Főkép Először meg sem találtam a lemezt. A korongot a könyvecske első borítója mögötti zsebbe csúsztatták bele, mintegy ezzel is kiemelve, hogy a kiadvány nem pusztán páratlan zenei élményt nyújt, hanem sokkal több annál: egy „alvó” nagysággal, egy kizárólag a bennfentesek által ismert nagy komponistával igyekszik megismertetni a szélesebb közönséget, és ehhez nem egyszerűen a szokásos kísérőfüzetben mondja el a legfontosabb tudnivalókat, hanem a CD maga az illusztráció a kor és a stílus alapos írásbeli körüljárásához. A hangsúly pedig a történeti háttérre és a kutatómunkára helyeződik, amihez a páratlan muzsika jószerével igazolásként adódik hozzá. A Mission ugyanis közel egyórányi olvasnivalóval szolgál az angolul, franciául vagy németül tudóknak – az olasz furcsamód kimaradt –, és ezzel még a díszdobozos operák kísérőanyagán is messze túltesz.
 
Az ismertetőkből kiderül, hogy Agostino Steffani, a lemezen hallható műveket a 17. és a 18. század fordulóján megalkotó diplomata és komponista (és talán kasztrált) máig azért kerülte el a zenetudósok figyelmét, mert olaszként a hannoveri udvar szolgálatában állt, így sem a németek, sem Itália nem tartottak rá, úgymond, igényt. Steffani jelentősége ugyanakkor éppen abban rejlik, hogy részben az utazásainak, részben a Hannoverben alkalmazott francia zenészeknek köszönhetően három tradíció: az olasz, a francia és a német stílusok sajátosságait sikerült ötvöznie műveiben, és ezzel egyrészt Lully és Purcell voltaképp velük egyenrangú kortársaként tekinthetünk rá, másrészt Handel úttörő stílusújításait készítette elő. Utóbbira közvetve és direkt módon is hatott, így Steffani zenetörténeti szerepének súlya valóban elvitathatatlan.
 
Emellett élete is kész regény volt. Steffani a Vatikán megbízásából az északi német választófejedelemségek újrakatolizálásáért küzdött, miközben a hannoveri udvar követeként diplomáciai-hírszerzői tevékenységet folytatott, és, mintegy mellékesen, németföldön meghonosította az olasz operát. A címben szereplő „misszió” tehát részben ezekre a tevékenységekre utal, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni Cecilia Bartoli önként vállalt küldetéséről sem, hogy elterjessze e kiváló komponista hírét. Sikerét jelzi, hogy Donna Leon amerikai krimiszerző az ő hatására írta meg a Guido Brunetti történetek sorába be nem illeszthető The Jewels of Paradise című, Steffani élettörténetét feldolgozó regényt. Ám még ennél is fontosabb, hogy Bartoli elkészítette ezt a CD-t, amely az itáliai zeneszerző áriáiból összeállított, pasticcio-szerű kvázi-operaként felfogható.
 
A változatos darabokból egyértelműen kiderül, hogy Steffani valóban mesteri módon használta és vegyítette egymással az áradó, az érzelmektől szinte túlcsorduló olasz dallamokat, a kifinomult francia ritmikát és hangszerelési megoldásokat – mindenekelőtt a fafúvósok rendszeres használatát –, valamint a német ellenpontot. Nekünk, magyaroknak pedig különösen érdekes, hogy a bravúros énektechnikát megkövetelő „nyitány” (1) a Buda törököktől való visszavételét ünneplő Alarico il Balthából való. Az „Ogni core puo sperar” (2) a Lully és Purcell által is kedvelt és tökélyre vitt, ostinato basszus felett kibontakozó ária lenyűgöző példája, míg a talán még ennél is franciásabb beütésű „Dal tuo labbro amor m’invita” (19) Purcell és Handel nagy pillanatait juttatja az eszünkbe. Amolyan másik végletként szólal meg a mélységesen megható „Foschi crepuscoli” (15), ez az olaszos szépségű, ugyanakkor a szóló és a kíséret felelgető ellenpontjától még nemesebbé váló, panaszos szerelmi ária, de a két, vagyis voltaképp jóval több szélsőség között számtalan más szín és árnyalat felfedezhető.
 
