FőképA CD megvásárolható:www.klasszikcd.hu
 
1821-ben az Allgemeine Musikalische Zeitung arról tudósította olvasóit, hogy a Berliner Singakademie koncertjén előadásra kerültek egy bizonyos csodahegedűs Sebastian Bach hegedűversenyei. A 19. század első felében kezdetét vette a Bach-reneszánsz; a kéziratok, másolatok és korbeli visszaemlékezések felkutatása. Műveinek interpretálása nem volt mentes az akkori romantikus kor előadási gyakorlatától, mely inkább távolodott attól a zenei eszményképtől, ahogy a német késő barokk zeneszerzője Johann Sebastian Bach (1685-1750) megalkotta azokat. 1750-ben Bach halála után a hagyatékban szétosztották a leszármazottak között a kéziratokat, kottákat és hangszereket is. Ekkor kerültek apjuk felbecsülhetetlen autográf kéziratai Carl Philipp Emanuel Bach, Johann Christian Bach vagy Wilhelm Friedemann Bach kottái közé. C. P. E. Bach a Der Kunst die Fuge rézmetszésű nyomólemezeit és számos más értékes kottát örökölt apjától. Neki és a „londoni” J. Chr. Bachnak rengeteget köszönhet az utókor, hiszen óvták és vigyázták a rájuk bízott örökséget. Az idősebb Friedemannról ez már sajnos nem volt elmondható. Bach autográfok mellett számos műről másolat is előkerült Bach tanítványoktól, gyűjtőktől és udvari könyvtárakból egyaránt.
 
Bach négy hegedűversenyéből kettő (g-moll, d-moll) elveszett, de ezeknek részleteit más művekben is felhasználta, így átvészelték az idők viharait. Az instrumentális művek, vagyis a Brandenburgi versenyek (BWV 1046-1051), a négy zenekari szvit (BWV 1066-1069), a hegedű és csembalóversenyeinek keletkezési idejét egyes kutatók Bach kötheni udvarban eltöltött idejére, míg mások az 1725 körüli lipcsei évekre teszik. Számos versenymű a lipcsei Collegium Musicum előadásaira készült, melynek Bach 1729 és 1737 között a vezetője volt. A Telemann alapította, majd később a Bach által is vezetett Collegium Musicum együttese – az egyetem hallgatóiból válogatott zenészek - szabadtéri, fáklyákkal kivilágított esti koncerteket adtak Lipcse városában, több száz fős publikumnak, s más városi rendezvényeken léptek fel. A Collegium nyilvános koncertjei népszerűek voltak a lipcsei polgárság körében, s Bach ezekre az alkalmakra írta említett műveit.
 
Keletkezését tekintve Johann Sebastian Bach BWV 1041 műjegyzékszámú a-moll hegedűversenye is a már említett lipcsei időszakához köthető. Az autográf kéziraton Concerto a Violino certato, due Violini e Viola obligati e Basso continuo di J. S. Bach olvasható. Az olasz concerto formáját ismerte, s alapmintául is Vivaldi, Albinoni művei szolgálhattak neki, melyeket Bach behatóan tanulmányozott (bár nem ebben a műben, de Vivaldi számos kompozícióját feldolgozta, alaptémáit beemelte saját műveibe. Érdekesség, hogy a velencei szerző hangszeres műveiből átvett zenei anyagok ritmikáját Bach előszeretettel változtatta, sűrítette.). A kedvelt concerto műfaja, melyből Vivaldi vagy négyszázat írt, Bach keze között átformálódott, s a rá jellemző szigorú szerkesztésű, gazdag kontrapunktikus formává alakult át. A nyitó Allegro moderato tételben az osztott kórusok mellett a hegedű szólisztikus szerepe szembetűnő. Bach maga is köztudottan kiemelkedő hegedűs volt. A hegedű és a concerto kórusának szólamvezetéseinél érdemes a második Andante tételnél a hegedű brácsaszerűen mély, lágy hangjaira figyelni a tömbszerűen alkalmazott akkordikus zenekari felrakásokkal. Albinoni, Vivaldi műveinél az osztott zenekar Corelli concerto grosso hagyományaiból kiindulva gyakran szimmetrikus zenei részeket, motívumokat ismételnek. Bach is betartja a hangszeres concerto formai követelményeit, s mégis olasz stílusú versenyművei a német késő barokk egyedi, senki máséval össze nem téveszthető remekművei.
 
