Főképwww.klasszikcd.hu
 
A 16–17. század fordulójának Velencéje a zenei élet szinte példa nélkül álló pezsgését tapasztalta meg. Míg nem sokkal korábban Adrian Willaert a franko-flamand polifóniát hozta be, ráadásul a Szent Márk székesegyház sajátos adottságait kihasználva lerakta a szétválasztott kórusokon (cori spezzati) alapuló velencei stílus alapjait, a 16. század végére már több itáliai komponista (többek között Giaches de Wert és Andrea Gabrieli is) kísérletezett az akkoriban avantgárdnak számító monódiával, később pedig – elsősorban Claudio Monteverdi színre lépésével – a folyamatos basszussal.
 
A velencei iskola egyik legjelesebb képviselője Giovanni Gabrieli (Andrea unokaöccse) volt, aki ifjúkori műveiben a késő reneszánsz magasztosságát, érettebb korszakában pedig a kora barokk pompáját és monumentalitását építette bele műveibe. Ahogy vokális műveiben, úgy kizárólag rézfúvósokra komponált darabjaiban is dominál a térben – lényegében szó szerint – szembeállított két csoport párbeszéde, concertálása, amit – különösen az 1615-ből származó gyűjteményben – nem kizárólag a kórusok, hanem a hangulatok, hangnemek és a hangerő váltakoztatása is tovább színesít.
 
A régiből előbukkanó modernség, az újban megőrzött tradíció eleve izgalmassá tesz bármilyen zeneművet – igaz ugyan az is, hogy valójában nagyon ritkán találkozhatni valamely stílus, korszak, vagy iskola alapelveinek vegytiszta megnyilvánulásával –, Giovanni Gabrieli művészetét mégis épp ez az átmenetiség teszi oly nagyszerűvé. Persze a kellő hatáshoz elengedhetetlen a komponista zsenije is, márpedig Gabrieli nem szűkmarkúskodott a páratlan és pazar megoldásokkal.
 
A kettéosztott zenekar antifonális megoldások végtelen változataira ad lehetőséget a hagyományosabb felelgetéstől a színbeli és dinamikai kontrasztok kiaknázásáig. Hallgassuk csak meg a XVIII. Canzont, melyben a tradicionális polifónia lassan hömpölygő hangokkal festi alá a gyors, szorosan imitatív „díszítéseket”, mintha egy gondolában ülve siklanánk a velencei lagúnákon, s figyelnénk az apró hullámokon felcsillanó napsugarakat. Misztikus, transzcendentális élmény ez, ám a többi canzon sem marad el mögötte akár színvonalukat, akár hatásukat tekintjük.
 
Egészen más jellegű Heinrich Isaac két tisztán hangszeres darabja, melyek a reneszánsz szimmetriákra alapuló kifinomultságát és nyugalmát árasztják magukból. Mindez legfeljebb azért tűnhet furcsának, mivel a kettő közül a régebbi századhoz kötődő Isaac hatszólamú miséivel és motettáival éppen az emelkedettség és a monumentalitás úttörőjének számított komponistatársai között. És míg Isaac sok szempontból előremutató megoldásokra törekedett, Adriano Banchieri a barokk monódia ellenében hirdette a korábbi, reneszánsz zenei praktikák felsőbbrendűségét. Banchieri fúvós darabjai, ahogy a spanyol Gabriel Díaz Bessón „Lauda Jerusalem”-je is, mégis inkább Garbieli műveivel mutatnak rokonságot könnyedebb, vidámabban és felszabadultabban dicsőítő hangulatuk okán.
 
Kétségbevonhatatlanul mennyei zenét hallhatunk az Empire Brass csodás lemezén, melyen a kifogástalan előadás, ha lehet, még több magasztosságot és fenséget kölcsönöz az amúgy is páratlan szépségű műveknek. Emellett azt is bizonyítják, hogy a rézfúvós együttesek nem kizárólag katonai indulók előadására alkalmasak, hanem előkelő, földi és mennyei fejedelmekhez, vagy Velencéhez, ehhez a 17. század elejére már századok óta fennálló és érintetlen, büszke fejedelmi városhoz illő érzések és gondolatok kifejezésére is.
 
Előadók:
Empire Brass
Carl St. Clair – karmester
 
A lemezen elhangzó művek listája:
Giovanni Gabrieli
1. Sacrae symphoniae (1597) Canzon duodecimi toni
2. Canzon XVI (1615)
3. Canzon XIV (1615)
4. Canzon IX (1615)
5. Canzon XVIII (1615)
6. Canzon XV (1615)
7. Sonata XIX (1615)
Heinrich Isaac
8. Sechs Instrumentalsätze I. Der Welte Fundt
Adriano Banchieri
9. Concerto secondo: Magnificat
10. Concerto primo: La Battaglia
11. Concerto terzo: Magnificat
Gabriel Díaz Bessón
12. Lauda Jerusalem
Heinrich Isaac
13. VI. Instrumentalsätz ohne Titel
Giovanni Gabrieli
14. Canzon X (1615)
15. Canzon XIII (1615)
16. Sacrae symphoniae (1597) No. 13 Canzon septimi octavi toni a 12
17. Canzon a 12
18. Canzon VIII (1615)
19. Sacrae symphoniae (1597) Canzon septimi toni No.2