Főképwww.klasszikcd.hu

Ahogyan közhely már, hogy a két- és háromszólamú invenciók elengedhetetlen részei minden magára valamit is adó billentyűsjátékos képzésének, ugyanígy közhelyesnek számít az is, hogy nem szabad túl iskolásan, túl felületesen játszani e darabokat. Ugyan Bach eleve instrukcióra szánta e rövid, első ránézésre egyszerű műveket, ahogy azt az 1723-as, a szerző legidősebb – akkor még csupán tizenhárom éves – fiának, Wilhelm Friedemann-nak szóló ajánlás egyértelműen bizonyítja, egyikből sem hiányzik az igazi ötlet, a gondos kidolgozás, a muzikalitás.
 
Voltaképp a különböző (akkoriban gyakoribb) hangnemekhez illő karakterdarabokként is felfoghatjuk e többnyire rövid, billentést, frazeálást, artikulációt, szólamvitelt tanító műveket, melyek előadásának lényege, nem is annyira az, hogy általuk megtanulják a megfelelő technikát, hanem inkább az, hogy művészi gonddal, éneklőn megszólaltatva kifejezetten gyönyörködtetők. Az f-moll sinfonia pedig (a háromszólamú invenciókat ugyanis Bach így nevezte el eredetileg) mind hosszát, mind érzelmi telítettségét tekintve rendkívüli, megragadó kompozíció; kromatikával, disszonanciával és feszültséggel teli megnyilatkozás, amely önmagában megáll, fájdalmával és pátoszával kimagaslik a harminc invenció közül.
 
Angela Hewitt pedál használata nélkül, ám mégsem csembalószerűen játssza e darabokat. Billentésén, játékán azonnal érződik, hogy benne van az egész huszadik század: a virtuóz, kísérletező, ikonoklasztikus, hagyományteremtő és -őrző stílusok, játékmódok egész sora. Közben az ujjai alatt mindvégig énekel a zongora, még a legegyszerűbbnek tetsző kompozíciókat – mint a kétszólamú E-dúr invenciót – is élvezetesen, kellő művészi alázattal szólaltatja meg, sehol sem válik unalmassá vagy elnagyolttá, minden motívum, frázis, díszítés a helyére kerül, s eközben egyéniséget ugyszintén sikerül belevinnie a darabokba.
 
Nem romantizálja a darabokat, mint, mondjuk, Schiff András, és nem is dekonstruálja azokat, mint Glenn Gould tette, csak hogy két, egymástól viszonylag távol eső megközelítést említsek. Határozottan, sokszor keményen, ugyanakkor mindig érzéssel játszik. Nem bagatellizálja el és nem tölti meg felesleges pátosszal az invenciókat, ehelyett mindent a maga helyén kezel – úgy érezhetni, akár Bach korában, sőt, az ő vagy a fia előadásában is megszólalhattak volna így a kompozíciók. Ragyogó, minden értelemben tiszta muzsika ez.
 
A vélhetőleg 1738 körül született c-moll fantázia, valamint az 1720-ra, a kötheni szolgálat idejére tehető kromatikus fantázia és fúga foglalja keretbe az invenciók és sinfoniák sorát. A fantázia hárfaszerű, ereszkedő kezdőmotívuma, a komoly virtuozitást igénylő kidolgozás szinte predesztinálja a sikerre a darabot, amely a nyolcvanas évek elején egy híres könnyűzenei feldolgozást is ihletett. A kromatikus fantázia és fúga ugyanakkor a barokk billentyűs hangszerek teljes hangterjedelmét kihasználja, Angela Hewitt előadásában pedig a viharos kezdőfutamoktól mindvégig céltudatosan a szilaj, robusztus meneteivel dicsőséget sugalló befejezés felé halad.
 
Bach esetében nehéz lenne egyetlen, zsinórmértékül kiválasztható felvételt megnevezni, bármely művéről legyen szó. Angela Hewitt interpretációi mégis mindenképp a legjobban sikerültebbek, a kötelezően meghallgatandók közé sorolhatók, és különösen fontos ez az efféle, tanításra szánt darabok esetében. S talán még a billentyűkkel épphogy ismerkedő gyermekek kedvét sem veszi el, inkább arra készteti őket, hogy hasonló teljesítményekre törekedjenek.
 
Előadó:
Angela Hewitt – zongora
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1. Fantasia in C minor, BWV 906
2-16. Fifteen Two-part Inventions, BWV 772-786
17-31. Fifteen Three-part Inventions, BWV 787-801
32-33. Chromatic Fantasia and Fugue in D minor, BWV 903