FőképA svéd Lake of Tears hangulatos lemezein túl többek között kísérletező kedvéről volt híres, aminek köszönhetően nem készült két egyforma lemezük. Ennek megfelelően új korongjuk sem hasonlítható egyik korábbi lemezükhöz sem. A szintén svéd Tiamathoz és az ő legutóbbi albumukhoz hasonlóan azonban ezúttal ők is melléfogtak az Illwillel.
 
Ami engem illet, eddig nagyon is elfogult voltam a Lake of Tears-szel kapcsolatban, de ezt a húzásukat egyszerűen nem tudom hová tenni. Ugyan eddig is volt rá példa, hogy egy-két tölteléknóta került az amúgy kiváló dalaik közé, de attól még a debütalbumukat leszámítva mindegyiket remekműnek tartottam, ám ezúttal az élvezetes pillanatokat kell nagyítóval keresni a sok félresikerült dal között. 

A srácok egyedi zenéjükbe belekevertek már dark rockos, death metalos, pszichedelikus elemeket, még a popzenével is randevúztak és eddig valahogy mind passzolt is hozzájuk, de most túl messzire mentek, ami valószínűleg rajtam kívül több rajongónál is kicsapja majd a biztosítékot.
A Lake of Tears ugyanis bekeményített, de nem úgy, hogy visszatértek volna a Greater Art, vagy a Headstones vastagabb, karcosabb hangzásához, pedig még az is jobb lett volna. Ehelyett úgy tesznek, mintha a sok szépséges, fantasys álom után most a sötét oldalon akarnának látogatást tenni, ami ugyan nyomokban eddig is felfedezhető volt a zenéjükben, ám nem ebben a formában. Amit itt művelnek, az leginkább egy kezdő zenekar ügyetlen próbálkozására hasonlít, ahol egyedül a hangzásra nem lehet panasz.

A dalokra általában a punkos tempó és attitűd. A zene alig bővelkedik eredeti megoldásokban, de még az alapok egyszerűségénél is zavaróbb az ének: Daniel Brennare ugyanis ugyanazon az aranyos hangján és furcsa akcentusával próbál keménykedni – sikertelenül. Az ő hangja egyszerűen már nem illik ehhez és egyáltalán nem hiteles ebben a szerepben – sokkal jobb volt, amíg tündérekről és hasonló fantáziákról énekelt, vagy szép sorokat, verseket írt a melankolikus zenére.
A lemez egyetlen értékelhető darabja a „House Of The Setting Sun” című dal, ami a korábban szeretett irányvonalon maradva egy kellemes, lassabb, légiesebb tétel a már megszokott Lake of Tears-es atmoszférával.
 
Egyszerűen nem tudok megbékélni ezzel a koronggal, akárhogy is próbálok. Olyan szintű visszalépés ez ettől az egyébként rettentő kreatív és egyéni hangú együttestől, amit talán jobb lenne nem megtörténtté tenni. Az Illwill egészen biztosan nem kerül elő nálam a jövőben és csak remélem, hogy következő korongjuk kapcsán majd pozitívan is csalódhatok bennünk.

Az együttes tagjai: 
Daniel Brennare - énekes, gitáros
Magnus Sahlgren – gitáros
Mikael Larsson - basszusgitáros
Johan Oudhuis - dobos
 
A lemezen elhangzó számok listája: 
1. Floating In Darkness
2. Illwill
3. The Hating
4. U.N.S.A.N.E.
5. House Of The Setting Sun
6. Behind The Green Door
7. Parasites
8. Out Of Control
9. Taste Of Hell
10. Midnight Madness
 
Diszkográfia: 
A Greater Art (1994)
Headstones (1995)
A Crimson Cosmos (1997)
Forever Autumn (1999)
The Neonai (2002)
Black Brick Road (2004)
Moons and Mushrooms (2007) 
Illwill (2011)