FőképNekem ne mondja senki, hogy a Once nem hozott gyökeres fordulatot a Nightwish pályájában, ahogy azt se, hogy Anette Olzon hangja nem illik összehasonlíthatatlanul jobban ahhoz stílushoz, amely az új felállás második nagylemezével még karakteresebbé, még erőteljesebbé vált. És ugyan egyéni ízlés kérdése ez, nekem valamiért jobban be is jön tőlük ez a filmzenés, a szimfonikus metalt egészen más módon megközelítő és más dimenziókba is helyező felfogás, mint a power-elemeken nyugvó operametal (aminek persze vitathatatlanul a legnagyobb mesterei voltak egykor, Tarjával kiegészülve ugyanezek a finn fiúk).
 
A váltás ráadásul olyannyira remekül sikerült, hogy az Imaginaerum a szó legszorosabb értelmében filmzene: egy finn-kanadai produkció alapja. A Tim Burton, Neil Gaiman és Salvador Dalí inspirálta fantasy-történet a hírek szerint a zenekarvezető, Tuomas Holopainen forgatókönyv-ötlete alapján készült, és egy zenész álomtörténetét meséli el a leírások alapján rengeteg urban elemmel elegyítve. Ám az ihletettség jellege és irányultsága eleve átsüt a zenén.
 
A legszembetűnőbb különbség a korábbi stílushoz képest talán a változatosságra törekvés, aminek köszönhetően ezúttal egy kifejezetten jazzes, füstös-érzéki – a Back To Basics Christina Aguilerájára vagy az I’m Breathless Madonnájára emlékeztetően popos és rhythm and bluesos – nótával is megajándékozott minket a csapat. Vagyis a „Slow Love Slow”-val, amit az előző lemezről már ismerős kelta dallamvilágból merítő „I Want My Tears Back” követ, méghozzá az előző dalt mintegy ellenpontozva, elképesztő lendülettel és hihetetlen felszabadultságot sugározva. Marco és Anette kettőse tökéletesen kiegyensúlyozott, hangjuk hibátlanul egészíti ki egymást – mint ahogy később a lírai „The Crow, The Owl And The Dove”-ban is –, a csodásan kidolgozott szóló pedig egyenesen fenomenális.
 
Új szín a középkori és arab zenék motívumaiból táplálkozó, vagyis kifejezetten világzenés „Arabesque” is, ám úgyszintén újdonságnak tűnik a gyermekkórus hangsúlyozottabb szerepeltetése. És bár nem hat meglepetésként, ennyire eltaláltan még sosem szólaltak meg a nagyzenekari betétek sem, melyek immár tagadhatatlanul John Williams hatásáról árulkodnak, és azt hiszen, nem sértek meg senkit azzal, ha kijelentem, nívójukat tekintve az ő kompozícióinak színvonalával vetekszenek, még ha a Star Wars és az első három Harry Potter-film zeneszerzője nem is használ torzított gitárokat és egyéb, tipikusan a metalra jellemző hangszerelési trükköket. Hallgassuk csak meg, mondjuk, a „Scaretale”-t, vagy különösen az albumot lezáró, összegző jellegű „Song Of Myself” és „Imaginaerum” című dalokat, és feleslegessé válik mindenféle magyarázgatás.
 
A legösszetettebb, s egyben a leghosszabb szerzemény épp a címét valószínűleg Walt Whitman híres költeményétől kölcsönző „Song Of Myself”, amely önmagában is egy teljes történetet mesél el mind szövegben, mind zenében. Ez sem nélkülözi persze az előképeket, például a svéd ABBA The Album című nagylemezéről a háromszámos „The Girl With The Golden Hair” című mini-musicalt, vagy – mindenekelőtt – a Pink Floyd The Walljának „The Trial” című dalát. Ám A fal egészében is említhető ihlető példaként, hiszen Tuomas bevallása szerint Roger Waters mesterműve nem kis mértékben hatott rá a koncepció kidolgozásakor.
 
De nem is elemezném tovább a dalokat, ahogy az egész albumot is inkább meghallgatni érdemes előbb, hogy aztán – tucatszor – gyorsan újra meghallgassuk. Az Imaginaerum ugyanis hossza ellenére megunhatatlan, s nyilván épp tematikus változatossága, sokszínűsége miatt az, miközben az egész albumon érződik az átfogó koncepció. Talán az sem meglepő, hogy a zenészek – és nem csak az együttes tagjai – az abszolút maximumot nyújtják, hogy a végeredmény valami egészen döbbenetesen nagyszerű legyen. A magam részéről már alig várom, hogy mindezt a filmmel együtt hallgathassam egy jobb moziban. Addig is itt a nagylemez, amely a csapat eddigi legsikerültebb és legkidolgozottabb munkája, ráadásul csupa slágergyanús szerzeménnyel. Egyszóval minden szempontból telitalálat.
 
Az együttes tagjai:
Tuomas Holopainen – billentyűsök, zongora
Anette Olzon – ének
Jukka Nevalainen – dob
Marco Hietala – basszusgitár, ének
Emppu Vuorinen – gitár
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Taikatalvi
2. Storytime
3. Ghost River
4. Slow Love Slow
5. I Want My Tears Back
6. Scaretale
7. Arabesque
8. Turn Loose The Mermaids
9. Rest Calm
10. The Crow, The Owl And The Dove
11. Last Ride Of The Day
12. Song Of Myself
13. Imaginaerum
 
Diszkográfia:Angels Fall First (1997)
Oceanborn (1998)
Wishmaster (2000)
Over The Hills And Far Away (2001) – EP
From Wishes To Eternity (2001) – koncert
Century Child (2002)
End Of Innocence (2003) – koncert
Once (2004)
End Of An Era (2006) – koncert
Dark Passion Play (2007)
Made In Hong Kong (2009) – koncert
Imaginaerum (2011)