Főkép A cím és a borító kissé megtévesztő. A Voices (Hangok) elsőre valamiféle popzenei válogatást sejtet, legjobb esetben híres operaénekesek népszerű ária-felvételeinek gyűjteményét ígéri. A fraktúr-jellegű „O” azonban már elgondolkodtat, hiszen a 16. századot juttatja eszünkbe, habár több ponton is jelentősen eltér a szabályostól. A borító színei: a barnák, narancsok, zöldek, no meg a kép túlzott mozgalmassága elsőre egyértelműen nem – és sokadikra sem – nyugodt kontemplációt, sokkal inkább giccsbe hajló sekélyességet sugall.
 
Pedig az Avignon melletti Notre-Dame de l’Annonciation Bencés rendi apácái viszonylag rövid idő alatt komoly hírnevet szereztek maguknak mind a világi, mind a vallásos zenekedvelők körében, hiszen gregorián énekükkel belülről fakadó, szent meggyőződéssel közvetítik az isteni szeretet üzenetét. Hitelességük éppen ebből a mély megéltségből fakad; felvételeik nem olcsó utánzatok, nem holmi hirtelen felkapott trendet meglovagoló imposztorok produkciói. A „Hangok” pedig egyszerre utal az ő énekükre és a Mennyei Atya bármely hívőhöz, vagy a kiválasztottakhoz, misztikusokhoz intézett megnyilatkozásaira.
 
A feltételezhetően a lemez rögzítésekor készült képeken a tekintetekből – újfent megtévesztő módon – inkább szigort és önmegtartóztatást, mintsem áhítatot vélünk kiolvasni, ugyanakkor amint meghalljuk a hangokat, evidenssé válik az átlényegültség és az odaadás. Krisztus e világtól elzártan élő és furcsamód szinte kivétel nélkül szemüveges menyasszonyai ugyanis gyermeki tisztasággal szólaltatják meg az Isten iránti tisztelet legpőrébb, egyetlen szólamba sűrített megnyilvánulásait.
 
És valóban gyermekies hangokat hallhatunk az albumon. Ártatlanok, romlatlanok, mindenféle hivalkodástól mentesek. Nem meghódítani akarnak, mint napjaink gyakran sajnálatos módon átszexualizált, nem egyszer kifejezetten erőszakos dalokkal nyomuló popsztárjai, és még csak nem is meggyőzni próbálnak az igazukról. Egyszerűen énekelnek, és énekükkel átadják a hitet, amelynek ők csordultig telt edényei. Hiszen még csak nem is értelmeznek, nem szekularizálva közvetítenek; a gyülekezeti ének számukra a mindennapok magától értetődő eleme és kihagyhatatlan része.
 
Az indítások – különösen a kirobbanó hangokkal kezdődő szótagoknál – nem mindig makulátlanok, az ének nem úgy egységes, ahogy azt egy Philippe Herreweghe, John Eliot Gardiner vagy Simon Preston vezette kórustól megszokhattuk, mégsem kétséges egyetlen pillanatra sem, hogy elsőrangú előadást hallhatunk. Pedig nincs itt semmiféle titok; a gregorián ének egyszerűen az apácák vérévé vált, a liturgia misztériuma a műviségtől teljességgel megfosztottan árad belőlük. És még a harangok poliritmikus zúgása is magunkba fordult elmélkedésre indít, amennyiben fogékonyak vagyunk az ilyesmire.
 
Ne a külsőből ítéljünk tehát; keressük a cseppet sem rejtőzködő, ám a felszínen nem feltétlenül kiütköző lényeget. A Notre-Dame de l’Annonciation apácáinak albuma ehhez az esszenciális megértéshez visz közel, elementáris élménnyel szolgál, mely szerencsére – hiszen a CD-t kedvünkre újrahallgathatjuk – nem megismételhetetlen.
 
Előadók:
The Benedictine Nuns of Notre-Dame de l’Annonciation
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1. Invitatory „Surrexit Dominus” & Psalm 94
2. Intoit „Exsurge”
3. Lamentation „Oratio Jeremia”
4. Annunciation Bells
5. Sequence „Dies Irae”
6. Tract „Commovisti”
7. Offertory „Recordare”
8. Alleluia „Oportebat pati Christum”
9. Alleluia „Cognoverunt”
10. Communion „Panis”
11. Hymn „Adoro te”
12. Introit „Esto mihi”
13. Offertory „In te speravi”
14. Sequence „Veni Sancte Spiritus”
15. Antiphon „Ubi caritas”
16. Antiphon „Nonne co” & „Magnificat”
17. Response „Regnum mundi”
18. Gradual „Christus”
19. Offertory „Dextera Domini”
20. Antiphon „Alleluia” & Ps. 116
21. Hymn „Benedictus es”
22. Annunciation Peal Of Bells