Főkép

Nem tudom, melyik zenész volt az első, aki lemezen keresztül üzent ellenlábasainak (Axel Rose biztosan közéjük tartozik), de álmomban sem gondoltam volna, hogy egy Lordi lemezen effélével találkozom. Pedig igen, köszönhetően annak, hogy 2006-os Eurovíziós győzelem után, amikor kis túlzással bejárták a világot, szemfüles újságírók összeadták a tényeket, és kihozták, hogy bizony a Lordi nagymértékben hasonlít a Gwar együttesre. Ebből annak rendje és módja szerint kisebb cirkusz kerekedett, aminek egyik pontján a Gwar gyerekeknek való műsornak titulálta a Lordit. A finnek erre válaszul a most megjelent, sorrendben hatodik stúdiólemezükön két számot szenteltek az ügynek. Rögtön az első „We’re Not Bad For The Kids (We’re Worse)” felvállalja a matiné minősítést, míg egy másik nemes egyszerűséggel megmondja, ki a jobb (I’m The Best).
 
Mielőtt rátérnék a zenére, muszáj a borítóval és az album címével foglalkoznom - legalább egy bekezdés erejéig. Ez ugyanis, összhangban az együttes szellemiségével, kifejezetten vicces lett. Shakespeare Hamletjét úgy sejtem, senkinek sem kell bemutatnom (ha mégis, akkor irány a könyvtár, Arany János fordítása még ma is megállja a helyét), s ebben van az a jelenet, amikor a dán királyfi kezében koponyával a lét vagy nemlét felett mereng. Valami hasonló történik a Lordi borítóján is, csak királyfi helyett egy dekoratív emberszerű leányzó (a szemei miatt vannak kétségeim származását illetően) mosolyog a nyilvánvalóan szörnykoponyára. Szörnynek lenni vagy nem szörnynek lenni – ezt a kérdést szögezi nekünk a Lordi. Miközben a válaszon gondolkodunk, elvégre felfoghatjuk az egészet materialista (léteznek vagy nem léteznek bestiák), moralista (az emberek a szörnyek, mert tessék megnézni mi mindent művelnek), vasárnapi matinés (a tanárnő valójában nem is ember, hanem vámpír, aki vagy éhes, vagy csak az igazit keresi) és ki tudja még milyen értelmezésben, szóval agyalás közben jut idő a zenehallgatásra.
 
A hozzám hasonlóan főként a zenével foglalkozó egyszeri hallgatót teljesen jogosan mindez nem érdekli, a lényeg szokás szerint az, hogy mit műveltek a stúdióban, mit préseltek a lemezre. Cseppet sem meglepő módon lényegi változás nem történt, még annak ellenére sem, hogy akárcsak az előző album előtt, most is pótolni kellett a dobost és a billentyűst, ráadásul a ütőembert több alkalommal. Az mindenesetre bizakodásra adott okot, hogy megint Michael Wagener volt a producert, márpedig a 2012-es Babez for Breakfast egészen fémesre sikerült. Érzésem szerint most egy paraszthajszállal elmaradtak a kívánatostól (ez a korong valamiért nem szól annyira dögösen/fémesen), sőt, a korábbinál helyenként sokkal markánsabbá vált a billentyűs játéka. Ez alól talán egyedül az „I’m The Best” kivétel, itt már-már zúznak a gitárok. Keverés ide vagy oda, ez még mindig a jó öreg Lordi muzsika: Mr. Lordi továbbra is korlátozott hangterjedelemmel bír, a zenészek imádják a számukra kényelmes utazósebességet, attól sem lefelé, sem felfelé nem szeretnek eltérni, ellenben mindezt olyan elánnal teszik, ami ellenállhatatlan a maga nemében, a refrén csordavokáljai pedig csak erősítik az egyszerű, de nagyszerű érzést.
 
Ott van például rögtön a nyitó „We’re Not Bad For The Kids (We’re Worse), aminek tempójára nem lehet panasz, felépítése megfelel a szabvány Lordi nótának – és vitathatatlanul árad belőle az energia, Mr. Lordi bőven képességei határán belül énekel, a kórus szokás szerint csak rátesz egy lapáttal a hangulatra, és a viszonylag egyszerű dalszerkezet nem kíván többet a puszta befogadásnál. Egyszerűségében zseniális. Ehhez hasonló a harmadik szám, aminek szövegéből kiderül, hogy a zene nem csak a halandók számára fontos. Ez lesz egyébként a lemezfelvezető kislemez címadó tétele, s nem utolsó sorban ez hallgatható meg a Youtube-on (igazán csinálhattak volna egy szabvány videót).
 

A szövegekben továbbra is a horror elemek uralkodnak, bár az utolsó szám szövege már túl vulgáris az ízlésemnek (Sincerely With Love). Igen, tudom, hogy ez után még következik egy koncertfelvétel, azonban a korábban elhunyt Otus dobos emlékét időző dobszólós részletet sokkal inkább ráadásnak, bónusznak, mintsem az előző tíz nóta szerves részének gondolom.
Akárcsak az előző album, a To Beast Or Not To Beast is egy vállalható produktum, csak azt ne felejtse el senki hallgatás közben, hogy a zenészek pusztán szórakoztatni akarják a hallgatókat, üzenetről vagy más, mögöttes jelentésről szó sincs. Ja és a szórakoztatást ijesztgetéssel kívánják elérni. Már csak egy jóféle Lordi koncert hiányzik, hogy kiderüljön, az együttes miként álmodta az új nótákat színpadra.
 
Az együttes tagjai:
Mr. Lordi – ének
Amen – gitár
Ox – basszusgitár
Hella – billentyűs hangszerek
Mana – dob
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1.We’re Not Bad For The Kids (We’re Worse)
2. I Luv Ugly
3. The Riff
4. Something Wicked This Way Comes
5. I’m The Best
6. Horrifiction
7. Happy New Fear
8. Schizo Doll
9. Candy For The Cannibal
10. Sincerely With Love
11. SCG6: Otus Butcher Clinic
 
Diszkográfia:
Get Heavy (2002)
The Monsterican Dream (2004)
The Monster Show (válogatás)
The Arockalypse (2006)
Deadache (2008)
Babez for Breakfast (2010)
To Beast Or Not To Beast (2013)