Virtuozitásban eddig sem volt könnyű felülmúlni Cecilia Bartolit, ennyire finoman és érzékenyen énekelni viszont kevésszer hallottam még. Ebben tagadhatatlanul segíti őt a korhű hangszereken játszó Barocchisti zenekar, akik a legapróbb rezdüléseket is hűen tolmácsolva Steffani szófestő zenéjének esszenciáját fogják és fogalmazzák meg. Külön említést érdemelnek a szoprán regiszterben is magabiztos kontratenorral, Philippe Jarousskyval közösen rögzített duettek, melyekben Steffani ellenpontozó művészetének csúcsteljesítményeit csodálhatjuk meg, ezzel együtt pedig két rendkívüli művész kivételes egymásra találásának is tanúi lehetünk.
 
Ha Bartoli missziójának célja mindössze annyi volt, hogy minél nagyobb körben megismertesse a zenekedvelőkkel Agostino Steffani elsőrangú művészetét, minden bizonnyal sikert könyvelhet el. Az pedig, hogy egész egyszerűen újabb varázslatos szépségű barokk áriákat ismerhetünk meg makulátlan, ihlető előadásban, talán csak ráadás, de úgy érzem, a lényeg mégis ez. A Mission egyértelműen az év legfontosabb új kiadványainak egyike, és bárki számára élvezetes lehet, a régizene rajongóinak pedig minden újabb meghallgatáskor kétségkívül rengeteg örömet fog szerezni még.
 
Előadók:
Cecilia Bartoli – szoprán
Philippe Jaroussky – kontratenor (6), (12), (18), (23)
 
Coro della Radiotelevisione svizzera
I Barocchisti
Diego Fasolis – karmester
 
A lemezen elhangzó művek listája:
Agostino Steffani
1. „Schiere invite, non tardate” (Alarico) – Alarico il Baltha, cioe L’audace re de’ Gothi
2. „Ogni cors ouo sperat” (Tanaquil) – Servio Tullio
3. „Ove son? Chi m’aita? In mezzo all’ombre… Dal mio petto” (Anfione) – Niobe, regina de Tebe
4. „Piu non v’ascondo” (Rotrude) – Tassilone
5. „Amami, e vederai” (Niobe) – Niobe, regina di Tebe (km. Rosario Conte – lant)
6. „T’avvraccio, mia Diva… Ti stringo, mio Nume” (Creonte, Niobe) – Niobe, regina di Tebe (km. Philippe Jaroussky)
7. „Mie fide schiere, all’armi” (Iarbe, Ufficiali di Iarba) – Il trionfi del fato; „Suoni, tuoni, il suolo scuota” (Erta) – Arminio
8. „Sposa, mancar mi sento… Deh non far colle tue lagrime” (Tassilone) – Tassilone
9. „Non preondo consiglio” (Ermolao) – La superbia d’Alessandro
10. „Si, si, riposa, o caro… Palpitanti sfere belle” (Sabina) – Alarico il Baltha
11. „Notte amica al cieco Dio” (Alcibiade) – La liberta contenta
12. „Combatton quest’alma” (Enea, Lavinia) – Il trionfi del fato (km. Philippe Jaroussky)
13. „A facile vittoria” (Sigardo) – Tassilone
14. „Tra le guerre a le vittorie” (Alessandro, Coro) – La superbia d’Alessandro
15. „Foschi crepuscoli” (Aspsia) – La liberta contenta
16. „ Dell’alma stanca a raddolcir le tempre… Sfere amiche, or date al labbro” (Anfione) – Niobem regina di Tebe
17. „La cerasta piu terribile” (Alcide) – La lotta d’Hercole con Acheloo
18. „Serena, o mio bel sole… Mia fiamma… Mio ardore” (Anfione, Niobe) – Niobe, regina di Tebe (km. Philippe Jaroussky)
19. „Dal tuo labbro amor m’invita” (Tassilone) – Tassilone
20. „Deh stancati, o sorte” (Aspasia) – La liberta contenta
21. „Svenati, struggiti, combatti, suda” (Alcibiade) – La liberta contenta
22. „Padre, s’e colpa in lui” (Rotrude) – Tassilone
23. „Timori, ruine” (Atalanta, Meleagro, Coro) – Le rivali concordi (km. Philippe Jaroussky)
24. „Moriro fra strazi e scempi” (Henrico) – Henrico Leone
25. „Non si parli che di fede” (Coro) – Marco Aurelio