FőképA hivatalos verzió szerint ez nem válogatásalbum, hanem filmzene. Ettől függetlenül szerintem mindenki azt gondolja majd, hogy ez egy best of gyűjtemény, amihez filmet forgattak.
 
A viccet félretéve: ez nem az első mozis kirándulása az ausztrál fiúknak, hiszen annak idején (1986) a Stephen King rendezte gyengécske Maximális túlhajtás című horrorhoz is ők adták a zenét (Who Made Who). No meg Az utolsó akcióhős című Arnold Schwarzenegger szösszenetben is felcsendül egy nótájuk (amihez videóklipp is készült annó). S akkor még nem beszéltem saját koncertfilmjükről (Let There Be Rock: The Movie), aminek hanganyaga szintén megjelent lemezen.
 
Az Iron Man 2 egyébként az előzetesek szerint kellemes képregényalapú szuperhős mozi lesz, amiben Mickey Rourke ijesztően néz ki, és a rendező szemlátomást sok pénzt költött trükkökre. Azt persze most még nem tudom, mennyire passzol majd az AC/DC zenéje a képekhez, de mivel a gyűjtemény nem a nyilvánvaló slágerekre koncentrál, gondolom ezzel sem lesz gond.
 
Ebben a válogatásban gyakorlatilag az 1976-2009 közötti időszak idéződik meg, vagyis Brian Johnson mellett a néhai Bon Scott énekét is élvezhetjük, valamint Chris Slade dobolását, akit a rossznyelvek szerint annó azért tettek ki a bandából, mert túl változatosan dobolt (pedig talán ennek a momentumnak is köszönhető a The Razors Edge sikere).
 
A közismert slágereket az olyan dalok képviselik, mint például a „Back in Black”, a „Thunderstruck” vagy a „Highway to Hell”. Ezeket azt hiszem felesleges bemutatni, hiszen jószerivel azok is hallották már, akik egyébként nem hallgatnak rendszeresen rock/metal zenét.
Az már sokkal érdekesebb kérdés, hogy mit keres itt az „Evil Walks” vagy a „Guns for Hire”. De tulajdonképpen mindegy, mivel felkerült az egyik kedvenc AC/DC számom is (Have a Drink on Me), s ezért megbocsátom a gyengeségeket.
 
Ellentmondásos módon az Iron Man 2 egyszerre példázza az AC/DC változatlanságát, és azt is, hogy miféle változáson mentek át bő harminc év alatt. És ez alatt nem Bon és Brian énekhangjának összehasonlíthatatlanságára, hanem mondjuk a „Let There Be Rock” (amiből csak úgy árad az energia, valamint a gitárnyűvés) és a „War Machine” (ami korrekt darab, csak az előző féktelensége, elsöprő lendülete nincs meg benne) közötti különbségre gondolok.
 
Aki most kezd el ismerkedni az együttessel, annak ideális ez a korong, aki viszonyt már évek, évtizedek óta ismeri és szereti a bandát, annak nem tud újat mutatni az Iron Man 2.
  
Az együttes tagjai:
Angus Young – gitár
Malcolm Young – gitár
Brian Johnson – ének
Phil Rudd – dob
Cliff Williams – basszusgitár
 
Közreműködők (korábbi tagok):
Chris Slade – dob
Bon Scott – ének
Mark Evans – basszusgitár
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Shoot to Thrill
2. Rock `N` Roll Damnation
3. Guns for Hire
4. Cold Hearted Man
5. Back in Black
6. Thunderstruck
7. If You Want Blood (You`ve Got It)
8. Evil Walks
9. T.N.T.
10. Hell Ain`t a Bad Place to Be
11. Have a Drink on Me
12. The Razor`s Edge
13. Let There Be Rock
14. War Machine
15. Highway to Hell
 
Diszkográfia:
High Voltage (1975)
T.N.T. (1975)
High Voltage (1976)
Dirty Deeds Done Dirt Cheap (1976)
Let There Be Rock (1977)
Powerage (1978)
If You Want Blood (You`ve Got It) (1978) koncert
Highway to Hell (1979)
Back in Black (1980)
For Those About to Rock (We Salute You) (1981)
Flick of the Switch (1983)
Fly on the Wall (1985)
Blow Up Your Video (1988)
Live at Donnington(1992) koncert
The Razors Edge (1990)
Ballbreaker (1995)
Live from the Atlantic Studios (1997)
Let There Be Rock: The Movie (1997)
Stiff Upper Lip (2000)
Black Ice (2008)
Live at River Plate (2012) koncert

VHS és DVD lemezek:
Let There Be Rock (1982) koncertfilm
Fly on the Wall (1985) videoklip gyűjtemény
Who Made Who (1986) videoklip gyűjtemény
AC/DC (1989) videoklip gyűjtemény, 1975-1979
Clipped (1991) videoklip gyűjtemény
Live at Donington (1992) koncertfilm
For Those About To Rock (1992) koncertfilm
No Bull (1996) koncertfilm
Stiff Upper Lip Live (2001) koncertfilm
Family Jewels (2005) videoklip gyűjtemény
Plug Me In (2007) videoklip gyűjtemény