Főkép Charpentier utolsó valódi operája, a Médée 1693-ból származik, librettója pedig ugyanannak a Thomas Corneille-nek a munkája, aki tizennégy esztendővel korábban Lullyvel közösen készítette el a Bellérophon című, bemutatása idején különösen sikeres darabot. A kolkhiszi varázslónő története Bellerophontészéhez hasonlóan kiváló témát szolgáltatott a francia színpadokon a 17. század végére bevett műfajnak számító lírai tragédiához, hiszen Médeia megcsalatottsága és förtelmes kegyetlensége egyszerre együttérzést keltő és taszító, akár számtalan más klasszikus görög mitológiai alak története.
 
A tényleges cselekmény csupán Charpentier királyt dicsőítő prológusa után kezdődik, amikor is az aranygyapjút megtalálni igyekvő Iaszón Médeiával Korinthoszba kénytelen menekülni az asszony bűnei miatt. Iaszón azonban fokozatosan elhidegül Médeiától, és inkább Kreusza kegyeit akarná elnyerni, az elhagyott szerető azonban iszonyú bosszúvágytól hajtva, egy méreggel átitatott köpeny segítségével szabadul meg vetélytársától. Hogy még kegyetlenebbül megtorolja Iaszón hűtlenségét, Médeia saját közös gyermekeikkel is végez, Kréón, Kreusza édesapjának elméjére pedig, aki menedéket nyújtott nekik, a téboly ködét ereszti rá, majd sárkányok húzta harci szekéren távozik, miközben Korinthosz lángba borul.
 
Lévén, hogy Charpentier utolsó operája hat évvel Lully halála után került bemutatásra, benne a francia zenés színház komolyabb vonulatának szinte minden tipikus jegye fellelhető. A secco recitativókat némelykor – igaz csupán ritkán – zenekari kíséretes, ám egyértelműen deklamáló jellegű ariosók váltják a tényleges, ám vagy igencsak visszafogottan, vagy a drámai helyzetet fokozni hivatottan hangszerelt áriák helyett, vagyis a hangsúly lényegében mindvégig a tiszta, érthető énekbeszéden marad, valódi drámát prezentálva a közönségnek. A Charpentier egyházi zenéjében és comédie-ballet-iben gyakrabban hallható magasztos és nagyszabású harmóniákat, vagy épp táncos könnyedséget főképp az instrumentális betétekben és a kizárólag Lullyéhez és Rameau-jéhoz fogható kórusokban hallani.
 
Az opera egyik legszebb részlete a második felvonásban megszólaló chaconne és passacaglia, mely a hangszeres és énekszóló varázslatos melodikusságát a zenekari és kórus-szólamok többszólamúságának sokszínűségével keveri, mindezt pedig ismétlődő basszusmenetek felett. Az eredmény mégsem feltétlenül a Lully Armide című operájából ismert grande passacaille-hoz, sokkal inkább Purcell jellegzetes groundjaihoz vagy Pachelbel híres „Canon”-jához hasonlítható, annak ellenére is, hogy Charpentier francia elődjéhez hasonlóan teljes mértékben kiaknázza a szopránszóló, a trió, a zenekar és kórus váltakoztatásában rejlő számtalan lehetőséget. A chaconnéban ráadásul a mű legvirtuózabb koloratúrái hallhatók, és még csak nem is az egyik főszereplőtől. A Médée-ről ráadásul összességében is elmondható, hogy sok tekintetben Purcell remekművével, a Dido and Aeneasszal rokonítható, s nem csak keletkezésük idejének viszonylagos közelsége miatt.
 
William Christie és az Arts Florissants vitathatatlanul a francia barokk opera legkiválóbb interpretálói közé tartoznak, hiszen az ő értelmezéseiknél igényesebb, megszólalásukban tisztább és gyönyörködtetőbb előadásokat aligha hallhatni. Christie érezhetően odafigyel rá, hogy ne csupán zenekara, hanem a szólisták is kivétel nélkül a legmagasabb színvonalat képviseljék, és orgánumuk se üssön el egymástól. A Médée-t megszólaltató, kiváló Loraine Hunt mellett a vetélytársnőt megszemélyesítő Monique Zanetti, valamint a nemzetközileg elismert magastenor, Mark Padmore nyújt egészen kiemelkedőt, mind az alakok drámai megformálásában, mind énekük nagyszerűségével.
 
Charpentier Médée-je elsőre talán valamivel komolyabb erőfeszítést igényel a francia barokk opera titkaiban kevésbé járatos hallgatótól, mégis mindenképp megéri befektetni az ehhez szükséges energiát, hiszen kamatostól megtérül az, amint sikerül felfedeznie a deklamáció és a dallam tökéletes egységét megteremtő késő 17. századi zenedráma mélyebben rejlő értékeit.
 
Előadók:
Lorraine Hunt – szoprán (Médée)
Mark Padmore – magastenor (Jason)
Bernard Deletré – basszus (Créon)
Monique Zanetti – szoprán (Créuse)
Jean-Marc Salzmann – bariton (Oronte)
 
Les Arts Florissants
William Christie – karmester
 
A lemezen elhangzó művek listája:
Médée – Tragédie lyrique en cinq actes et un prologue, H. 491
CD 1
1-8. Prologue
9-21. Acte un
 
CD 2
1-12. Acte deux
13-23. Acte trois
 
CD 3
1-12. Acte quatre
13-22. Acte cinq