Főkép

Sokáig nem tudtam mit kezdeni ezzel a lemezzel, dacára annak, hogy számos alkalommal meghallgattam az anyagot. Ez persze önmagában még nem jelent semmit, legfeljebb azt, hogy az adott pillanatban nem vagyok egy hullámhosszon a zenével, de egy másik pillanatban minden a helyére kerülhet. Vagy nem.
 
Aztán egy hosszú autóúton a lejátszóból előbb a Metallica Master albuma szólalt meg, majd az idei, rövidsége miatt EP-nek titulált Down korong. Bevallom őszintén, nekem csak itt ért össze a két történet –, miszerint a Down jókora ugrással a korai időkbe nyúlt vissza, és 2012-ben elkészítettek egy vissza a gyökerekhez albumot. Nincs ezzel semmi baj, részemről szeretem a ’80-as évek metal zenéjét, a korai Slayer, Overkill vagy Metallica máig élvezhető darabokkal gyarapította a műfajt, ha valaki innen merít, az csak plusz pontokra számíthat nálam. Utólag kiderült, alaposan lemaradtam a felvezető híráradatról, így minden infó újdonságként hatott, de legalább nem voltak elvárásaim az új anyaggal szemben. Philip Anselmo így foglalta össze egyébként, mit akartak ezzel az EP-vel: „Nagyon lecsupaszított. Semmi flanc. Egyenesen a lényegre tér... tényleg DOWN-zene. Ha valakinek tetszett az első album, vagy a demók – ez is olyasmi... Ezen az albumon tényleg halálosan pontosak, egyenesek és őszinték voltunk abban a tekintetben, hogy minden a lehető legegyszerűbb, legdirektebb legyen. És azt hiszem, ezt el is értük... Benne van az a bizonyos próbatermi hangzás. Kurvára nem próbáltuk simábbá tenni vagy ilyesmi. Ami a szemléletmódunkat illeti, a nyersebb hangzás útját választottuk.”
 
Biztos nem fogok vitatkozni vele, kivált, mert a mai napig szeretem a Panterás Cowboy… albumot, és az előző Down is tetszett. A negyedik résznek titulált hatszámos EP kivitelezésébe egyébként sem lehet belekötni. Nem csak azért, mert remek zenészek munkája (az új basszusgitáros hallhatóan gond nélkül beilleszkedett a csapatba), akik évek, évtizedek tapasztalatával a hátuk mögött vonultak stúdióba, és ennek megfelelően minden hang a helyén van, a nóták kellő súllyal szólalnak meg, és az egészet uralja valami eredendő komorság. Az elkészült anyagban van doom, sludge – meg seregnyi egyéb, rájuk jellemző megoldás. Az „Open Coffins” alatt például Philip Anselmo a megszokottól eltérő énekléssel kísérletezik, de igazából mindegyik számban van valami szokatlan.
 

Mindentől függetlenül azt mondom, hogy a rajongókat leszámítva a többségnek biztosan kell némi idő, mire megszokják ezt a kortárs produktumokhoz képest visszafogott stílust. Azt pedig már csak félve merem leírni, hogy érzésem szerint a profi stúdiózás és a direktebb megszólás ellenére hiányzik egy kis élet, vagy valami apróság belőle, aminek köszönhetően ez a zene nem csak mocsárba döngölné a hallgatóságot, hanem egyúttal feltöltené energiával – szóval valami nekem hiányzik belőle. Így csak egy jó Down-lemez született, nem pedig a N.O.L.A. vetélytársa, pedig igazán megmutathatnák - megint. Talán majd a jövőre ígért három EP árnyalja a képet, és megmutatja a Down azon arcát, amit annyira szeretnék látni. Addig meg rendszeresen hallgatom a „The Curse”, „Misfortune Teller”, „Witchtripper” hármast, mint nekem legkedvesebb húsz percet az albumon.
 
Búcsúzásként pár szó a borítóról. A Down sosem a részletekben gazdag, vagy túlságosan elborult címképeiről volt híres, és nincs ez másként ezúttal sem. A rendelkezésre álló tér felét egy kereszt tölti ki, ami teljesen fekete, köszönhetően a naplemente okozta fényhiánynak. A lilás-zöldes háttérszín nem csak a lemez címét adja (purple), hanem az egésznek földöntúli hangulatot ad. A végzet (doom) érvényesül a temetői tájban (legalábbis annak értelmezem a háttérben sorakozó kereszteket), és a bal oldal alsó sarkában feltűnő kaszás figurának, aki persze lehet a mezőről hazafelé ballagó parasztember is, de szerintem mindenki egy másik kaszásra gondol, akivel általában egyszer találkozunk életünkben. Mindent figyelembe véve a borító megelőlegezi azt a komor hangulatot, amit aztán a zene megvalósít.
 
Az együttes tagjai:
Philip Anselmo - ének
Pepper Keenan - gitár
Kirk Windstein - gitár
Patrick Bruders - basszusgitár
Jimmy Bower – dob
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Levitation
2. Witchtripper
3. Open Coffins
4. The Curse
5. This Work is Timeless
6. Misfortune Teller
 
Diszkográfia:
N.O.L.A. (1995)
II. A Bustle in your Hedgerow (2002)
III. Over The Under (2007) 
IV Part I – The Purple EP (2012)