékával kombinálva a stúdióban; egy basszeros cserével Andy Hess személyében, ami csak a hangzás előnyére szolgál; illetve Adam Deitch mellett egy váltó dobossal, Louis Cato-val kiegészülve – talán éppen ezen a téren érezzük egy kicsit túl monotonnak mindkettőjük részéről a teljesítményt. Viszont Avi Bortnick gitáros sample felhasználása még izgalmasabb és vastagabb textúrát kölcsönöz a muzsikának, mint korábban és csak többszöri hallgatás után tűnik fel, hogy nem mindig Medeski varázsol itt-ott a háttérben.

 

Amolyan bulizene, amelyet ha DJ-k nem is fognak játszani, azért otthon kiváló hangulatoldó. És jól lehet rá futni is, meg biciklizni, sőt, akár sorvadó izmaink súlyok emelgetésével való feltámasztásának kísérlete alatt is derűsebbé teszi a kedvünket. Könnyed, mint a nyári szellő...

 

Előadók:

John Scofield – gitár

Avi Bortnick – gitár és hangminták

Andy Hess – basszusgitár

Adam Deitch – dobok (1, 2, 4, 5, 7, 10, 11)

Louis Cato – dobok (3, 6, 8, 9)

 

Közreműködő:

John Medeski - orgona, wurlitzer, mellotron (2, 4, 6, 10, 11)

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Camelus (Scofield/Bortnick)

2. Boogie Stupid (Scofield/Bortnick)

3. Endless Summer (Scofield/Bortnick)

4. Dub Dub (Scofield)

5. Cracked Ice (Scofield/Bortnick)

6. Al Green Song (Scofield/Bortnick)

7. Snake Dance  (Scofield/Bortnick)

8. Scotown (Scofield)

9. Torero (Scofield/Bortnick)

10. Curtis Knew (Scofield)

11. Just Don`t Want To Be Lonely (Barrett/Eli/Freeman)