Bach gazdag melodikus invenciója erősen rányomja bélyegét az E-dúr concerto (BWV 1042) első Allegro tételére is, szabadon szárnyaló, melyben temperamentumos hegedűszólamot hallhatunk. A barokk kor műveinek sokszor túlzsúfolt ellenpontja, hangszerelése, zenekari szólamvezetései hallgatóit intenzív zenehallgatásra készteti. Ezek alól a concerto kivételt képez viszonylagos egyszerűségével. Nem lehet és érdemes súlyozni ezeknél a műveknél sem, inkább arra hívjuk fel a figyelmet, hogy Bach e műfajnak is mestere volt. Lineárisan, dallamilag éppoly bachi mértékben alkotott, ahogy átgondolt, ellenpontos szólamvezetései is mindezeket igazolják. Ennek a műnek nagyszekunddal mélyebbre transzponált változata a BWV 1054 D-dúr csembalóverseny.
 
Gidon Kremer és az Academy of St. Martin in the Fields 1984-ben és 1998-ban rögzített felvételeit adta ki újra a DECCA kiadó. Aki végig figyelmesen hallgatja ezeket az impulzív, kifejező és összefogott előadást tartalmazó hangfelvételeket, egyben megérti a miértet is. Kremer hangszeres játéka a művészi kifejezéssel telt, rendkívüli összjátékkal kapcsolódik és lebeg a zenekari belépéseknél és hangszeres szólamjátékosként egyaránt. Talán nem kell megemlítenünk, de a BWV 1043 d-moll hegedű kettősversenyazokat a zenei csemegéket mind tartalmazza, melyek Bach zenéjének lényegi elemei: stílusosan, tökéletesen megformált zenei anyag, azok változatos hangszerelése és mindezek kifejező egysége. A barokk zenei rendszere matematika is egyben, de ne tévesszük szem elől, ez itt mégis a zene. S ennek Bach a legnagyobb óriása.
 
Az Oboe d’Amore D-dúr concerto (BWV 1053) a DECCA lemezén Heinz Holliger oboe d’amore szólójával hallható a Camerata Bern közreműködésével. Holliger számtalan remek felvétele mellett ez is kitűnő, ragyogó. Az oboe d’amore üdítően friss hangja puha, meleg hangzással szólal meg; ezért is volt kedvelt barokk hangszer. Az olasz szerzők mellett Telemann és Bach is alkalmazta a hangszert versenyműveiben és a passiókban egyaránt. A második Sicilliano tétel kissé melankolikus, mesélő dallamai mutatják be igazán a hangszer egyéni hangzását. A vonósok visszafogott kíséretének alapjára teszi fel vezetőszálként, dallamként az oboe d’amore szólamát. Egyszerűen gyönyörű. Holliger játéka a zenekarral együtt lélegzik – már amennyire Bach levegőhöz juttatta a műveit előadni próbálkozókat –, a zenei részek barokkosan állnak össze egységes egésszé.
 
Bach korszakos utat nyitott meg hegedű- és csembalóversenyeivel, melyek Stradella, Corelli, Albinoni és Vivaldi művészetében változtak, érlelődtek ki. Bach a mintát, a zenei szerkesztések végtelen tárházát és a zene szerves összetettségét hagyta rá a későbbi évszázadokra: Mozart, Beethoven, Mendelssohn, Hindemith, Schönberg, Webern és Bartók számára egyaránt. A barokk a zenetörténetben mindig az a kor volt, ahová a későbbi alkotók, zeneszerzők szívesen merítették az alkotás hálóját.
 
Az említett Johann Sebastian Bach oboe d’amore versenyművet és hegedűversenyeit tartalmazó DECCA Virtuoso hangfelvétel: Gidon Kremer, Heinz Holliger, a Camerata Bern és az Academy of St. Martin in the Fields előadásában patinás összképet mutat. Bach zenéje több évszázad távlatából is újra értelmezhető, s ezt az említett előadók művészien valósították meg. Ők formálták magukat e barokk műfajban, vagy inkább Bach zenéje formálta meg az előadókat? Hogy mit adnak át napjainkban a Johann Sebastian Bach örök zenéjét közvetítő művészek, azt pedig a hallgatókra bízzuk.
 
Előadók:
Gidon Kremer – hegedű (1-9)
Heinz Holliger – oboe d’amore (10-12)
 
The Academy of St. Martin in the Fields (1-9)
Camerata Bern (10-12)
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1-3. Violin Concerto in A minor, BWV 1041
4-6. Violin Concerto in E major, BWV 1042
7-9. Double Violin Concerto in D minor, BWV 1043
10-12. Oboe Concerto in D major, BWV 1053